Tesztturisták miatt lesz második forduló a Dunaszerdahelyi járásban

Tesztturisták

Ez a mese most nem úgy kezdődik, hol volt, hol nem volt, hanem úgy, hogy hol lesz, hol nem lesz. Nem is mese, hanem valóság, mert az antigén Covid-tesztelés második fordulójában, november 7-én és 8-án 45 járásban piszkálnak bele újra az ott lakók orrába.

A magyarlakta déli járások többnyire megússzák az újabb tortúrát, mert 0,7 százalék alatt volt az ott tesztelt fertőzöttek aránya. Egyedül a Dunaszerdahelyi járásban kell újra sorban állniuk az ott lakóknak.

A pozitívan teszteltek 0,96 százalékos arányát a járásban nagyban befolyásolhatták a Pozsonyból és környékéról érkezett „tesztturisták”, akiknek nem volt kedvük a fővárosban várni a sorukra. A 123 ezer lakost számláló Dunaszerdahelyi járásban a múlt hétvégén összesen 87 329 tesztet végeztek el, ez 70,9 százalékos részvételt jelent, ám a teszteltek legalább tíz százaléka Pozsonyból érkezett. Most, a második forduló előtt legalább az vigasztalhatja a dunaszerdahelyieket, hogy mivel a pozsonyiakat nem tesztelik újra, rövidebb ideig kell majd sorban állniuk.

Íme a térkép az eredményekről:

 

Ahol nem lesz második forduló:

Komáromi járás

Érsekújvári járás

Rozsnyói járás

Galántai járás

Rimaszombati járás

Vágsellyei járás

Losonci járás

Lévai járás

Szenci járás

Nyitrai járás

Pozsonyi járások

Kassai járások

Nagyrőcei járás

Selmecbányai járás

Nagykürtösi járás

Garamszentkereszti járás

Pöstyéni járás

Korponai járás

Malackai járás

Bazini járás

Poltári járás

Tőketerebesi járás

Galgóci járás

Kassa-vidéki járás

Nagyszombati járás

Aranyosmaróti járás

Zsarnócai járás

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?