Adják vissza a régi életünket!

gyorgyi

Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban. Rajtad sürü fellegek, és a Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek.

Kurzívval (ez a dőlt betű hivatalos elnevezése) jelzem azoknak, akik esetleg elfelejtették, Vörösmarty Mihály Zalán futása első énekének első soraiból idéztem, nem pedig a mozgásteremben való korlátozás, a szájmaszkviselés keserves terhei vették el az eszemet, illetve a nyelvhasználati érzékemet. Tehát, ismétlem, nem kezdtem még el egyelőre az 1820-as évek eposzi nyelvezetén beszélni itthon, sőt nem is ezt olvasom szabadidőmben, hanem aminek szemtanúja vagyok a közösségi oldalak által, ha akarom, ha nem (éppen a múlt számban feszegetett megfigyelési kapitalizmusnak köszönhetően talán), az hívta elő tudatalattimból Vörösmarty sorait (nem állom meg, hogy megint ide ne biggyesszem: ez is a magyar iskola előnye!). De hogyan is jön A nemzet ébresztője a mi régi életünkhöz, annak is a visszaadásához? Talán ismét aktuálissá lett az ébresztés? Hacsak úgy nem. Hányszor kell, hányszor lehet egy nemzetet ébreszteni? Nem lenne-e könnyebb éberen tartani azt, aki egyszer már felébredt? Miért és kik altatnak el újra meg újra bennünket? (És itt most felejtsük is el gyorsan a nemzet kifejezést, helyettesítsük ezzel: emberek.) A tavaszi nagy lelkesedésem, hogy micsoda fegyelmezettséggel állítottuk meg országszerte az új vírus terjedését, az a jóleső büszkeségérzet, hogy felelős, megfontolt társadalom tagja lehetek, most szertefoszlóban, és hovatovább az ellenkezője kezd felülkerekedni bennem, s a szégyenérzet az, ami lassan átveszi ennek a helyét. Ha nem látnám, hogy konkrét, ismert emberek mi mindent képesek félelmükben (?), kilátástalanságukban (?), türelmük fogytán (?) összeírni a téma kapcsán, azt gondolnám, valamiféle összeesküvés-elmélet ez is, valakinek jó üzlet, hogy megossza a társadalmat.

Kezdődött azzal, hogy előbányásztak a múlt század ötvenes éveiből egy újsághírt a koronavírusról. Mintha lavinát indított volna el, jöttek az amatőr szakértők, a no ugye, hogy mindig is volt, csak most bennünket hülyítenek, bírkásítanak ezzel hirdetői. És még hogy a sajtónak hatalmas az ereje! Talán. Elméletileg. Talán a világ szellemileg fejlettebb szegleteiben. Nálunk aztán írhatja a sajtó óránként, hogy a koronavírus, tudjuk, létezett mindig, legyőzhető, kifeküdhető, oltás létezik ellene, ám ez az új, most elterjedt mutáció, mely nem azonos a múlt század ötvenes éveinek koronavírusával, azért is kapta COVID–19 nevet, mert 2019-ben bukkant fel, ez egyelőre kiszámíthatatlan és kezelhetetlen. Falra hányt borsó. A tisztelt és nyájas Olvasó inkább hisz a fészbúkbejegyző szomszédasszonynak, mint a felelős sajtó felelős munkatársainak. Aztán a címben szereplő mondattal üzen valakiknek (kiknek?), de hogy mi volt az a régi életünk, mennyire régi, ami oly biztonságos volt és jó, az nemhogy késik, ott is marad az éji homályban. Miért van az, hogy inkább hiszünk azoknak, akik rögeszméinket támasztják alá, mint a tényeknek? Tény és való, nem kényelmes a szájmaszk. De hogy valakinek e hadiállapotban az legyen a legnagyobb gondja, hogy egy kényelmetlen rongydarabot kelljen viselnie az orcáján akkor, amikor emberek közé megy, az – már meg ne haragudjanak érte – olyan, mintha háborús idők bombatámadásai alatt azon nyafogna, hogy le kell menni a légópincébe, márpedig őt senki ne tegye birkává. Sőt, rosszabb. Hiszen, ha akkor nem ment le, legfeljebb őt találhatta el egy repesz, most viszont a maszktalanság mindenki életét veszélybe sodorhatja. Aki a bátorságát azzal hirdeti, hogy juszt sem viseli, gyerekeit arra ösztönzi, ölelgessék csak egymást az óvodában, iskolában, hiszen milyen szép is az, milyen keresztényi, arról azt gondolom, közveszélyes bűnelkövető, és a legkevésbé sem keresztényi. Nálunk úgy amúgy mindenki keresztény, ha hiszik, ha nem, még az ateista is, mi ugyanis Szent István óta egy zsidó-keresztény kultúrába születünk bele. Ám aki nem képes olyan egyszerű áldozathozatalra sem, hogy a misére nem ül be maszk nélkül, és nem ráz a békesség jegyében kezet, az ugyan lehet nagyon vallásos, de keresztény nem. Kiálthat birkát másra, de fölülnézetből jól látszik, a birka ő, a tanulatlan, mert taníthatatlan, a meggyőzhetetlen pogány. Nekik köszönhető, hogy a szellem és a kultúra munkásainak lassan felkopik az álluk.

Elég régi ez?

 

Aki követni szeretné Hunčík Pétert azért, hogy 2025-ben és még az után is olvashassa a Vasárnapot, és megteheti, a következő számlaszámon tegye:

 

Československá obchodná banka, a.s.

Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023

Variabilný symbol: 999

 

 

Egy hölgy, akit nem ismerek, mert még sose volt nálunk látogatóban, bár minden VASÁRNAP látom a templomban.

Charlotte Bronte: Shirley

 

Nem baj, hogy nem vagy úttörő, VASÁRNAP te is jöhetsz velünk…

Kováts Judit: Elszakítva

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 41. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?