A világhírű magyar némafilmsztár. VIDEÓ

Pufi

Kevesen ismerik Huszár Pufit, pedig a színész igazi világhírnévre tett szert.

Néhány éve Veres István mutatta őt be a Vasárnapban, akkor így írt róla:

Huszár Károly abból csinált előnyt, amit a legtöbb ember talán hátrányként kezel: kövérségéből. Duci, pontosabban pufi testalkata miatt Pufi vagy Huszár Pufi néven kezdett kabarészínészként és kupléénekesként a fővárosi kabarékban a kilencszáztízes években. Egyébként budapesti zsidó családban született 1884-ben, Hochstein Károly néven.

Már a 30-as években Magyarországon megjelent Egy kövér ember meséi címmel önéletrajzi ihletésű kötete, melynek tetemes részében Huszár Károly saját kövérségének összefüggéseivel foglalkozik.

Budán születtem, és már akkor 6 és fél kilós súlyommal mint kövér feltűnést keltettem, és az érdeklődés központjába kerültem. 15 éves koromban léptem át a 100 kilós súlyhatárt. 18–20 éves korom óta pedig állandóan 115 és 130 kiló között mozgok, némelykor pedig, ha küzdelmemet a kövérséggel kevésbé intenzíven folytatom, és az imádott töltött káposzta, túrós csusza, szilvás és egyéb gombócok, tészták, torták, szalonnák, hurkák és sok miegyéb kísértésének nem tudok kellő energiával ellenállni, akkor bizony, mint a hőmérő a kánikulában, rohamosan emelkedem a 130 kiló fölé. Az ilyen vétkezések után azután nyomban megindul a vezeklés, a minden jó étvágyú ember réme: a fogyókúra. Szóval ma – mit tagadjam – tengernyi étkezési bűnözés és elbliccelt reggeli torna után 134 kilóval állok itt 170 centiméternyi magasságommal újabb fogyókúra-tortúra előtt, melyet – mint mindig a fogyókúrákat – azt hiszem, sok halogatás után megint holnap kezdek meg.

1914-ben forgatták az első magyar moziszkeccset, melynek a harmincéves Huszár Károly volt a főszereplője. Pufi cipőt vesz – ez volt a néma rövidfilm címe, de Pufi már egy évvel korábban is feltűnt egy francia némafilmben, a következő években pedig sorra kapta a szerepeket. Kedélyes gesztusaival, csetlő-botló mozgásával afféle duci Chaplinként hatott, a sorra nyíló mozik közönsége pedig nem tudta nem szeretni. 

Hogy hogyan lett világhírű némafilmsztár, arról itt olvashatnak.

Kapcsolódó cikkünk

 

Így vásárol Huszár Pufi cipőt

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?