Kegyeleti nap Inámban

mise

Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. (Jel 2,10b)

Szeptember 6-án ötödik alkalommal emlékeztünk a meghurcolt katolikus papokra, hívekre és Mons. Lénár Károly pápai káplán hittestvérünkre az inámi Szent György római katolikus templomban és a templomkertben. Ez annál is nagyobb jelentőséggel bírt, hogy a jelenben megélői vagyunk egy rendkívüli helyzetnek, melyre nem igazán tudunk ösztönösen jól reagálni, hiszen a mindennapi rutin, a körülöttünk levő világ felbolydult. Ránk tört egy pusztító ellenség a koronavírus formájában. Hetek óta minden fórumon ez a központi téma, a vírus terjedése, a megbetegedések száma, a megelőzés lehetőségei, egymás megsegítése. Félelem, bizonytalanság jellemzi az embereket, okkal aggódnak egészségükért.

A mártírmegemlékezés igencsak színvonalas programmal indult, Balázs Henrietta már szinte hivatásszerűen közvetítette az események sorrendjét. Az első részben a Légy hű mindhalálig című kiállítás tisztelgett a hitvalló egyház mártírjai előtt. Szabó László nagyfödémesi helytörténész kapcsolódott a kiállítás mondanivalójához és személyesen Lénár Károly atyához is. Hangsúlyozta, hogy ma azok sorsára emlékezünk, akiktől keresztény hitünk szerint mindig segítséget kérhetünk és kaphatunk saját sorsunk nehézségeiben: keresztény egyházaink azon mártír és mártírsorsú papjaira, akik egy embertelen politikai rendszerben segítették embertársaikat Istenbe és emberségbe vetett hitük megőrzésében. Előadásának címe: Borsos Mihály hitvalló plébános meghurcoltatásai. Borsos Mihály a nincstelenek szószólója és a szegények ügyvédje volt, egész életében a szeretet evangéliumát hirdette. A plébánost a hatalom elítélte és bebörtönözte. A történelem e sötét korszakában számos paptól megvonták a működési engedélyt, a buzgó atyák bebörtönzésével pedig a hatalom nemcsak a papok, hanem a hívek körében is félelmet kívánt kelteni. Nem kizárt, hogy ismerték azt a szentírási részletet, amely a következőképpen szól: „Verd meg a pásztort, és elszélednek a juhok” (Zak 13,7). A titkosrendőrség hihetetlen buzgalommal követte figyelemmel a papok magánéletét, ám a papság jelentős része nem ijedt meg a hatalomtól. Közéjük tartozott Lénár Károly pápai káplán is, aki a sok szenvedés ellenére hű maradt papi hivatásához, tovább cipelte a keresztet és sosem ingott meg hitében.

A kiállításmegnyitó után került sor a Hitvallók című történelmi pályázat meghirdetésére. Az inámi önkormányzat és egyházközség a Pázmaneum Társulással, a Rákóczi Szövetséggel és a Csemadokkal karöltve olyan helytörténeti munka megírására ösztönöz, amely három–hat gépelt oldalnyi terjedelemben dolgozza fel egy-egy településen a második világháború és az azt követő kommunizmus időszaka alatti egyházüldözés, a meghurcolt papok, lelkészek és más egyházi szolgálatban álló személyek üldöztetésének történetét. A pályázatot Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke hirdette meg az általános iskolák felső tagozatos tanulói és a gimnazisták számára. A pályamunkákat szakmai zsűri értékeli, a díjátadásra az Üldözött papok emléknapjának 2021. szeptemberi inámi rendezvényén kerül sor. Minden pályázó jutalomban részesül. Az első 3 helyezett kiemelt díjazását (50, 100, 150 euró) a helyi önkormányzat, a Pázmaneum Társulás és a Rákóczi Szövetség biztosítja. A legjobb pályamunkákat a Pázmaneum közös kiadványban is megjelenteti.

A kegyeleti megemlékezés a szentmisével folytatódott, melyet PaedDr. Farkas Zsolt, a Jó Pásztor Alapítvány elnöke celebrált, utána a templomkertben Gyurász Ibolya, majd Régi Zsolt polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. A szónok ezúttal Forró Krisztián, az MKP országos elnöke volt, aki ünnepi beszédében felvázolta Lénár Károly atya életútját, a 2005-ben elhunyt pápai káplánét, akit a szlovákiai magyar papság lelkiismeretének is neveztek, és akire közösségünk a mai napig igazi vezéregyéniségként tekinthet, hiszen elvhűen és töretlenül szolgálta nemcsak gyülekezeteit, hanem az egész magyarságot. Lénár Károlynak a Komáromi Imanapon mondott szavai ma is útmutatóak: „A keresztet pedig mindig a bátor papok tartották. Most is ilyen bátor papokra van szükség, akik össze tudnak fogni. A fő helyen ülőknek, a vezetőknek, legyenek azok egyházi vagy világi vezetők, egyet kellene tudatosítaniuk: aki első akar lenni, az kösse fel a kendőt, és szolgáljon. Hiszen Jézus sem azért jött közénk, hogy őt szolgálják, hanem hogy ő szolgáljon.” Hangsúlyozta, hogy olyan társadalmat kell építeni, melyben az emberben élő méltóságot nem érheti sérelem. Azt kívánom, mondta a szónok, hogy soha többet ne nyerjen teret ebben az országban, de a világban sem az olyan eszme, amely egyeseket pusztán vallásuk vagy származásuk, de akár bőrük színe alapján kirekeszt, vagy üldöz a társadalmi rendszer. A megemlékezés Lénár Károly sírjának megkoszorúzásával ért véget, aki az inámi temetőben lelt végső megnyugvásra. Közben csodálatos tárogatóhangon felcsendült számos, az eseményhez méltó dallam Agócs Sándor előadásában.

A rendezvény színvonalát emelte, hogy a Pázmaneum emléklapot adott ki a meghurcolt felvidéki katolikus papok és Mons. Lénár Károly tiszteletére, és az ebben szereplő könyörgést meghatottan imádkozták együtt az emlékezők. A tavasz óta tartó korlátozások, óvintézkedések, az elszigeteltség után mindannyiunknak óriási lelki feltöltődést jelentett e színvonalas rendezvény részesének lenni.

Nagy Mária, Inám

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?