Citroën Berlingo: családi autó és munkagép egyben

Berlingo
Pozsony |

Kétség nem fér hozzá, hogy a Berlingo az egyik legpraktikusabb családi autó. Ami a rakodóteret és tágas utasteret illeti, nem ismer kompromiszszumot. Mondjuk ki nyíltan, a manapság oly népszerű SUV-modellek  lehetnek ugyan tágasak és méretesek, a praktikum terén egyik sem fogja utolérni a Citroën már legendássá vált autóját.

Csak emlékeztető gyanánt tekintsünk vissza a Citroën Berlingo történetére. Az első generáció 1996-ban mutatkozott be, s összesen 1,7 millió kelt el belőle a világ 17 országában. A francia márka legnépszerűbb modelljéről van szó, s nem véletlenül.

Most az egyszer a rövidebb, M változatot kaptam tesztelésre, ami annyit jelent, hogy a Berlingo kisebb kivitelezéséről van szó. Háromgyermekes családok esetében már mindenképp az XL változatot ajánlanám – az árkülönbség a tesztelt változatnál csak kerek ezer euró –, ám lehet, hogy a kétgyermekes családoknak is az XL-változaton érdemes gondolkodniuk, még akkor is, ha ebben az M kivitelben is nagyon kényelmesen elférnek. A tesztelt változat belső tere is jól variálható, hiszen a három különálló ülés támláját egymástól függetlenül tudjuk lehajtani,ráadásul az anyósülés támlája is lehajtható, így aztán az igazán hosszú tárgyak szállítására is lehetőség nyílik, minek köszönhetően még a munkagép szerepét is betöltheti a járgány.

A Citroëneknél az utóbbi időben megtapasztaltam, hogy meglepően kényelmesek. Ehhez nemcsak a kényelmes ülések járulnak hozzá, hanem a szinte tökéletesen beállított futómű, amely a kátyúk többségétől származó rezgést szó szerint elnyeli. Az autó mintha repülne az út felett. Nekem a Berlingóban különösen tetszik a sofőrnek kialakított tér. Magasan ülünk a volán mögött, így ideális a kilátás az autóból – mindig külön díjazom, ha a pohártartó a sofőr előtt van a műszerfalon balra, pontosan a sofőr keze ügyében. Ennek köszönhetően az útról sem kell levenni a szemünket, ha a kávéért nyúlunk. Nemcsak praktikus, hanem jól is mutat, s tökéletesen megcáfolja azt az állítást, mely szerint egy családi járgány csak unalmas lehet. A Berlingo, bár a megszokottnál kicsit méretesebb, nagyon praktikus a városban, egyszerűen kezelhető és irányítható, parkolás közben sem lesz vele gondjuk. 

A járgányban ezúttal BlueHDi 130 erőforrás volt nyolcgangos automata sebességváltóval kombinálva, mindez a legmagasabb Shine felszereltségi szintben. A legjobban az tetszett, hogy az automata váltó nagyon jól együttműködik a motorral, mindig ideális fordulatszámon tartja, s nem engedi, hogy a fogyasztás megemelkedjen vagy a zaj már zavaró legyen. Persze mindezt akkor, ha ésszel vezetünk, s mindig szem előtt tartjuk, hogy az autóban ül a család, és nincs értelme túlzottan letaposni a gázpedált. Előzésnél elsősorban arra kell gondolni, hogy nagyobb autóban ülünk, s a Berlingo 130 lóerővel nem képes csodákra. 

Egyébként egyértelmű, hogy a tervezők figyeltek az utastér és a motor hangszigetelésére is, a Berlingo aktuális változata ugyanis tényleg nagyon halk. S ami a fogyasztást illeti, csak a margóra jegyzem meg, hogy egy hét alatt, sztrádán, városban és országúton haladva 5,7 literes átlagot értem el 100 kilométeren, ami valóban jó eredmény. 

S ami az árakat illeti, a Berlingo M kivitelezése alapban nem egész 15 ezer euróért elérhető, a tesztelt változat a legdrágább, ára 21 340 euró.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?