A parlament módosított a 13. nyugdíjon

szenior
Pozsony |

A 13. nyugdíjat állami szociális juttatásként fogják kifizetni, és ennek az összege legfeljebb 300 euró lesz – szerdán a parlament is jóváhagyta a kormány 13. nyugdíjjal kapcsolatos módosításjavaslatát.

A nyugdíjasok korábban karácsonyi kiegészítést szoktak kapni az év végén, az előző kormány azonban jóváhagyta a 13. nyugdíj kifizetését, amelyre már ebben az évben sor került volna. A 13. nyugdíj összege eszerint az egyes járadékok átlagos összegének felelt volna meg. A munkaügyi tárca azonban törvénymódosítást dolgozott ki a 13. nyugdíjhoz. Eszerint azok az idősek, akiknek a nyugdíja 214,83 euró alatt van, 300 eurós 13. nyugdíjat kapnak. Ez a korábbi karácsonyi kiegészítéshez képest 100 eurós pluszt jelent. Azok, akiknek a nyugdíja 300 euró, 269,34 eurós 13. nyugdíjat kapnak. Akik 400 eurós nyugdíjjal rendelkeznek, 233,34 eurót, akik pedig 500 eurós nyugdíjjal, 197,34 eurót kapnak, miközben ez a nyugdíjas korábban 71,86 euró karácsonyi kiegészítést kapott volna.

„Ha a nyugdíj vagy a nyugdíjak összege magasabb, mint a létminimum összege egy nagykorú személy számára, a 13. nyugdíj összegét egy képlet szerint határozzák meg. Minél magasabb a nyugdíj, illetve a nyugdíjak összege, annál inkább csökken a 13. nyugdíj, miközben a javaslat szerint ez nem lehet kevesebb 50 eurónál”

– állapította meg a tárca.

A 13. nyugdíjra az időskori, korkedvezményes időskori, rokkantsági, szociális és özvegyi nyugdíjban vagy árvasági ellátásban részesülő személyek jogosultak, akiknek ezt a Szociális Biztosító fizeti ki, illetve egyes szolgálati nyugdíjban részesülő személyek, akiknek a szolgálati nyugdíj kifizetését a megfelelő szervek biztosítják.

(TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?