Amikor otthon vagy egy vendéglőben jóízűen elfogyasztunk egy finom fogást, nem gondolkozunk azon, hogy honnan származik. Sorozatunkban tényeket, legendákat tárunk fel néhány ismert étel születésének körülményeiről.
Sokféle palacsinta van a világon a mi magyaros, vékony, tejjel, tojással, szódavízzel sütött palacsintánkon kívül. Az amerikai palacsinta sütőporral puffasztott, kisebb a miénknél, az angolok vékonyra sütik ugyan, de szódavíz nélkül, és általában citromlét is tesznek a tésztájába, a kelet-ázsiaiak sósan, zöldségesen fogyasztják, s az osztrákok smarniját is ismerjük, szeretjük.
A kutatások szerint a palacsinta a római légiók nyomán terjedt el, akik a lepényszerű tésztát bronzpajzson sütötték lisztből, vízből kevés só hozzáadásával, és húsfélével töltötték. A magyarság körében is hamar közkedvelt lett, a középkorban különösen a farsangi időszakban sütötték – a zsírral, tojással készült eledelt ugyanis a húshagyó keddet követő böjtben nem fogyaszthatták. A palacsinta népszerűségét az is bizonyítja, hogy az angolok farsang utolsó napját palacsintanapnak (pancake day) nevezik, amikor palacsintasütő, -evő, -tekerő, -feldobó versenyeket rendeznek.
Mi magyarok méltán lehetünk büszkék arra, hogy a világ egyik leghíresebb palacsintájává a Gundel-palacsinta vált, és a hortobágyi palacsintát is világszerte ismerik.
A legendás Gundel-palacsinta
A recept állítólag Márai Sándor feleségétől, Lolától származik. Gundel tőle kapta a receptet, amely egy ideig Márai-palacsintaként szerepelt az étlapon, de a kommunizmus alatt Márai emigrálásával a desszertet át kellett nevezni, így Gundel-palacsinta lett belőle.
A diós-rumos-csokoládés palacsintát tölteléke és vajon való pirítása teszi egyedivé. A töltelékhez a darált diót nyakon öntjük forró, cukrozott tejszínnel, és rumba áztatott mazsolát keverünk hozzá. A palacsintákat megtöltjük, félbe, majd ismét félbe hajtjuk, s a háromszögeket egy serpenyőben forró vajon pár pillanat alatt átpirítjuk. Csokiöntettel tálaljuk.
Hortobágyi húsos palacsinta
A húsos palacsintát már hosszú ideje ismerjük, a régi szakácskönyvek (pl. Az ínyesmester szakácskönyve 1932-ből) is leírták a receptjét. Töltelékként borjú- vagy disznópörköltet, sőt paprikás csirkét is használnak hozzá. Nevét az 1958-as brüsszeli világkiállításra kreálták, tehát valójában a szocialista vendéglátás egyik reklámfogása volt, s ezen a néven terjedt el a világban. Elkészítése egyszerű: rövid lével pörköltet párolunk, a húst kiszedjük a léből, apróra vágjuk vagy ledaráljuk, a palacsintákra osztjuk, melyeket batyuszerűen összehajtunk. Tűzálló tálba rakjuk őket, meglocsoljuk tejföllel összeforralt pörköltlével, és 10 percre forró sütőbe tesszük. Tejföllel kínáljuk.
A teljes írás az Okos Konyha mellékletben jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.