Nosztalgiamozi Madaras Józseffel

Nosztalgiamozi Madaras Józseffel

Nehéz sorsok hiteles megformálójaként írta be nevét a magyar filmművészet nagykönyvébe. Görbe Jánosok, Bihari Józsefek, Solti Bertalanok örökségét vitte tovább eszelős erővel.

Kérges kezű földművesek, látástól vakulásig robotoló munkásemberek, uradalmi cselédek, béresgazdák szólaltak meg ajkán, de a szeméből mindig szikrák pattogtak. Keménykötésű férfiember volt, hamisságot, álnokságot, kétszínűséget nem tűrő. Kézfogását állni kellett, szavai súlyát elfogadni, igazát értékelni. Madaras József azon kevesek közé tartozott, akik az Úristennel is tegező viszonyban voltak.

 

Erdélyországban született. Ezt ő mondta így. Parasztemberek voltak a szülei, dolgos, becsületes parasztemberek tizennégy gyerekkel. Négyen közülük korán meghaltak, tíz maradt. Óriási konyhájukban nagy, faragott asztal mellett állva imádkoztak. Nyolcéves korában orosz katonáktól kapott meleg sapkát, neki tetszett, szívesen hordta, de egy román katonatiszt lekapta a fejéről, és messzire hajította. Mindez élesen megmaradt benne. Gyakran emlegette. 1948-ban Magyarországra települt a család. A nulláról kezdték. Másfél szobában tíz gyerkőc és a szülők, plusz a nagynéni. Semmijük sincs. Józsi gyerek tizennégy évesen kovácsipari tanulónak áll. Gyalus-marós-vésős szakmunkás-bizonyítványt kap. Nem sokáig marad a gyárban. A tüdeje nem bírja a fémport. Hangszálgyulladás miatt más munkát keres. Virágkertésznek áll egy kórház parkjában, onnan kerül be a színművészeti főiskolára. Balhéi vannak, bárkit képes falhoz kenni, ha nem tetszik neki. Kidobni nem tudják, mert a Kommunista Ifjúsági Szövetség első titkára. Ezzel ösvényt is tapos magának a vörös csillagos ég alatt. Még néhány év, és nagynevű elvtársak kedvence lesz. Bejáratos miniszteri villákba, pártházba, sőt még a parlamentbe is. Nem öltönyben, hanem egyszerű, hétköznapi viseletben. Ahogy a munkásosztály kiválasztottjához illik. Josti. Így hívják a barátai, pályatársai, de a „vezérek” is. Nem Madaras elvtársnak, hanem csak Jostinak. Szeretetből. Összetartásból.

Hirtelen haragú, vasöklű színész, aki sokkal jobban érzi magát az övéi között a magyar pusztán, a krumpliföldön vagy az acélgyárban, mint az elvtársiatlan színpadon. De a képzelőereje ott sem hagyja cserben. Csak legyen mit játszani, értelme legyen a szónak, és mázsán mérjék az igazságot. Hábetler Jani Fejes Endre Rozsdatemetőjében. Woyzeck és Vonó Ignác. Léptei alatt feljajdul a padló, dühétől lángra kap az ész. Nem szégyell komcsinak lenni. Mások azt kiáltják: „Ide nekem az oroszlánt is!” Neki sarló kell és kalapács. Ő majd kijárja, kigyúrja, elintézi. El is. Nincs ember, ki képes lenne megállítani. Josti, az Isten a legfelsőbb körökben talál pártfogókra. A párt központi bizottságában. Feljebb nem vezet út. Ott mindenki tiszteli. Befogadták. Magukhoz ölelték. Szeretik.

Őstehetség volt, őserő, állítja hajdani nagy barátja, Koncz Gábor. Ma is azt mondja róla, amit régen: tízmillió fokon égett.

Győri és szegedi évei után Budapesten játszott. Déryné Színház, Thália, Irodalmi Színpad, Nemzeti, a Mafilm társulata. 1958-ban bekerül Jancsó Miklós akkor alakuló csapatába. A harangok Rómába mentek, Így jöttem, Szegénylegények, Csillagosok, katonák, Fényes szelek, Csend és kiáltás, Sirokkó, A pacifista, Égi bárány, Még kér a nép, Szerelmem, Elektra, Allegro Barbaro, Magyar rapszódia, A zsarnok szíve, Szörnyek évadja, Isten hátrafelé megy, Kék Duna keringő. Minden történetbe tökéletesen beleillett. Akár papként, akár vöröskatonaként, akár uralkodóként. Kovács András filmjét, A ménesgazdát is ő emelte magasba. Úgy járt-kelt a lovak között, mintha köztük született volna. Traktorosként vagy munkaverseny-felelősként is bármit el tudott hitetni. Tatár arcából úgy lehetett olvasni, mint a Bibliából. Tévésorozatokban is nagyokat játszott. A Borsban Sztankay Istvánnal, a Kántor nyomozban egy rendőrkutyával vitte a prímet.

Forradalmár alkat volt. Lánglelkű ember. Modern idők Dózsa Györgye. 1990-ben az Agrárszövetség országgyűlési képviselőjelöltje. Ütötte a vasat. De az ő kezébe villa kellett, nem zászló.

Érdemes művész volt, Kossuth-díjas, naná! De megérdemelten! Filmbeli alakításaiért életműdíjat kapott. Monte Carlo és Locarno fesztiválján nagydíjat. Amire viszont még ennél is büszkébb volt: Caroline hercegnő levelére Monacóból. Megismerkedtek. Aztán ennél egy kicsit több is lett köztük. Kölcsönös vonzalom. Az ellentétek vonzzák egymást, mint tudjuk. Vagy nem. Madaras József hatással volt a nőkre. Mágikus hatással. Sok szerelmet megélt, rövid távú kapcsolatait nem is számolta. Négyszer nősült, hat gyermeke született. A hatból kettő Kozák András és Drahota Andrea lányától, Kozák Ágnestől. Finoman szólva: nem volt teljes az öröm a családban. „Tizenkilenc évesen megszültem az első gyermekemet, aztán rövidesen jött a második – nyilatkozta a neves házaspár lánya. – Felesége voltam Madaras Józsefnek, de csak három évig éltünk együtt. Aztán megszakadt a kapcsolatunk, és már nem is kerestük egymás társaságát.”

Szerelmek, feleségek és szerepek után jöttek a démonok. Ők még nála is erősebbek voltak. Sokszor legyőzték őt. 1992-ben súlyos baleset érte. Nem derült ki, pontosan mi történt, csak annyi: vérbe fagyva, eszméletlenül feküdt lakása kövén. Súlyos koponyasérüléssel vitték kórházba, hónapokba telt, míg visszatért a kómából. Orvosai azt mondták, több napig heverhetett magatehetetlenül a földön. Évekig tartott, míg újra megtanult járni, beszélni, de a napi élet így is sok gondot okozott neki. Igazából soha többé nem talált vissza önmagához, de tudta, hogy onnan jött vissza, ahonnan nagyon kevesen.

Élete végén már csak egyetlen társa volt. József Attila. Az ő verseit olvasta, mondta hangosan, az ő szavai, gondolatai jelentették számára a legbiztosabb, de már az utolsó kapaszkodót. Úgy érezte, közük van egymáshoz, nem kevés közük. Budajenői házából, ahol teljes magányba burkolózott, egy pilisi nyugdíjasházba került. Magánpanzió lett a végső otthona. Ott találták holtan, egy asztalra borulva. A hetvenedik évéhez közeledett. Az idő tájt már senki nem látogatta.

 

Szabó István Madaras Józsefről

A színészetet lehet tanulni. Erre vannak iskolák, egyetemek. Meg lehet tanulni artikulálni, meg lehet tanulni, hogyan projektálja az ember azt, mit mond, a mozdulatokat, a gesztusokat, a színpadi megjelenést is meg lehet tanulni. Aki tehetséges, az mindezt gyönyörűen elsajátítja. Madaras Jóska nemcsak megtanulta ezeket, hanem úgy született, hogy sugárzó ember volt. Bárhol jelent meg, rá kellett figyelni. Ha nem szólt egy szót sem, és sokan is voltak ott, ahol feltűnt, akkor is ő volt az, akire figyelni kellett. Sugárzott róla, hogy érez, gondolkodik, véleménye van, örömei és fájdalmai vannak. Hogy nem egy valaki, aki csak viselkedik, hanem ember.

Nagyon tehetséges volt már az első filmemben is, az Apában, amely 1966-ban készült. Azok között volt, akik elindítják a villamost. Tele jókedvvel, energiával. Attól kezdve mindig megkértem, hogy jelenjen meg a filmemben, mert ő egy ilyen szeretnivaló, biztos pont volt számomra. A Budapesti mesékben is játszott. A Rokonokban nem volt igazán neki való szerep, de szerettem volna, hogy benne legyen a filmben. Megkérdeztem tőle, mi lenne, ha egyszerűen csak megjelenne benne, és mondana valamit? Mondjuk koldusként. Azt felelte: Persze, boldogan! Olyan nincs, hogy én nálad ne legyek jelen, ha hívsz! De akkor már beteg volt. Nagyon nehezen mozgott. Ez volt az utolsó filmszerepe, 2006-ban. A következő év tavaszán meghalt.”

 

Cserhalmi György Madaras Józsefről

Amikor én megérkeztem a filmezésbe, ő már akkor derékig benne volt. Színészként a Szerelmem, Elektrában kezdtem Jancsó Miki bácsinál, de előtte, két filmjében már kaszkadőrködtem. Az Elektrában váratlan vendég voltam. Kazimir Károly nem adta ki a Tháliából Kozák Andrást, mire Kende Jani, az operatőr és Bódy Gábor is azt mondta, itt van ez a Cserhalmi Gyuri, próbáld ki, Miklós! Jancsó meg ismert már, hiszen ott rohangáltam, lovagoltam előtte a Még kér a népben és az Égi bárányban. Egy vendéggel pedig nem szabad udvariatlankodni, ezt Madaras is tudta. Pályakezdő voltam, megpróbált alám nyúlni, de nem volt erre szükség. A látványos részéről rögtön le is szokott. Kollegiális lett a viszonyunk. Jó humora volt, nagyokat lehetett vele röhögni. Különösen olyan társaságban, ahol biztonságban érezte magát. Ott ő feloldódott. Olyankor előjött a szeretnivaló énje. Igazán közel mégsem kerültünk egymáshoz. Túl nagy volt köztünk a korkülönbség. Neki már megvolt a kialakult baráti köre, ahová nem is kívántam bekerülni, hiszen nekem is megvolt a magamé. Szakmai együttlét volt a miénk, az viszont elég gyakori. Nagyon jókat beszélgettünk, kajáltunk mindenfelé. De csak vendég maradtam az életében.

Josti igazi energiabomba volt, baromi erős érdeklődéssel. Mindenkire kíváncsi volt, mindent beszippantott, és rögzített magában. Gyakorolt, egyfolytában tanult.

Hithű szocialista volt, mondhatom, kommunista. Belső kötelezettségének érezte, hogy fel kell nőnie Jászi Oszkárhoz, a neves társadalomtudóshoz. Soha nem akart a maga oldalára rántani bennünket, pusztán fanatikus volt bizonyos kérdésekben. Nem elégedett meg azzal, hogy ő színész. Játékmesternek képzelte magát, s ebből rengeteg érdekes történet született. Baromi jókat röhögtünk rajta. Megvártuk, míg elalszik, fél óra múlva kopogtattunk az ajtaján, hogy Józsikám, szerinted ezt a jelenetet, holnap, hogyan kellene megoldani. Szegénykém, ott ült álmosan az ágy szélén, fellapoztuk neki a forgatókönyvet, elmagyarázta, hogyan képzeli, és visszafeküdt. Fél óra múlva már egy másik színész ment hozzá, hogy Józsikám, ne haragudj, itt tökölődök egész éjjel ezzel a szöveggel, és nem tudok mit kezdeni vele. Aztán persze rájött a turpisságunkra, és kirúgott bennünket. Rendezett is egy József Attiláról szóló sorozatot Eszmélet címmel.

Madaras József egy korszak hihetetlen erejű megtestesítője volt. Azoknak, akik akkor éltek, ezt nem kell megmagyarázni, akik meg nem, azoknak nagyon nehéz elmondani, milyen is volt az a korszak. A mai füleknek ez érthetetlen, a mai szemnek elképzelhetetlen, a mai agynak felfoghatatlan. A legtöbb embert nem érdekelte körülöttünk a politika. Magasról tettek rá. Nem volt elköteleződés. De volt pár lökött ember, mint én vagy Josti, egyik erre, másik arra. Én nem voltam a rendszer híve. Hatvannyolcban megéreztem a lényeget. Onnantól kezdve engem nem lehetett meggyőzni, hogy ez jó irányba megy. Úgy tartottam, ez egy rossz út rossz állomása. Ez volt a véleményem a szocializmusról. Josti azt gondolta, ez megreformálható. Nekem ez az időszak nem volt szimpatikus, neki meg igen. De nem volt ő kellemetlen ember, inkább a helyzetek voltak kellemetlenek, amelyeket okozni tudott. Ahhoz képest viszont, ami időt mi a forgatásokon eltöltöttünk, ez elenyésző volt.”

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 41. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?