A 60-as évek Budapestje a legismertebb lengyel fotósnő képein. GALÉRIA

Zofia Rydet a lengyel fotótörténet egyik legfontosabb női szerzője. 1911-ben született, de csak az ötvenes években – negyvenévesen! – kezdett aktívan fotózni. Korábban volt kiskereskedő, eladónő, illetve az Orbis utazási iroda munkatársa is. A fényképezés alapjait bátyjától tanulta. Fotográfusként leginkább a gyerek- és időskor érdekelte, de szürrealista diaporámát és fotókönyvet is készített.

Rydet 1978-ban kezdett bele az élete végéig hangyaszorgalommal készülő Szociológiai vizsgálat című főművébe. Monumentális vállalkozásában minden lengyel család és otthon megörökítését tűzte ki célul. Több mint húszezer felvételt készített „átlagemberekről” nappalikban és udvarokon. A fekete-fehér fotók furcsa keverékei egy népszámláláskor felvett statisztikai adatsornak és Rydet személyes vallomásának az emberről, a családról. Egyszerre érzelmesek és szenvtelenek, tárgyszerűek és szubjektívek. 1997-ben, a szerző halálával majd két évtized után lezárult a „mintavétel” és Rydet elindult a világhírnév felé.

Nagyításai a legfontosabb lengyel múzeumok mellett a New York-i MOMA vagy a párizsi Pompidou Központ gyűjteményében is megtalálhatók.

Negatívjai viszont – nem szokványos módon – a családnál maradtak, ahol 2011 óta egy alapítvány gondozza a hagyatékot. Így fordulhat elő, hogy képei a Fortepanon is láthatók. Nyár elején – miután egy olvasónk ráakadt Rydet budapesti fotóira – megkerestük az alapítványt azzal a kéréssel, hogy publikálhassuk Magyarországon készült képeit.

A szerző összesen ötször járt nálunk, a család által megőrzött levelezése szerint egy magyar ügyvédhez fűződő szerelmi viszonynak is köszönhetően.

A legérdekesebb közel száz kockát 1967-ben készítette, amikor – mint a gliwicei fotóklub tagja – egy Győrben rendezett kiállításon vett részt. Útközben több napot töltött Budapesten is – fotózással. Itt készült képei illeszkednek a rydeti világba, dokumentálják a közép-európai idő alig látható múlását.

Városképein ódon kapukat, kéményeket, épülettoldásokat, üres utcarészeleteket látunk. Magyarországi portréin is jellemzően idős emberek, vagy gyerekek tűnnek föl, mintha leginkább az élet kezdete és vége érdekelte volna. Budapesten két nagyobb sorozatot készített, mindkettőt piacokon. Fotózott a Fény utcai piacon és a Dimitrov (Fővám) téri vásárcsarnokban. Mai szemmel nézve feltűnő, hogy – a lerobbant összkép és az általános szegénység ellenére – a fővárosi piacok falusias, élettel teli helyszínek voltak. Mintha megőriztek volna valamit az egykori soknemzetiségű, századfordulós Budapestből. Csipkebogyó, hóvirág, élőállat, méz – ha a hangokat és illatokat is a kofák mellé képzeljük, kiszakadva a szocialista Magyarország bénultságából, hirtelen egy Tersánszky- vagy Mándy-novellában érezhetjük magunkat. Ezt az időtlen, archaikus piaci világot a nyolcvanas évekre szinte teljesen elveszítettük.

Rydet fotóit nézve látható, hogy a szerző nem turistaként járt Budapesten. Képeiről hiányzik a modern főváros, ami legjobban az új Erzsébet-híd hiányán mérhető le. Ebből az időszakból alig találni olyan városfotó sorozatot, ahol ne szerepelne a még ma is modernnek ható fehér híd.

Az elkészült képek soha nem jelentek meg nyomtatásban. Rydet utcaképei és tükörreflexes gépével készült intim portréi csak negatívokon maradtak fenn. A szerző családjának köszönhetően ötven évvel később, a Fortepanon láthatóak először Zofia Rydet kamerával metszett tér-idő részletei.

Írta: Tamási Miklós | A képeket válogatta: Virágvölgyi István

Ez a cikk a Fortepan és a Capa Központ együttműködésében futó Heti Fortepan sorozat része.

A Zofia Rydet Alapítvány honlapján további képeket böngészhet!