Selyés diák a történelmi vetélkedő győztese

SJG archívum

Vetélkedő a Kitelepítettek emléknapja tiszteletére

Szeptember 12-én a dél-komáromi református templomban került sor az „Emlékezz! Felvidék 1945-1948” történelmi vetélkedő döntőjére. A két város polgármestereinek védnökségével és támogatásával ezúttal szűk körben, a járvány hozta előírásokat betartva került sor a rendezvényre. A Kecskés László Társaság által szervezett vetélkedő 2012-től a Kitelepítettek emléknapja (április 12.) programsorozat szerves része. Célja emléket állítani a kitelepített és deportált felvidéki magyar családoknak.

A Selye János Gimnázium történelemtanárai is kiemelten fontosnak tartják, hogy a fiatal korosztály megismerje és tudja a felvidéki magyarok II. világháború utáni kitelepítésének és deportálásának megalázó és fájdalmas történetét. Diákjainkkal évről-évre bekapcsolódunk e helytörténeti vetélkedőbe. Így volt ez a 2019/20-as tanévben is. A februári sikeres elődöntő után még három diákunkkal lelkesen készültünk az áprilisi döntőre, majd a járvány következtében átléptünk az online térbe és készültünk tovább. A Selye János Gimnáziumot a IV.A osztály tanulója, Kovács Szilárd képviselte a döntőben.

A református templomban a tanulók egy színvonalas, jó hangulatú versenyen mérték össze tudásukat a négytagú szakmai zsűri előtt. A versenyt magabiztos tudásával a SJG tanulója, Kovács Szilárd nyerte. A hónapokig tartó felkészülés, a sok forráselemzés és konzultáció meghozta gyümölcsét, hisz Szilárd a zsűri elnökének a különdíját is kiérdemelte. A díjakat Koltay Gábortól, mindkét városrész díszpolgárától vehette át, külön Szilárdnak szóló útravaló kíséretében, aki tanulmányait az ELTE történelem szakán folytatja. Felkészítő tanáraként öröm és büszkeség volt látni a négyéves oktató-nevelő munka eredményét. Hasonló sok sikert és kitartást kívánunk Szilárdnak az egyetemi tanulmányaihoz is!

Köszönet a Kecskés László Társaságnak, hogy felvállalják e nemes cél képviseletét, és hogy a járvány okozta nehéz helyzetben is színvonalas vetélkedőt biztosítottak számunkra.

Deák Irén, a Selye János Gimnázium nyugalmazott történelemtanára

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?