A gyermek és a gyász

maci

Bármilyen korban és formában is ér minket ez a veszteség, az egyik legnagyobb fájdalommal jár. Ha egy gyermek veszíti el szülőjét, környezete próbálja őt megkímélni a fájdalomtól, ám előfordulhat, hogy ezzel elodázza a kérdésekre adott a választ.

Mivel maga a felnőtt is nehezen kezeli a helyzetet, és nem vagy nagyon nehezen tud róla beszélni, gyakran tabuként kezeli a történteket. A gyerekek viszont már nagyon pici korban is észlelik, hogy történt valami, és az élet megváltozott körülöttük. Érzik a szülő fájdalmát is.

Hogyan is közöljük e veszteséget a gyerekkel?

Fontos, hogy a szülő ne hazudjon. Persze, életkorának megfelelően, de a kérdéseire válaszolni kell, és azt a lehető leghitelesebben, legőszintébben és szeretettel, hiszen a gyermek megérzi, ha elhallgatjuk előle a dolgokat. A hazugság árthat is, szorongásos tünetek vagy viselkedésbeli zavarok jelenhetnek meg a gyereknél. A szülőnek attól sem kell félnie, ha a gyermeke előtt sír, vállalja fel az érzéseit, hiszen ő a minta az érzelmek feldolgozásához, így a gyermek se marad egyedül az érzéseivel.

Óvodás korú gyerekek még úgy vélik, hogy a halál visszafordítható, az elhunyt nem véglegesen ment el, és ezt a játékában is megjelenítik (lefekszik a földre, hogy meghalt, majd feláll és folytatja a játékot), kisiskolás korban fantáziálhat, hogy valaki más az, aki elviszi a személyt, lehet az angyal vagy szellem. Később már tudatosítják a történteket, és maga a gyász folyamata is hasonló a felnőttekéhez. Sőt, van, hogy az ilyen korú gyerekek támogatják és vigasztalják a szülőt, hogy helyreálljon az érzelmi egyensúly.

Hogyan segíthet a szülő vagy hozzátartozó a gyerek gyászfolyamatában?

Minden korban egyformán fontos, hogy a gyermek érezze, biztonság és bizalom veszi körül ebben a nehéz lelki folyamatban. Hogy tudja, kérdéseivel és mondandójával van kihez fordulnia. A gyászidőszak általában egy évig tart, de maga a folyamat kimenetele függ attól is, milyen volt a gyermek kapcsolata az elhunyttal, milyen körülmények között távozott a személy, továbbá a gyerek szellemi, lelki képességeitől is. Ez a folyamat több fázisból áll. A gyerekek először tagadhatják, hogy meghalt a szeretett személy, később reménykedni kezdenek, hogy visszatér az illető. Ezután jön a kétségbeesés, amikor jelen lehet a düh és a visszautasítás, ám ezek az érzelmek teljesen normálisak, és nem állandóak, nem kell megijedni, ha ezt tapasztaljuk, várjunk türelmesen.

Kisgyerekeknél segíthetünk például a természetből vett hasonlatokkal – akár dokumentumfilmek nézésével, ahol látjuk, a kisállatok elpusztulnak, a virágok elvirágzanak, az elhunyt már nem érez fájdalmat, már nem lélegzik, nem beszél. A halál is az életünk része, ami olyan, mint egy körforgás. Akkor mondhatjuk sikeresnek ezt a folyamatot, ha a gyereknek sikerül lezárnia fizikai és lelki szempontból is az elhunyttal való kapcsolatot, el tudta őt engedni, és az emlékezés már kevésbé fájdalmas. Segíthet, ha a családtagok egymást támogatva, közösen élik meg ezt a nehéz és fájdalmas időszakot.

Eliaš Bosák Tünde gyermekpszichológus, a Minority Kids projekt munkatársa

A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?