Felborult minden – avagy a turbulencia éve a turizmusban

koronavírus tengerpart

Bárhogy is végződik a mostani év, an­nyit már minden bizonyossággal ki­jelenthetünk, hogy soha nem volt még ilyen nehéz éve a turizmusnak. Bár a nyári szezon némiképp optimizmusra adott okot, ám az ősszel megérkezett a koronavírus-járvány második hul­láma, ezzel pedig végképp elszálltak a remények, hogy akár már jövőre valamelyest helyreállhat a világ tu­rizmusa.

Az év elején még minden csendes volt, a világ az addigi megszokott rendben működött, a turisták pedig özönlöttek a világ minden pontjá­ra. Aztán januárban megérkeztek az első hírek Kínából a koronavírus-járványról, ám akkor még távolinak tűnt. Nem sejtettük, hogy néhány héttel később, békeidőkben soha nem látott határzárakkal, repülési tilalmakkal, egyéb korlátozásokkal kell szembenéznünk.

Majd júniusban éledezett a re­mény, hogy legalább Európán belül megindulhat a turizmus, ez meg is történt. A nyári szezon egyértel­mű nyertese Görögország és Hor­vátország, nagyon sok szlovákiai nyaralt e tengerpartokon, az Ad­rián több mint 100 ezer szlovákiai turista pihent, de sokan utaztak a többi európai országba is – hiszen addigra már szinte az összes eltö­rölte a karanténkötelezettséget –, tengerparti nyaralásra, vagy éppen városlátogatásra. Megdöbbentő volt látni, mennyire üresek a ko­rábban mindig nyüzsgő városok, mennyi bár, szórakozóhely van zárva, az éjszakai élet gyakorlatilag megszűnt… De legalább lehet(ett) utazni.

Sok ország a belföldi nyaralásokra buzdította a lakosságot, ezzel is segítve a tavasszal bezárni kény­szerült szállodákat, szolgáltatókat. Ennek meg is lett az eredménye, a nyári hónapokban volt olyan hétvége, amikor szinte lehetetlen volt szállást találni a hazánk egyik legnépszerűbb helyén, a Magas- Tátrában, de hasonló volt a helyzet a Balatonnál is, szinte megtelt a magyar tenger partja turistákkal, a helyi szállásadók pedig ezt jelen­tős drágulással tetézték. A többi országban is hasonló volt a trend, az olasz tengerparton is megtelt sok szálloda, de Ausztriában is elégedettek lehettek a szállásadók, a túrázni, fürdeni vágyók elözön­lötték a vidéki hoteleket. Nem úgy a nagyvárosokban, ott már annak is örültek, ha a szálloda legalább 30–40 százalékos telítettséggel tudott működni – már amelyik kinyitott, ugyanis sok olyan hotel van, az egész kontinensen, amely a mai napig zárva tart, és most kevés az esély arra, hogy még idén meg­nyitja kapuit.

Nehéz helyzetbe kerültek az uta­zási irodák, főleg azok, amelyek az EU-n kívüli (pl. Egyiptom, Tunézia, Törökország, vagy a vi­lág távolabbi pontjai) tengerparti nyaralásokra, körutazásokra speci­alizálódtak, ők gyakorlatilag a mai napig lélegeztetőgépen vannak, hi­szen most nincs mit árulni, szinte lehetetlen az utazás az EU-n kívüli országokba. Még augusztusban sok országról lehetett olvasni, hogy már az újranyitáson gondolkoznak, de a második hullám ezeket a terveket is felülírta…

A nyári szezonban a légitársaságok is megpróbálták menteni a ment­hetőt, gyakorlatilag nem volt olyan európai célállomás, ahova ne tud­tunk volna foglalni egy retúrjegyet 15–25 eurós áron. Ez a tendencia most is folytatódik, így aki repülne, az most minden eddiginél olcsób­ban teheti ezt meg. Természetesen a biztonsági előírásokat – kötelező maszkhasználat – betartva. Ez ele­gendőnek is bizonyult, hiszen nem érkeztek olyan hírek, hogy valaki a repülőgépen, repülőtéren fertőző­dött volna meg. Viszont nem min­den légitársaság élte túl a járványt, idén már 43 társaság ment csődbe, és ez a szám a következő hetekben, hónapokban várhatóan tovább nö­vekszik.

A turisztikai szolgáltatóknál meg­jelent a rugalmasság, gyakorlatilag bármikor módosíthatóak a repü­lőjegyek, szállásfoglalások, vagy akár vissza is térítik a befizetett összeget – ezért korábban nagyon borsos árat kértek, ha egyáltalán engedélyeztek bármilyen módosí­tási lehetőséget. Várhatóan ez a po­zitív hozadék még a jövő évben is megmarad, ezzel is segítve a járvány utáni újraindulást.

Egyes becslések szerint a turisztikai szektor két-három éven belül érheti el azt a szintet, amin a válság előtt volt. Ahogy abban is egyetértés van a szakemberek között, hogy a most közeledő kemény téli szezon továb­bi csődöket, bezárásokat hozhat…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?