Korrupcióellenes magatartásra nevelnék a diákokat

iskola k
Pozsony |

Az alapiskolákban és a középiskolákban nagyobb hangsúlyt fektetnének a korrupcióellenes magatartás oktatására. A szakértők szerint ezzel a legmagasabb politikai körökben is csökkenteni lehetne a hatalommal való visszaélést.

Szlovákiában az emberek különösen nagy problémának tartják a korrupciót, ez látszik a hazai és a nemzetközi elemzésekből is. A legutóbbi Eurobarometer-felmérés adatai például azt mutatják, hogy a szlovákiai válaszadók 87 százaléka rendkívül elterjedt jelenségnek tartja a korrupciót az országban. Az elemzés továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy azon uniós tagállamok közé tartozunk, amelyekben az emberek könnyedén szemet hunynak a korrupció felett, főként azért, mert nem hisszük, a hatóságok képesek lennének felszámolni a hatalommal való visszaélést.

Az Állítsuk Meg a Korrupciót (Zastavme korupciu) és az Állami Pedagógiai Intézet (ŠPÚ) éppen ezért úgy véli, hogy a korrupcióellenes magatartás oktatását már egészen fiatalon kellene elkezdeni. A két szervezet kedden aláírt egy memorandumot, melynek értelmében hatékonyabbá tennék a diákok etikai nevelését. Az igazságosság és a tisztességesség témáját már az alapiskolában szeretnék tanítani, hiszen ebben az időszakban még nagymértékben formálható a gyerekek személyisége és értékrendje.

Zuzana Petková, az Állítsuk Meg a Korrupciót elnöke hangsúlyozta, hogy a gyerekkorban átélt apró visszaélések (mint például a dolgozat közbeni lesés, vagy az előzködés az étkezdében) mind-mind megjelennek a diákok későbbi magatartásában. „Ha a gyermek olyan környezetben nő fel, ahol az ilyen dolgokat egyértelműen elutasítjuk, akkor később van esély rá, hogy a hivatalokban, a kórházakban, vagy akár a parlamentben is tisztességes emberek üljenek” – magyarázta Petková.

Zuzana Vasičák Očenášová, a szervezet másik tagja hozzátette, hogy a tisztességtelen viselkedés elutasítása a gyerekkorban tulajdonképpen úgy működik, mint egy „korrupció elleni oltás”. Lapunk megkeresésére a szakértő elmondta, hogy az ötlet akkor született meg a szervezetnél, amikor az észtországi iskolákban tettek munkalátogatást. Az említett ország ugyanis mind területi, mind történelmi szempontból közel áll Szlovákiához, ám az oktatás színvonala egészen más szinten van. A szervezet képviselője rámutatott, hogy az észt iskolákban az értékrend kialakítása rendkívül fontos, ezen dolgoznak a tanárok egymás között is, és persze a gyerekeket is erre tanítják, legyen szó akár egy egész iskolát érintő programról, vagy tantárgyakon átívelő együttműködésről.

Miroslava Hapalová, az Állami Pedagógiai Intézet igazgatója szerint a felsoroltak miatt nagyon fontos, hogy a tisztességesség témája az oktatás minden szintjén jelen legyen. Az említett téma leggyakrabban az állampolgári nevelésen és az etikai nevelésen merül fel, ám a szakértő szerint ezeket a tantárgyakat gyakran maguk a tanárok is alulértékelik. Arra, hogy a diákokat a helyes értékrendre neveljék, nem is feltétlenül elég heti egy óra, ezért mindkét szervezet azt szorgalmazza, hogy az osztályfőnöki órán is kerüljön szóba a korrupcióellenes magatartás. Hogy a tanárok dolgát megkönnyítsék, a szakértők összeállítanak egy módszertani anyagot, amelynek segítségével könnyebben járhatják majd körbe az érzékeny témákat.

Zuzana Vasičák Očenášová lapuknak elmondta, hogy a módszertan egyelőre kidolgozás alatt áll, és várhatóan ebben az évben fejezik be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?