Jelenet a Vivát, Benyovszky! című sorozatból
Csoda dolog a játék, vallotta Juhász Jácint, ám ezzel a megállapítással nem csupán a színészi hivatás örömeire gondolt. Atléta is volt ő egykoron, megszállott futó, igazolt labdarúgó, és nem utolsósorban kitűnő lovas.
Nem véletlenül került be Jancsó Miklós filmjeibe, hiszen azokban a fizikai rátermettségét is bizonyíthatta. Ha kellett, szőrén ülte meg a lovat, máskor megállíthatatlanul püfölte a bokszzsákot, vad karcsapásokkal úszott sebes vizű folyók vad örvényei között. Mint egy igazi kalandhős. Afféle magyar Fekete Tulipán. Bátor, veszélyes helyzetektől soha meg nem rettenő színész volt.
Karizmatikus egyéniségére elsőként Jancsó Miklós figyelt fel. Játszott nála a Szegénylegényekben, a Csillagosok, katonákban, a Fényes szelekben, a Még kér a népben, élete utolsó évében pedig a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című alkotásában. Országos népszerűségét az 1975-ös, csehszlovák–magyar koprodukcióban készült Vivát, Benyovszky! című televíziós sorozatnak köszönhette, amelyben az intrikus Omachel Tamást alakította. Ő volt gróf Benyovszky Móric gyerekkori barátja, a fantázia szülte rossz ember, aki folyamatosan bekavart a főhős sorsába. Ő ölte meg a cári titkosrendőrség ügynökét, és ő égette el Mária Terézia levelét, amelyben a királynő kegyelmet és hazatérést ígér a francia földön tartózkodó Benyovszkynak. Igor Ciel és Várkonyi Gábor rendezése előtt Várkonyi Zoltánnal forgatott az Egri csillagokban, Makk Károllyal az Isten és ember előttben, Máriássy Félixszel az Imposztorokban.
Juhász Jácint a hatvanas évek második felében már sokak kedvence volt a moziban.
Kuláklistára került földműves szülők gyermekeként született 1943 tavaszán. „Továbbtanulásról ne is álmodj, fiam – mondogatta az édesapja –, majd elmész dolgozni a földekre! Vagy gyárba, valamilyen üzembe.” Aztán mégis gimnazista lett a legénykéből. Egy gondos, jólelkű tanára közbenjárására sikerült felvételt nyernie. Okos, szorgalmas, kitűnő tanuló volt. Szülei sokáig abban ringatták magukat, hogy orvos lesz a fiukból. Pár évig ugyanis erre a pályára készült. A versek aztán megfertőzték őt. Eltérítették eredeti elképzeléseitől, hogy majd a környék betegeit fogja gyógyítani, és nem csak szép szóval, szeretettel. Jelentkezett is az orvosi egyetemre, de a színművészetit is megpróbálta, ahová még jobban húzta a szíve. Mire túljutott a felvételi harmadik rostáján, már nem is gondolt az orvosi pályára. Otthon nem fogadták kitörő lelkesedéssel, hogy színésznek áll a gyerek. Édesanyja el is panaszolta sokaknak a nagyközségben, hogy szép és okos nagyfiából bohóc lesz.
Juhász Jácint 1965-ben már diplomás színész. Eleinte mindenki arról faggatja, honnan ez a különleges névkombináció, kinek a fejéből pattant ki, hogy ilyen fura keresztneve legyen?
Mogyoródon sok volt a Juhász. Csak az édesapjának tizenhat testvére volt. A Jácint nevet a szentek között találta a papa. Ezzel ki is emelte a fiát a família férfitagjai közül. A keresztelőn azonban olyannyira meglepődött a helybéli pap, hogy megszakította a szertartást, majd gyorsan odasúgta: „Ne bolondozz, Jóska, ez virágnév, ilyet egy fiúgyereknek nem adhatsz!” Juhász József azonban kérlelhetetlen volt, és makacs is. Ragaszkodott a névhez, de hogy ne legyen vita belőle, beíratott egy másik nevet is a nagykönyvbe. Így lett a fiából Juhász Róbert Jácint. A Róbert azonban el is halványult a papíron, a színész sosem emlegette, hiszen mindenki megszokta, hogy ő Magyarország egyetlen fiú Jácintja.
A főiskola után vidékre került. Két évadot húzott le Veszprémben, onnan szerződött Budapestre, a Madách Színházba. Ott játszott érseket és tábornokot, püspököt és kereskedőt, papot és csapost, grófot és halászlegényt, kocsmárost és rendőrkapitányt, postamestert és püspököt. Arthur Millert, Lorcát, Brechtet, Sartre-t, Tom Stoppardot, Németh Lászlót, Füst Milánt, Szabó Magdát. Megjelenésének, sportos alkatának, nyílt tekintetének köszönhetően filmben sokszor alakított katonákat és tiszteket. De hiteles volt akkor is, ha török vitézt, betyárt vagy éppen lánglelkű lakatost kellett megformálnia. Reprezentatív arca volt Jancsó Miklós kreált világának. Rejtő Jenő regénye, A halhatatlan légiós filmváltozatában szőke hajú bohém Gorcsev Iván szerepében. Pályája talán legfontosabb filmes feladatát a Makrában kapta, ebben az antik tragédiát idéző modern történetben, Kertész Ákos munkásközegében. A magányos hős szerepében önmagát látta.
„A magányélményt, úgy érzem, otthonról hozom – nyilatkozta a forgatás során. – Ha befejeződött a munka Mogyoródon, félrehúzódtam, olvastam gyerekkoromban. Ha beesteledett, gondolkodtam. Irreális állapot volt, az aznap lejátszódott esetek sokfajta variációját próbáltam ki, hogyan kellett volna tenni, hogyan lett volna jobb. Mikor tizennégy éves koromban Pestre költöztem, éppen ezek a csendes helyek hiányoztak. Fájt, hogy mindig belenéztek az arcomba. Nos, én Makrának abból a magatartásából, óvatosságából indulok ki, hogy Öcsi, jobb a bolyban maradni. A kívül rekedővel baj történhet, azzal megszakítják a kapcsolatokat. Azt kell tennünk, amit elvárnak tőlünk. Amikor kézbe vettem Makra szerepét, és olvasni kezdtem, egyszerre úgy éreztem, hogy ezt nem is kell tanulnom, hiszen ezt tudom, ez velem már megtörtént. Mindent tudtam a szegény, de tehetséges proli megpróbáltatásairól, és ismertem a környezetet is, ahonnan Makra elindult, mert jómagam is ilyenben nőttem fel.”
Acélos jellem, szilajság és szenvedély. Rendezői és színésztársai ezt szerették benne. Sára Sándor hívta a 80 huszárba, Szinetár Miklós Az erődbe, Fábri Zoltán a Fábián Bálint találkozása az Istennel, Maár Gyula az Első kétszáz évem, Mészáros Márta a Napló szerelmeimnek című alkotásába. Utolsó filmszerepét Szabó Istvántól kapta A napfény ízében. A bemutatón már nem lehetett ott. Ötvenöt évesen vitte el a halálos kór. Két házasságából három fia és két lánya született. Az otthonról hozott családmodellt így sikerült továbbörökítenie.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 47. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Érdekes
Cserhalmi György
"Érdekes sors az övé. Mogyoródi parasztgyerekként jött fel a fővárosba. Édesapja az ottani sírkertet gondozta, ahol a nagyapám is nyugszik. Ott volt evangélikus lelkész Mogyoródon. Tudtam valamit a családról, főleg Jácint édesapjáról, aki tiszta szívű ember volt. Semmi fizetést nem kapott a sírkert gondozásáért, mégsem mondott le róla. Lelkiismereti kérdést csinált belőle. A háború után elhatározta, hogy ha fia születik, nem viszik el katonának, nem adja őt oda. Ezért választotta neki a Jácint nevet. Nagyon okos ember volt a papa, a fia pedig megúszta a sorozást.
Jácint és én szimpatizáltunk egymással. Nagyon fura, zárkózott ember volt. Mély érzésű férfi, rendkívül bonyolult szerelmi élettel. Ezt nem pletykaszinten mondom, nagyon meghatározó része volt az életének a lelki vonal.
A Madách Színházban játszott, de nem volt vezető színész. A filmekben viszont főszerepeket kapott. Ez a kettősség, ez az ellentmondás folyamatosan őrölte őt. A kór pedig, a gyógyíthatatlan betegség korán érkezett el nála. Megrázó volt végignézni a leépülését, amit ez az alattomos, sunyi betegség végzett nála. Hozzászólni ehhez nem lehetett, legfeljebb leltárt készített az ember, hogy ezt is együtt csináltuk, meg azt is. Utoljára a 80 huszárt. Az nagyon erős élmény, de ott már volt valami… talán csalódás a részéről.
Magányos emberként maradt meg bennem. Látszatra részt vett mindenben, de a forgatás végén mindig elvonult. Nagyon csendben volt. Ritkán ült le közénk, nem oldódott benne a feszültség. Pedig, komolyan mondom, szerettük őt. A borongósságával együtt.
Jobb sorsra érdemes színész volt. Sajnálatos, hogy a színházban alulkezelték őt. Filmen, szerencsére, jó ideig nagy szerepeket kapott. Szinte végig, amíg egészséges volt. Ha túléli a bajt, a betegséget, vagy ha nem történik meg vele, én azt gondolom, a színházban is megváltozott volna a sorsa. Beleöregedett volna önmagába, ami nagyon jól állt volna neki, hiszen az őszülő haja is jól ment az arcához.
Amikor Rényi Tamás rendezésében a K. O.-t forgattuk, ami az ökölvívásról szólt, féltem megütni őt. Nem akartam eltörni. Komolyan edzettünk a filmre mindketten. Ragyogó partnerekkel, köztük Európa- és olimpiai bajnokokkal. Remekül éreztem magam köztük. Kiderült, hogy bokszoló is lehettem volna. Kár, hogy ilyen későn jöttünk rá, mondták. A színészi része baromi jó volt a munkának. A boksz hibázott erősen. Statiszta közönség volt. Teljesen átalakultak az első menet után. Drukkerek lettek. Üvöltötték a filmbeli nevünket. Én voltam Csungi, Jácint meg Vörös Jóska. A két kórus egymást kiabálta túl. Tényleg vérre ment a bunyó. Rászámolt a bíró Jácintra, mert szájon kaptam őt. Állcsúcson. Rényi Tamás félrehívott, és azt mondta: Ne üsd meg ennyire! Borzalmas helyzet volt. Úgy kellett bokszolnom, hogy vigyázzak rá, miközben a nézők eszement módon üvöltöztek.”
Érdekes
Balázsovits Lajos
„A Fényes szelekben ismertük meg egymást, aztán többször is forgattunk együtt Jancsó Miklósnál, de Makk Károly Isten és ember előtt című alkotásában is találkoztunk. A Madách Színházban kollégák voltunk. Sötét hajával, sötét szemével, kreol bőrével egészen érdekes jelenségnek láttuk. Káprázatos tehetségét szerényen viselte. Kedves ember, nagyon jó kolléga volt. A mai napig nem értem, miért nem kapott a tehetségéhez méltó feladatokat. Hogy miért állt meg a karrierje egy idő után. Legalábbis a színházban… Pedig a legkisebb szerepét is alázattal és nagy erőbedobással formálta meg.”
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.