Az összetartozásnak állítottak emlékművet Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely |

Zászlótartó emlékművet állítottak fel a Csallóközi Múzeum mellett. A Kondé Miklós Polgári Társulás és egy baráti társaság november elején adta át az Összetartozás emlékművét.

Dunaszerdahelyen eredetileg a mai Szent István téren, a háborús emlékmű helyén állt a zászlótartó emlékmű, amelyre 1939. november 12-én vonták fel az országzászlót. „A II. világháború után a cseh katonák megrongálták, majd lebontották a bástyaemlékművetˮ – írta Nagy Attila helytörténész az önkormányzat hírportálján. Most a Kondé Miklós Polgári Társulás és egy baráti társaság építette meg a zászlótartó mását, az Összetartozás emlékművét. A társulás az év elején kérvénnyel fordult az önkormányzathoz, hogy kölcsönbe kapják meg a városi parcellát. Gútay László, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke közölte, hogy a bizottság jóváhagyta a kérvényt, amelyet az év elején a képviselő-testület is támogatott. Patassy Sándor, az emlékművet készítő baráti társaság tagja lapunknak elmondta, hogy valamilyen nyomot akartak hagyni a trianoni szerződés százéves évfordulójára. A járványhelyzet azonban hátráltatta a munkákat.

„Az emlékmű nem az eredeti zászlótartó tökéletes mása, de abból indultunk ki. A neve is az, hogy az Összetartozás emlékműve. Volt történelmi háttere, és motiváció is, de most az összetartozás fontosabbˮ – nyilatkozta lapunknak Patassy Sándor.

November 12-én szűk körben vonták fel a magyar lobogót az emlékmű zászlótartó rúdjára. „Ha lezárul a vírushelyzet, akkor talán sikerül valamilyen avatóünnepséget is szervezni, egyelőre azonban nincs rá mód” – tette hozzá Patassy Sándor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?