Országos tesztelés: Szükség lesz a személyire, az eredményt pár percen belül megkapjuk

országos tesztelés

Az országos COVID-19 tesztelés menete négy lépésből fog állni. Először igazolnunk kell magunkat a személyigazolványunkkal, majd a mintavétel következik. Ezek után egy váróterembe kell mennünk, ahol végül átvesszük a teszteredményt tartalmazó tanúsítványt. Erről a somzodpovedny.sk weboldal tájékoztatott.

A mintavételi hely előtt kétméteres távolságot kell tartani egymástól. A belépést előreláthatólag a rendőrség alkalmazottja fogja irányítani.

A mintavételi helyre való belépéskor először fel kell mutatnunk a személyigazolványunkat. Az erre kijelölt munkatárs kitölti a regisztrációs nyomtatványt, amelyhez egy sorszámot is hozzárendel.

Ezt követően egy zsebkendőt kapunk, amelybe ki kell fújnunk az orrunkat, illetve ki kell köhögnünk magunkat. Miután fertőtlenítettük a kezünket, szabaddá tesszük a száj és orrüreget, hogy az egészségügyi alkalmazott egy puha mintavételi pálcikával mintát vegyen az orrgaratunkból. Ezt követően visszahelyezzük a védőmaszkot, és egy várakozásra kijelölt, fertőtlenített helyiségbe irányítanak. A teszt eredményére néhány percet kell várni.

Az egészségügyi dolgozó a regisztrációs számunk alapján fog bennünket szólítani, majd kiírja a teszt eredményéről szóló tanúsítványt. A tanúsítványt egy lezárt borítékban kapjuk meg, amely azokat az információkat is tartalmazni fogja, hogy mi a teendő pozitív, illetve negatív teszteredmény esetén.

Az országos tesztelés első körben most hétvégén (október 31-én és november 1-jén) valósul meg reggel 7:00 és este 22:00 óra között.

Érdekes

!

A tesztelés menetének részletes leírását keresd holnap (10.31.) reggel az ujszo.com-on!

Mit tegyünk, ha nem rendelkezünk személyi igazolvánnyal? ↓

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?