Elmélődések Gábor Bertalan esperesplébánostól, 2. rész

elmélődések

Istennek „a sötétség sem homályos, s az éj világos, akár a nappal” (Zsolt 139, 11–12.)

Aki meditál, nem gondolkozik a létén, nem töpreng problémái megoldásán, nem akarja megváltani a világot, hanem igyekszik tudomásul venni azt, ami van. Szemlélni mindazt, ami jelentkezik tudatában, érzelmeiben anélkül, hogy azokról ítéletet formálna. Aki meditál, nem is a múltján gondolkozik, jóllehet sokszor feljönnek emlékek, amelyek aztán más értelmezést kapnak, új összefüggésbe kerülnek. De ez már a meditálás gyümölcse. Azt szemléli, amire rádöbben, de nem mond felette ítéletet, tudatosítva az evangélium tanítását: „Ne ítélkezz!” Aki meditál, az azt tanulgatja, hogy ne ítélkezzen. Megáll, jobban odafigyelve bátrabban ránéz a dolgokra. Hánykolódik a tiltakozás és az elfogadás között.

 

A meditációs ima

Ebben azt gyakoroljuk, hogy elidőzünk annál, ami van, pontosabban, AKI VAN. Anélkül, hogy gyorsan jónak vagy rossznak nyilvánítanánk valamit, ítélet nélkül szemügyre vesszük. Így hatásait, következményeit jobban felismerjük, és észrevesszük, hogy jót tesz, épít, szükséges, vagy felesleges, romboló, kárt okoz. Ez az elidőzés arra tanít, hogy ne mondjunk elhamarkodottan ítéletet magunkról, se másról. Egyáltalán semmiről és senkiről. Abban bízva, hogy ami van, annak szabad lennie, mert azt Isten megengedi, hogy legyen. Lehet, hogy Isten is azt akarja, hogy később megváltozzon. De ha most van, akkor szabad lennie.

Az Élet nagyon sok mindent megteremt és elfogad, amit mi nem. Isten felkelti napját a jókra és a gonoszokra egyaránt. Amire mi gyorsan azt mondjuk, hogy rossz, annak lehet az feladata, hogy a javunkat szolgálja. Ami nekünk rossz, az lehet, hogy másnak jó. Mi a haszna a kudarcnak, a sikertelenségnek? Az, hogy annak is van üzenete számunkra, amivel félünk szembenézni. Arra figyelmeztet, hogy igazi értékünk és méltóságunk az életünk, a létünk. Bár lehet, hogy semmi értéket sem tudunk felmutatni önmagunk és mások előtt, ha élünk – mivel éltetve vagyunk –, jogot kaptunk a léthez, ezért van méltóságunk. Megérdemeljük, hogy tiszteletben tartsanak. Tiszteletben tartsuk önmagunkat és másokat. Feladatot és célt kaptunk, ezért vagyunk.

A szabadság két irányú. Isten felől és részünkről. Szabad döntenünk. Isten tiszteletben tartja döntésünket. Kinyílhatunk és bezárkózhatunk előtte. Nem vagyunk nyitottak életlétünk mozdulásaira, kifürkészhetetlen kibontakozására, amíg csakis a magunk érdekeit akarjuk érvényesíteni: amíg én akarom tudni és meghatározni, hogy önmagamnak és másoknak mi a jó és a rossz. Amíg én akarom megítélni, hogy én vagy a másik mikor jó, mikor rossz. Amíg az a döntő számomra, mi vigasztal, mi szomorít, mi rémiszt, addig magamra figyelek. Ebben az önközpontú állapotomban nem vagyok szabad arra, hogy el tudjam fogadni, minden létezőnek létjogosultsága van.

 

A létezés joga

Ám, amikor Isten a központ, amikor Őrá figyelek, akkor tanulom meg elfogadni, hogy ami van, annak szabad lennie. Lehet, hogy nem vágyom rá. De valami okból, amit ugyan nem értek, mégis jó, hogy így van, mert ami van, annak szabad lennie. A meditáló azt gyakorolja, hogy észre vegye, magához engedje és megengedje azt, ami van. Pusztán a léte miatt. Mert a Teremtő mindennek megadja a létezés jogát. „Mert szeretsz mindent, ami van, és mit sem utálsz abból, amit alkottál. Ha gyűlöltél volna valamit, meg sem teremtetted volna. Hogy is maradhatna meg bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, ha te nem hívtad volna létre? De te kímélsz mindent, mert a tiéd, életnek barátja. Mert a te el nem múló szellemed van mindenben.” (Bölcs 11,24–12,1) Ezért nem zár ki semmit az, aki meditál. Minden, ami van, annak szabad lennie. És jó, mert Istentől van. Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. (vö. Ter 1,31) Ez az állítás a meditáció lényegéhez tartozik. Amit Isten megenged, elfogad, azt én hogyan írhatnám felül? A jó és a rossz ebben az összefüggésben nem erkölcsi kérdés, hanem egzisztenciális: mivel van, szabad lennie. Igaz, bár lehet, sőt van erkölcsi vonatkozása, de az elsősorban nem az erkölcsi minősége miatt jó, hanem azért, mert van, Isten akaratából létezik.

Amikor meditálunk, azt gyakoroljuk, hogy észre vegyük: az élet ezerszer erősebb, mint mi. Az Életnek jó, hogy vagyok, különben nem tartana életben. Jó, hogy vagyok, még akkor is, ha önmagamra, másokra vagy sok mindenre a világban azt mondom, hogy nem jó. De nem az én szavam az utolsó szó. Az Élet elfogad. Az Élet megteremtett, megtart, és amikor eljön az ideje, a halálom is az Élet rendjéből fakad. Mindennek van kezdete és vége. Nem én találtam ki ezt a világot, nem én szabtam meg rendjét, törvényszerűségeit. Meditációm egyik reménye, hogy mindennel megbékélve halok meg. Ha engedem, akkor az Élet a halálomban és a szolgálatába állít, sőt működik rajtam keresztül a halálom után is. Olyan ez, mint a gyümölcsben kifejlődő mag. Az alma húsa idővel elpusztul, de a magja túléli.

Hogy mennyire engedem azt, ami van, hogy az lehessen, ami, az abból olvasható le, hogy milyen gyümölcsöt terem az életem. Az, hogy valós, életközeli-e a vallásosságom, azon mérhető le, hogy megértőbbé, befogadóbbá válok-e, a jóindulat, az érdeklődés, a remény erősödik-e, növekszik-e bennem? Épül-e közösség körülöttem, vagy pusztul? Mert „gyümölcséről ismeritek meg a fát.” (Mt 12,33).

 

Felmerülő kérdések

Mindezek fényében tisztelettel javaslom, hogy miközben megtesszük a járvány terjedésének megállításához szükséges lépéseket, gondolkodjunk el világunk más, ennél sokkal nagyobb bajain, és szánjuk el magunkat arra, hogy földi életünk hátralevő részében mindent megteszünk a koronavírusnál sokkal ártalmasabb betegségek gyógyításáért önmagunkban és környezetünkben! Káintól, miután megölte Ábelt, azt kérdezte az Úr: Hol van a testvéred? Ő így válaszolt: „Hát őrzője vagyok én a testvéremnek?” Az Úréval együtt a mi válaszunk is: Igen! Sőt, a koronavírus idején még jobban, mint máskor! Igen, mert a főparancs értelmében, ha úgy kell szeretnünk embertársainkat, mint önmagunkat, akkor be kell tartanunk azokat az előírásokat, amelyeket az illetékes hatóságok és az egyházi vezetők kiadtak, hogy ne ártsunk a másiknak. Végezetül tegyünk fel néhány nagyon gyakran felmerülő rázós kérdést.

Hol van az Isten a járvány idején? Hol lenne, ha nem itt? A válságok idején is tudnunk kell, olyan gondviselő és megmentő Istenünk van, aki a krízisek és a szenvedések tengerében is velünk jön. Nem kívülről figyeli a küzdelmünket, itt van velünk a járvány kellős közepén, hogy rá tudjuk bízni magunkat!

Miért engedi meg Isten ezt a járványt? Ugyanazért, amiért a keresztények üldözését: hogy tanúságot tegyünk a hitünkről. Isten országa köztünk van, erről kell tanúságot tennünk. Az Ő országának békéjét és örömét nem a járvány veszélyezteti, hanem ha az ellenfél hangjára figyelve nem hisszük, hogy Isten országa köztünk és bennünk van. A keresztségünk óta naponta választanunk kell, hogy ellene mondunk-e a Sátánnak, a vádlónak, a rettegésben tartónak, a pánikot keltőnek, vagy engedünk Annak, aki legyőzte a halált, és újjáteremtette az életet. Ugyanakkor abban is választanunk kell, hogy rábízzuk-e magunkat a szerető, gondviselő Atyára, igent mondva Jézus Krisztusra, aki velünk van mindennap a Szentlélek közreműködésével.

Akik igazán hisznek, nem kaphatják el a koronavírust? Az Úr Jézus nem ígért olyat, hogy lesz betegség, amit a keresztények nem kaphatnak meg, mert hisznek Őbenne. A koronavírus a keresztények millióit (is) vizsgáztatja! A Szentírásban Isten legtöbbször azt kéri tőlünk: „Ne féljetek!” Döntenünk, választanunk kell: pánik és rettegés, vagy ébrenlét és bizalom a Gondviselőben? Az Istenbe vetett bizalom, a hit azonban nem vak, hanem értelmes. Felelősek vagyunk egymásért! Ha süllyed a hajó, nem mondhatjuk, hogy nem vesszük elő a mentőcsónakot, mert Isten megígérte, hogy a hajunk szála sem görbülhet!

Mit tegyünk hát? Ne féljünk, és ne rémüldözzünk, akkor sem, ha nem juthatunk el szentmisére, vagy nem áldozhatunk! Kihasználva a technika vívmányait, fedezzük fel azokat a lehetőségeket, amelyeket maga a Mester kínált fel nekünk a Vele való találkozásra. Megígérte: ahol ketten vagy hárman összejönnek az Ő nevében, ott lesz köztük! Ha odáig jutunk, hogy teljes karantént rendelnek el, akkor is van lehetőségünk találkozni Vele. Az élet igéjében, a Szentírásban. Ha naponta olvassuk, elmélkedünk róla, az örök élet teljessége növekszik bennünk. A megtört, beteg embertársainkban is Krisztus van jelen. Elrejtve, mint a Szentostyában. Ő jelentette ki: amit egynek ezek közül teszünk, azt vele tesszük. A járvány számtalan lehetőséget tartogat a köztünk jelenlévő Krisztussal való találkozásra a betegekben és szenvedőkben.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 41. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?