Szembenézés – csukott szemmel

kiállítás
Zsolna. |

Az Oskár Čepan-díj idei jelöltjeinek kiállítását a zsolnai Új Zsinagógában tárták közönség elé. Ebben az évben hazai magyar képzőművész is van a díjra jelöltek között: a somorjai Németh Krisztián. 

A fiatal hazai képzőművészek (40 éves korig) támogatására alapított Oskár Čepan-díj ez évi jelöltjei Németh Krisztián (1983) mellett: Ludmila Hrachovinová (1984), Daniela Krajčová (1983) és Jozef Pilát (1992). 
A díj jelöltjeinek kiválasztásába is beleszólt a világjárvány: a díj 25 éves történetében a nemzetközi szakmai zsűri először döntött online értékelés és tanácskozás formájában. A döntéshez 36 fiatal művész portfólióját nézték át. 
A zsűri a jelöltek kiválasztása során a művészi következetesség, a kidomborodó alkotói ambíció, a humor, valamint a felfedezés szándékának a meglétét kereste az alkotók eddigi munkásságában, ami azt is jelenti, hogy ezek az ismérvek jellemzően ott vannak közös zsolnai kiállításukon. A kiállítás kurátora, Viktor Čech a négy fiatal művész közös vonásaként azt emelte ki, hogy különféle eszközökkel és módokon – performance-kapcsolat, meglepő dimenziók, tapasztalatmegosztás révén – valamennyien arra törekszenek, hogy intenzívebbé tegyék a kommunikációt a nézővel. 
A kiállítás december 6-ig tart, de a győztes nevét már november 13-án bejelenti a zsűri, a tervek szerint remélhetőleg (ha a járványügyi helyzet is úgy akarja) személyesen, tagjai ugyanis erre a napra tervezik a kiállítás meglátogatását. A díjazott nemcsak anyagi támogatásban részesül, hanem a Residency Unlimited program keretében rezidensként két hónapig alkothat New Yorkban. Idehaza pedig önálló kiállítás megrendezésére kap lehetőséget.
„A díjra jelölést az eddigi munkásságomra kapott pozitív visszajelzésként értékelem. Azt jelzi, hogy a zsűrit nem hagyta hidegen az, amivel foglalkozom s amilyen témák érdekelnek. Erős löketet ad, arra ösztönöz és biztat, hogy az alkotói út, amelyet képzőművészként választottam, helyes, és érdemes folytatnom a továbbiakban is” – mondta megkeresésünkre Németh Krisztián. Aki azt is kifejette, hogy az Oskar Čepan-díj bejelentését megelőző, hagyományos kiállításra, amiként a többi három jelölt, ő is új munkával készült. 
„A fő művészeti program, amellyel kisebb-nagyobb megszakításokkal már hosszabb ideje foglalkozom – mondta –, az institucionális egyházkritika, amihez különböző szempontokból közelítek. Ilyen például az egyházon belüli, gyerekekkel szembeni szexuális visszaélés. Ez a témája a Čepan-díj jelöltjeinek kiállítására készített új munkámnak is.”
Németh Krisztián térspecifikus, Moksó János gyerekei című kiállítási projektje négy részből áll, ebből három a zsinagógában tekinthető meg. 
„Az első részben egy nyolcméteres létra egy üres ablakhoz vezet, a zsinagóga fő terében – ismerteti alkotását Németh Krisztián. –  A megnyitón a performer lány felkapaszkodott a létrán, és miután beült az üres ablakrészbe, elénekelt egy templomi éneket. Ennek szövege kritikus hangvételű volt, rövid idézet Lukács evangéliumából, és kötődött a kiállítás mondanivalójához. A performance a zsinagóga erkélyén folytatódott, ahol a lány szemkontaktust próbált meg kialakítani egy letört márványszobor fejjel, Moksó Jánoséval, az egykori bacsfai plébánoséval, aki a 60-as években elkövette a szexuális visszaéléseket.”
A szemkontaktus megteremtése az alkotás üzenete szerint a múlttal való szembenézést jelképezi. „A szoborfej szemei azonban csukva vannak, jelezve, hogy az egyház is gyakran szemet huny az ilyen esetek felett.”
A történet a harmadik részben, egy kisebb helyiségben konkretizálódik. 
„Ez a tér különböző, rózsaszín árnyalatú drapériával van körbevonva, egy szűkebb felület kivételével, ahol előbukkannak a 60-as évekből származó elsőáldozási fotók. A fotókhoz két hangfelvétel társul, két áldozat vallomásával.”
A kiállítási projekt negyedik része egy internetes oldal, ahol minden fontos információ megtalálható a történtekről. 
„Ez az oldal – www.thechildrenofjanmokso.com – a jövőben bővülni fog. Azok, akiknek nem sikerül eljutniuk a zsolnai kiállításra, legalább ilyen módon tudomást szerezhetnek a munkámban érintett eseményekről” – mondta Németh Krisztián.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?