Bajnokok Ligája – 92. perces góllal kapott ki a Fradi a Juventustól

Juventus

A Ferencváros hosszabbításban kapott góllal 2–1-es vereséget szenvedett a Juventus vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, így a torinóiak továbbjutottak a négyesből.

A végig bátran futballozó Ferencváros Myrto Uzuni találatával szerzett vezetést a 19. percben, így a magyar csapat eddig minden BL-csoportmérkőzésén legalább egyszer eredményes volt. Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo a 35. percben egyenlített, a Zebrák győztes gólját pedig a csereként beálló Alvaro Morata fejelte a 92. percben.

Az FTC rosszabb gólkülönbsége miatt a Dinamo Kijev mögött maradt a G csoportban, melyből az olaszok mellett szintén nyolcaddöntőbe jutott a továbbra is százszázalékosan élen álló FC Barcelona.

Jövő szerdán az ötödik fordulóban a magyar bajnok a katalán sztárcsapatot fogadja a Puskás Arénában.

Érdekes

Bajnokok Ligája, csoportkör, G csoport, 4. forduló:

Juventus (olasz)–Ferencváros 2–1 (1–1)

Torino, Allianz Stadion, zárt kapus, v.: Daniel Siebert (német)
    gólszerzők: Ronaldo (35.), Morata (92.), illetve Uzuni (19.)
    sárga lap: Danilo (80.), Chiesa (93.), illetve Sigér (66.)

Érdekes

Juventus:

Szczesny – Cuadrado, Danilo, De Ligt, Sandro – McKennie (Kulusevski, 62.), Bentancur (Rabiot, 83.), Arthur (Ramsey, 83.), Bernardeschi (Chiesa, 62.) – Dybala (Morata, 62.), Ronaldo

Érdekes

Ferencváros:

Dibusz – Lovrencsics (Botka, 75.), Blazic, Frimpong, Dvali, Heister – Sigér (Laidouni, 75.), Somalia – Zubkov (Isael, 70.), Uzuni, Nguen (Boli, 70.)
 

Érdekes

I. félidő:

19. perc: Nguen kapott labdát középen a felezővonalnál, kicselezte Danilót, majd jobb oldalt elfutott, beadása megpattant a visszazáró Danilón, de az így lett tökéletes a védőjét középen megelőző Uzuninak, aki öt méterről a kapuba lőtt (0–1).
35. perc: Ronaldo kissé jobbról befelé húzott, majd 20 méterről ballal kilőtte a rövid alsó sarkot (1–1).

Érdekes

II. félidő:

 92. perc: Cuadrado jobb oldali beadása után Morata fejelt kapura öt méterről, a labda Dibusz lába között talált utat a hálóba (2–1).

Már a középkezdés után látszott, hogy a magyar bajnok kifejezetten bátor futballra készült, ugyanis még egy perc sem telt el, amikor Nguen egy távoli lövéssel próbálkozott, így a kapusok közül elsőként Szczesnynek akadt dolga. Amikor a Juventus már a saját térfelén letámadta a Ferencváros labdarúgóit, akkor gondot okozott a labdakihozatal, de ha kicsit visszább húzódtak a Zebrák, a zöld-fehérek is gond nélkül eljutottak az ellenfél kapujáig. Dibusznak először 14 perc után kellett nagyot védenie Dybala próbálkozásánál. Bár a torinóiak enyhe mezőnyfölényben futballoztak, a magyarok nem adták fel a támadásvezetés lehetőségét, labdaszerzés után mindig megindultak előre, egy ilyen gyors kontra végén az idei csoportkörben először vezetést is szereztek.

A Juventus hátrányban is csak meddő fölényben játszott, az FTC kontrái pedig továbbra is veszélyesek maradtak, egyszer Zubkov jó helyzetből lőhetett 20 méterről, de a védőt találta el, másik alkalommal pedig Nguen rossz labdaátvétele akadályozta meg a nagy helyzet kialakulását. Ronaldo egy jól eltalált lövéssel ugyan egyenlített, de a Ferencvárost ez sem vetette vissza, rögtön utána ígéretes lövőhelyzete akadt Zubkovnak és Heisternek is, azonban mindketten a bevetődő védőt találták el. A szünet előtti percekben kissé beszorult a Ferencváros, ám nem kapott gólt.

A térfélcserét követően is a torinóiak játszottak fölényben, de ekkor már a magyar csapatnak kevesebb ereje maradt ellenakciókra, egyre kevésbé tudta megtartani a labdát az agresszív hazai letámadás miatt. A Dibusz kapujára nehezedő nyomást jelezte, hogy Bernardeschi 17 méterről a bal kapufát találta el, nem sokkal később viszont a Ferencvárosnak ismét volt egy gyors kontrája, melynek végén megint egy utolsó pillanatban becsúszó védő mentett. Az utolsó húsz percbe lépve Ronaldo rontott ziccerben, pedig már kicselezte Dibuszt is, de a magyar kapus végül bravúrral mentett. Ahogy fogyott az idő, egyre idegesebbé vált a Juventus, a vendégvédelem pedig megőrizte stabilitását, így a jóval esélyesebb olasz együttes csak szórványosan tudott veszélyeztetni. Amikor már úgy tűnt, a Ferencváros óriási bravúrt végrehajtva ponttal távozhat az Allianz Stadionból, Morata fejese és Dibusz szerencsétlen mentési kísérlete a Juventus javára döntötte el a meccset, pedig a Ferencváros pontszerzése korántsem lett volna érdemtelen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?