Az egész országot koronatesztelésnek vetik alá

koronka

Országos koronavírus-tesztelés mellett döntött a szlovák kormány, a megvalósítás az elkövetkező hetekben várható.

A választásokhoz hasonló módon országos tesztelést tartanak Szlovákiában, jelentette be már szombaton Igor Matovič kormányfő, majd ezt a kormány vasárnapi rendkívüli ülésén megerősítették.

Mostanáig annyit tudni, hogy ehhez antigén-teszteket használnak majd, ebből 13 millió áll rendelkezésre. Nagyjából 50 ezer ember fogja biztosítani a tesztelőállomások működését, a polgármesterek a napokban meg fogják kapni a szükséges instrukciókat és részleteket, jelenti az ujszo.com.

A járvány által leginkább sújtott négy járásban már a jövő hétvégén próbatesztelést tartanak, majd következik az országos tesztelés két hullámban. Az első hullám kezdete november 2. lesz, a tervek szerint a második hullám szintén novemberben indul majd.

Az akció lebonyolításába a hadsereget is bevonják, és közel hatezer tesztelőhelyet alakítanak ki, ezek mindegyikén átlagosan hét emberre lesz szükség a lebonyolításhoz.

Arról még nincs döntés, hogy a tesztelés mindenki számára kötelező lesz-e – a kormányfő ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ehhez törvénymódosításra lenne szükség.

A TASR jelentése szerint a kormány vasárnap (október 18.) megbízta a hadsereget a lakosság tesztelésének előkészítésével és az akció lebonyolításával. A hadsereg 8000 tagját vezénylik ki a munka elvégzésére. Jaroslav Naď védelmi miniszter közölte, az összes bevethető katona, rendőr és tűzoltó részt vesz az akcióban.

A részleteket várhatóan a napokban teszik közzé.

 

Ülésezik a Biztonsági Tanács

Igor Matovič miniszterelnök keddre (október 20.) összehívja a Biztonsági Tanácsot – jelentette be a közösségi hálón.

„A helyzet súlyos, és kulcsfontosságú küzdelem előtt állunk, amit nemcsak hogy tudnunk kell kezelni, hanem meg is kell nyernünk" - fogalmazott. A szabadság felé vezető útnak nevezte a kormányfő a Közös felelősségvállalás (Spoločná zodpovednosť) műveletet, amelynek keretében a hadseregnek elő kell készítenie és el kell végeznie a lakosság átfogó tesztelését.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?