Két tűz között

A trianoni döntés ellehetetlenítette őket, akaratuk ellenére egyik napról a másikra lettek szülőföldjükön idegenek, hontalanok. Idegen hazában, őseik földjén többször kénytelenek voltak elviselni a sok megalázást. Nagyapámtól hallottam az 50-es években, hogy sokan elkeseredésükben ima helyett egy ismeretlen népi költő versét ismételgették:

Istenem, Istenem,

ugyan mit vétkeztem,

hogy szülőföldemen

hontalan lettem...

Trianon óta eltelt 100 év, de még ma is beszólnak a magyaroknak. „Na Slovensku po slovensky”, vagy „Maďari za Dunaj”. Az újkori Szlovákiában volt olyan politikus, aki kijelentette, hogy Szlovákiában nincsenek magyarok, csak magyarul beszélő szlovákok. Kassát toleráns városnak tartják, de két éve én is átéltem hasonlót. Ismerősömmel anyanyelvünkön társalogtunk, amikor egy individuum beszólt, hogy miért beszélünk magyarul. Államnyelven megkérdeztük, érdekli-e, miről tárgyalunk, erre gyorsan elhúzta a csíkot. A legutóbbi választás után fültanúja voltam, amint az egyik szlovák azt mondta a társának: „Örülök, hogy a k..va magyarok nem kerültek be a parlamentbe.” Ilyen békákat lenyelünk, mert kocsmai szintű egyénekkel felesleges vitatkozni.

Magyarországon sem fogadnak azonban tárt karokkal. Egy kiránduláson, amikor megérkeztünk a szálláshelyre, a fogadós odaszólt a felettesének: „Gyere már, megjöttek a csehek.” Az évek során ott is kaptunk különböző beszólásokat. Csak egyet említek: „No, mi újság, tótok?” Gondoljunk csak arra, amikor 2005-ben a magyar parlamentben szóba került a külhoniak kettős állampolgársága (amit Gyurcsány vehemensen ellenzett), már a köznép is beszólt nekünk: „Ugye, jó lenne elenni előlünk a kenyeret?” Úgy gondolom, illusztrációnak elég is ennyi. Tehát két tűz közé kerültünk. Se itt, se ott. Nem csoda, ha sokan hazájuknak tágabb értelemben Európát tartják. A határon túli magyaroknak nem elég deklarálni, mint Pósa Lajos a versében, hogy magyar vagyok, magyarnak születtem... A határon túli magyaroknak naponta kell újraélni a magyarságukat.

Szabó István, Kassa