A feladat, a gondolat, a teher, ami nyomja a válladat, a hátadat. Érzed, hogy húz a lábad, hogy nehézzé válik a létezés, a lélegzet. Üzen a test, küldi a jelzést, hogy itt valami nincs rendben. A test által kapod az utolsó jelzéseket.
Mert amikor már ott fáj, amikor már megjelenik igazi valóságában a fájdalom, az mindig az utolsó pillanat. Arra, hogy rendezd, amit nem rendeztél.
A kérdés már csak az, vajon tudod-e, mivel van dolgod? Mersz-e szembenézni önmagaddal, kívülről rátekinteni magadra, az életedre, arra a helyzetre, ami nehéz. Sohasem más a hibás, a bűnös, a gonosz, nem a másik követi el velem vagy ellenem azt, amit én felrovok neki, hanem én magam. Azáltal, hogy engedem neki, azt tegye, mondja, amit. Felelősségvállalás és őszinteség. Vállalom-e ezért a felelősséget (önmagamért), és őszintén képes vagyok-e szembenézni magammal?
Ha igen, a nehéz is könnyűvé válik. Nem azért, mert a helyzet megélése egyszerű számodra, hanem mert felsóhajthat a lélek. Lélek – lélegzet. Végső soron ugyanis, amikor már a test jelez, amikor már nehéz, amikor már fáj, ugyanaz jelez, de az üzenetet a lélek küldi. Jelzi, hogy eddig igyekezett, hogy hallgass, figyelj rá, az út nem pont az, amit ő szeretne, te pedig nem tetted, elnyomtad, elhallgattattad. De a lélek nem tud hallgatni, neki feladata van, amit teljesítenie kell, így hát más formát igyekszik találni arra, hogy meghalld a hívó szót. És akkor megnyomja az utolsó gombot, a jelzést, melyre ez van írva: küldés a testnek. A betegség pedig elkezd kialakulni.
Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.