Mindig fegyelmezett, soha nem láttam fésületlenül, soha otthoniban, soha lazán, pontos időben viszi le a kutyáját, egyszer délelőtt, egyszer délután. Sétálnak. A szótlan nő mögött ballag a kutya.
Csak mennek a megszokott körsétán. Közben eldobják az üres flakont, a papírt, a más szemetet pontosan abba a kukába, amelyikbe kell. Mennek tovább eggyé váltan. Ha sietős, néha ölbe kapja a barnásfehéret a nő, a kutyatárs meg mintha értené, hogy ma más dolgokat is intézünk, megyünk, de igyekezni kell. Sok kutyás jár hajnalonta, sok a fickós is, sok, aki szól, ne féljen, ez csak virgonc, de nem harap. Néha beszédbe elegyedünk ismeretlenekkel is, de vele még nem, valahogy nem mertem eddig, valahogy nagyon pedáns, a kutya is igen illedelmes, valahogy még nem értem a lényeget.
Régtől ismerem látásból a nőt, a közelben lakik, több éve, hogy meghalt a társa, utána sokáig kóborolt egyedül, bement a boltba, kijött a boltból, hazament. S egyszerre lett ez a kutyája. Naponta nézem őket. Pontos időben, reggel hatkor viszi le, sétálnak. Délután megint. Órát lehetne igazítani hozzájuk. A kutyus, mint egy kisovis a tanító nénit, követi, nem fut előre, nem tér ki jobbra-balra, megyeget, okosan, taktusra. Ha a gyepre tér a gazdi, s ha megáll, a kutyus is, majd örömködve kerülgeti őt körbe-körbe, soha más kutyákkal nem vihánckodik, nem bolondul, nem futkos eszementen, figyeli a társát, a gazdasszonyát, mikor lesz elég a séta, mikor van indulás haza, mikor telik le a kimenő.
Megható, majdnem megrendítő a mindennapi jelenetek sora. Két lény, ember a kutyával, s egy kutya egy meglelt embertárssal. Összetartoznak. Össze, mint a százéves házasok. Össze, mint az ember a kutyájával. Össze, mint társ a társsal, ha él még, ha nem is, össze.
Sok kutya van a lakótelepen, sok kutyás gazdi, néha három kutyával is látok lányocskákat, ficsúrokat, idősebb nőket. Férfiakat ritkán, nem egy nagy kutyások lehetnek a meglett férfiak, vagy nem is nagyon fontos nekik a társ, ha nyitva van a kocsma, gondolom, minek akkor a kutya, de hogy a lányok, a sihederek miért?, ezt még majd meg kell fejtenem. Sok kutya van a lakótelepen, sok kutyás van a lakótelepen.
Nem szeretem a lakótelepi kutyákat, ahogy nem szeretem a lakótelepi háziállatokat általában. Nem oda kellenek. Az udvarba, a kakasok meg a gágogó gúnárok, a csahosok közé, a nyávogók közé, gondolom néha, az udvarba.
Mégis.
Régtől ismerem látásból a nőt, akinek egyszerre lett ez a kutyája. Naponta nézem őket. Órát lehetne igazítani hozzájuk. A nő ma is elmegy a boltba, hazamegy, leviszi a kutyáját sétálni, pontosan ismerik és betartják a házirendet mindketten. Társak. Ugyanazon az úton. Ha egyszer nem látnám őket, valami örökre hiányozna az életemből. Valami megbízható, valami fontos. Pedig nem szeretem a kutyákat a lakótelepen.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 43. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.