Elhunyt Diego Maradona

Diego Maradona

Hatvanéves korában szerdán elhunyt Diego Maradona, minden idők egyik legjobb futballistája - jelentette be az egykori argentin klasszis jogi képviselője.

Maradona hosszú évek óta komoly egészségi problémákkal küzdött, a hónap elején, mindössze néhány nappal 60. születésnapját követően depresszió miatt került be egy magánklinikára, ahol vérszegénységet és kiszáradást is megállapítottak nála. Akkor azt közölték, hogy háromnapos hidratálásra van szüksége, de nincs vészhelyzetben és bármikor elhagyhatja a kórházat, ám nem sokkal ezt követően koponyaűri vérzés miatt meg kellett operálni.

A beavatkozást követően saját orvosa napokig nem engedélyezte neki a korház elhagyását, mert alkoholfüggősége miatt súlyos elvonási tünetek jelentkeztek nála. Egy másik orvos, Alfredo Cahe pedig kijelentette, hogy Maradonának gyógykezelésre van szüksége, hogy abbahagyja az alkoholfogyasztást, mert az egész családja egyetért abban, hogy jelenleg kezelhetetlen, ráadásul problémái vannak a májával, a szívével és az érrendszerével.

A Boca Juniors, a Barcelona és a Napoli legendája 1986-ban világbajnoki címre vezette az argentin válogatottat, 1997-ben vonult vissza, edzőnek állt, de azóta egészségi problémákkal küszködött.

Érdekes

Diego Armando Maradona névjegykártyája

Születési hely, idő: Villa Fiorito, 1960. október 30.
Elhunyt: Tigre, 2020. november 25.
Magasság/testsúly: 168 cm/70 kg
Poszt: támadó középpályás
Válogatottság: 91 mérkőzés, 34 gól
Klubjai játékosként: Argentinos Juniors (1976-1981), Boca Juniors (1981-1982), Barcelona (1982-1984), Napoli (1984-1991), Sevilla (1992-1993), Newell's Old Boys (1993-1994), Boca Juniors (1995-1997)    
Szövetségi kapitány: Argentína (2008-2010)
Klubjai edzőként: Textil Mandiyú (1994), Racing Club (1995), al-Vaszl (2011-2012), Fudzsairah (2017-2018), Dorados (2018-2019), Gimnasia de La Plata (2019-2020)
Legjobb eredményei játékosként: világbajnok (1986, Mexikó), vb-ezüstérmes (1990, Olaszország), Copa America-bronzérmes (1989, Brazília), UEFA Kupa-győztes (1989, Napoli), argentin bajnok (Boca Juniors, 1981), spanyol bajnok (1983, Barcelona), Spanyol Király Kupa-győztes (Barcelona, 1983), olasz bajnok (1987 és 1990, Napoli), Olasz Kupa-győztes (1987, Napoli)
Díjai, elismerései: a vb legjobbja (1986), 6x az év dél-amerikai játékosa (1979, 1980, 1986, 1989, 1990, 1992), 4x az év argentin játékosa (1979, 1980, 1981, 1986), az évszázad gólja a FIFA-nál (1986, Anglia ellen), a FIFA internetes szavazásán az évszázad futballistája, az évszázad legjobbjait felvonultató "FIFA 100" tagja

Nápolyban Maradonát pályafutása alatt és azt követően "istenként" tisztelték, a Napoli közleménye szerint a legenda halála "pusztító csapást" jelent a város és a klub számára is.

"Gyászolunk, úgy érezzük magunkat, mint egy bokszoló, akit kiütöttek, teljes a sokk" - mondta Nicola Lombardo, a Napoli szóvivője.

Az FC Barcelona hivatalos Twitter-oldalán fejezte ki részvétét a világfutball egyik legnagyobb ikonjának halála miatt.

Pelé, a brazilok háromszoros világbajnok legendája rövid közleményében ezt írta: "Természetesen egy nap majd együtt rúgjuk a labdát ott fenn az égben".

Az Argentin Labdarúgó Szövetség Twitter-oldalának borítóképén egy fekete gyászszalag látható, a szervezet bejegyzésében azt írta: "Te mindig a szívünkben leszel".

Az Európai Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy a Bajnokok Ligája szerdai csoportmérkőzése előtt egyperces gyászszünettel emlékeznek meg a legendás futballistáról.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?