Elmélődések Gábor Bertalan esperesplébánostól

2020. március 15. emlékezetes lesz számunkra. Remélem. Miért? Eddig így még nem ünnepeltünk: sem szentmisét, sem forradalmi évfordulót. Vigasztaló, hogy Nagyböjt 3. vasárnapján, az első zárt ajtós szentmisénket a www.romkat.sk honlapunkon 484 készüléken követték.

Terjed a koronavírus

Megmozdult a világ. Egyre szigorúbb óvintézkedéseket léptetnek életbe. Kétségtelen, nagyon fontos minden lehetségest megtenni a betegségek gyógyításáért, egészségünk megőrzéséért. Ez természetes, de természetfeletti elvárás is. Isten is ezt várja minden embertől, orvostól, felelős vezetőtől. A kialakult helyzetben azonban mégis, mintha volna valami nagy aránytalanság – írta Székely János szombathelyi megyéspüspök.

Hat másodpercenként meghal egy gyermek a Földön éhezés vagy a legalapvetőbb gyógyszerek hiánya miatt. Ez nem mozdítja meg a világot, nem indulnak repülők, hogy élelmet szállítsanak a legszegényebb országokba. Holott bőven lenne annyi repülőgép és élelem, hogy a világon senkinek ne kelljen éhen halnia. Elgondolkodtató, hogy ez nem üti át a modern, jóléti társadalom ingerküszöbét. Talán azért nem, mert mindez mások életéről szól. A koronavírus pedig a miénkről, ami egyre aggasztóbb közeljövőt sejtet.

De nemcsak koronavírus van. Van nagyon sok lelki vírus is, ami terjed, rontja, betegíti az emberek életét: a világhálón áradó rengeteg káros, pusztító tartalmú iromány, ajánlás, kínálat. Aztán a családok válsága és szétesése, és nem utolsósorban az anyaméhben ártatlanul elpusztított kicsi gyermek, a családon belüli erőszak, és még hosszan folytathatnánk… Ez ellen sem tesz semmi különöst a világ, Ezért mondjuk, van a mostani pánikban valami nagy aránytalanság.

Természetesen a koronavírus terjedésének megállítása életbevágó, felelősek vagyunk önmagunk és egymás egészségéért. Fontos betartanunk a meghozott intézkedéseket akkor is, ha néhány hívő meglepődött, miért ürítették ki a szenteltvíztartókat. Azért, mert a szenteltvíz nem mágikus erővel rendelkező dolog. Kegyelmet közvetít, de nem varázsos módon. Persze, ugyanazok, akik tiltakoznak a rendelkezések ellen, és hirdetik, hogy a szenteltvíztartó nem lehet a veszély forrása, nem hajlandók belenyúlni és keresztet vetni akkor, amikor azt látják, hogy esetleg roma vagy hajléktalan testvérünk a szemük láttára megmosta benne az arcát. Sőt, miközben otthon kínosan betartják a higiénia szabályait, és egy kortyot nem innának abból a vízből, amelyre ki van írva, hogy enyhén szennyezett, vagy néhány napja lejárt a szavatossági ideje, számon kérik azokat, akik a józan észre hallgatva azt mondják, ne tartsunk szenteltvizet a tartóban, mert fertőzés forrása.

Ahogyan egykor a frigyláda jelenléte a filiszteusok elleni csatában nem akadályozta meg az izraeliták vereségét, úgy semmilyen szentelmény sem ad abszolút biztos menedéket a járvány ellen. Amint Semmelweis Ignác felismerte a kézmosás döntő jelentőségét a gyermekágyi láz elkerülése érdekében, úgy nekünk is fontos a cseppfertőzés lehetséges útjainak megakadályozásán fáradoznunk.

Vakhit

Sokan közülünk vakon hisznek abban is, hogy az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus minden bajtól megóv bennünket. Krisztus Urunk az Oltáriszentséget elsősorban lelkünk javára, örök üdvösségünkre rendelte. Ezért helyesen járunk el, amikor, ha kigyullad egy katedrális, vagy földrengés van, az ott imádkozók nem várják meg, amíg bent égnek, vagy rájuk omlik a mennyezet, arra hivatkozva, hogy az Oltáriszentségben jelenlevő Krisztus majd megvédi őket, hanem az eszükre hallgatva kimenekülnek, és kimentik a Szentostyákat is. Ennek ellenkezője: Istenkísértés.

Egyesek föl vannak háborodva és szentségtörőnek tartják a püspöki karok rendelkezését, amelynek értelmében a szentáldozás ne nyelvre, hanem csak kézbe történjen. Vajon Urunk, Jézus Krisztus szentségtörést követett el, amikor az első szentmisén, ahol Ő volt a főpap, nem nyelvre áldoztatta meg az apostolokat, hanem kezükbe adta saját Testét és Vérét?

P. Mustó Péter jezsuita atya írja: „Sokévi meditáció után lassan tanultam meg elfogadni azt, ami van. Önmagamat, a világot és annak törvényszerűségeit.” Bizony, lassan születik meg bennünk az élet mélyebb elfogadása. Időbe telik, amíg el tudjuk fogadni, hogy a Teremtő jó szándékú. Akkor is, ha gyakran nem értjük. Időbe telik, amíg megértjük, nem kell, hogy mindent megértsünk. Időbe telik, amíg elfogadjuk, hogy nem mindent értünk. Időbe telik, amíg alázatosan meghajlunk a Teremtő előtt, aki számunkra sokszor kérlelhetetlennek és titokzatosnak tűnik. Ha ezt megtesszük, és bízni merünk abban, hogy mindennek lehet értelme, és minden lehet jó, derű születik a lelkünkben.

Hit a jóban

Az a fontos tehát, hogy mindig keressük és felidézzük magunkban a jóban való hitet. Ez az imádságban történik, annak a gyümölcse, ajándéka. Az ima segít, motivál bennünket, hogy elfogadjuk azt is, aminek az életünkben még meg kell változnia, ami még nem egészen jó, ami még fejlődésre szorul. Mindez nem a mi erőfeszítésünkből és erőfeszítésünkkel történik, hanem Isten segítségével. Számíthatunk rá. Vagyis nekünk akarnunk kell hinni a jóban, és reménykedni abban, hogy minden helyzetből valami értelmes és örömteli születhet. Ráhagyatkozni Istenre hosszú folyamat. Ráhagyatkozva erősödik bennünk a bizalom. Úszni úgy tanulunk meg, ha már akkor ráhagyatkozunk, hogy megtart minket a víz, amikor még ki sem próbáltuk. Félelmeink ellenére a bizalom mellett döntünk. Miközben ráhagyatkozunk, a valódi valóságról szerzünk tapasztalatot.

Aki fél a víztől, soha nem tanul meg úszni, az sose fogja megtudni, hogy megtartja, ha beleugrik. A valóságról más tapasztalata lesz annak, aki igent mond rá, mint annak, aki nem mer ráhagyatkozni. Az élő így mond igent az Életre: minden helyzetben újra bizalmat szavazva annak a valóságnak, amelyről még nincs bizonyossága. Sokszor ugyanis nem tehetünk mást, mint tudomásul vesszük, hogy – bár szeretnénk – most nem tudunk szembe nézni valamivel, még nem tudjuk elfogadni azt a bizonyos tényt. Ez a meditációs imában történik, amikor még nem tudjuk megengedni, hogy az legyen, ami van. Ám, ami van, az akkor is hat ránk, ha tiltakozunk ellene. De, ha ezért emiatt nem ítéljük el sem önmagunkat, sem másokat, áldássá válhat az, amitől most félünk, vagy megijedünk. Nem feledve, hogy az egész összefüggésében annak is szerepe van, ami most rossznak tűnik, amitől félünk, ami aggaszt, ami ellen tiltakozunk. A világosság a sötétségben születik. Csak a sötétben világosodhat meg valami. A káoszt is Isten teremtette, de abban rendet tett. A sötét, kaotikus helyzetek csak minket ijesztenek meg. Istennek „a sötétség sem homályos, s az éj világos, akár a nappal” (Zsolt 139, 11–12.). Ha ezt nem fogadjuk el, akkor lehasítunk Istenről dolgokat, mintegy azt állítva, Neki nincs köze ahhoz, amit mi nem tudunk elfogadni a valóságból. Életfeladatunkhoz tartozik, hogy át kell jutnunk a sötét, kaotikus helyzeteken is, és tudomásul kell vennünk, hogy mi nem mindennel tudunk boldogulni. Ha elfogadjuk, hogy Isten jó szándékú, idővel magunk leszünk a bizonyítéka annak, hogy Ő a görbe vonalakkal is egyenesen ír. Ő tartja kezében a ceruzánkat, amit olykor-olykor kénytelen ugyan meghegyezni, de csak azért, hogy írása olvashatóbb legyen…

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 40. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene