Csak előzetes egyeztetés után fogadják az ügyfeleket az ügyfélközpontokban

koronavirus

A kijárási korlátozás ideje alatt csak elektronikus időpont-egyeztetést követően, vagy a kész dokumentumok átvétele céljából fogadják az ügyfeleket az ügyfélközpontok és az okmányirodák – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Barbara Túrosová, a belügyminisztérium sajtóosztályának igazgatója.

Emlékeztetett arra, hogy az előre nem egyeztetett látogatások nem képeznek kivételt a kijárási korlátozás alól, és ez azokra is vonatkozik, akiknek negatív lett a koronavírus-tesztjük.

A belügyminisztériumhoz tartozó hivatalok a kijárási korlátozás ideje alatt elsősorban elektronikus formában benyújtott beadványokat fogadnak el. Személyesen csak előzetes egyeztetés után, csakis indokolt esetben, vagy a kész dokumentumok átvétele céljából fogadják az ügyfeleket.

A belügyminisztériuma hangsúlyozza, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt nem érvényesek a személyi okmányokban feltüntetett érvényességi dátumok, kivéve az útleveleket, amelyek érvényessége automatikusan megújul a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet visszavonását követő negyedik hónap végéig. „Vagyis a dokumentumok automatikusan érvényesek, nem szükséges most újakért folyamodni és ezzel kockáztatni a fertőzésveszélyt" - magyarázta a belügyminisztérium.

A tárca figyelmeztetett, hogy a rendőrség 1000 euró összegű bírságot szabhat ki a járványellenes intézkedések megszegéséért, az elrendelt karantén megsértéséért és a kijárási korlátozás be nem tartásáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?