Sósvízű tavak hálózatát fedezték fel a Mars felszíne alatt

Mars k

Sósvízű tavak hálózatát fedezték fel a Mars felszíne alatt a déli-sarkvidéknél egy nagy földalatti tó mellett.

Olasz kutatók, akik a Nature Astronomy című tudományos lapban számoltak be felfedezésükről, két évvel ezelőtt azonosították a nagyobbik tavat, amelyről szintén kibővítették ismereteiket.

Az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express szondájának radarja által gyűjtött adatok segítségével több száz mérfölddel kiterjesztették a kutatási területet.

A becslések szerint 20-szor 30 kilométeres, a jeges felszín alatt 1,5 kilométerre lévő sósvízű tó mellett három kisebb, különböző méretű víztestet fedeztek fel, melyek a nagy tótól függetlenek.

Nagyjából négymilliárd éve a Mars meleg és nedves planéta volt, csakúgy, mint a Föld. A vörös bolygó azonban azzá a sivár és száraz világgá változott, ahogyan ma ismeri a tudomány.

A Sebastian Emanuel Lauro, a római Roma Tre Egyetem tudósa vezette kutatócsoport hasonló módszert alkalmazott, mint amelyet a Földön is használnak, hogy feltárják a Déli-sarkvidék és a kanadai sarkvidék rejtett tavait. Felfedezéseik több mint 100 radarmegfigyelésen alapulnak, melyeket a Mars Express 2010 és 2019 között végzett. Az űrszondát 2003-ban indították útnak.

Ezek a potenciális víztestek mind növelik annak esélyét, hogy a Marson, vagy a Mars belsejében mikrobiális élet lehet. A só magas koncentrációja valószínűleg megakadályozza, hogy megfagyjon a víz. A Mars déli sarkpontjánál a felszíni hőmérséklet a becslések szerint mínusz 113 Celsius-fok, mely a mélységgel egyenes arányosságban fokozatosan melegszik.

A víztestek biológiai szempontból érdekesnek tűnnek, „a jövőbeli Mars-misszióknak célpontja lesz ez a régió” – emelték ki a tudósok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?