Drágább lesz a külföldről, köztük Kínából rendelt áru

csomag

Jelentősen drágulhat a külföldről, elsősorban az EU-n kívüli országokból, köztük a Kínából rendelt áru. A szlovák kormány ugyanis elfogadta azt az uniós irányelven alapuló jogszabályt, amely értelmében jövőre megszűnik az adómentes árurendelés az unión kívüli országokból, köztük a népszerű és olcsó termékeket kínáló Kínából.

Bár a jogszabály az eredeti tervek szerint már jövő év első napján életbe lépett volna, ám a koronavírusjárvány miatt az időpontot fél évvel csúsztatták, azaz csak 2021. július elsejétől kell számolni a drágulással.

A legfőbb újdonság, hogy megszűnik az eddigi 22 eurós adómentes határ – eddig ugyanis, ha a rendelt áru értéke nem haladta meg ezt az összeget, akkor azt adó és vámmentesen lehetett kézbesíteni. Az unió szerint ugyanis több cég visszaélt ezzel a szabállyal, és a csomag értékeként ennél alacsonyabb összeget jelölt meg, így azok után nem kellett semmilyen további adót és illetéket fizetni. Jövő év második felétől már a 22 eurónál olcsóbb szállítmányok után is adót kell fizetni.

Ugyanakkor a jogszabály egyszerűsített is az adminisztráción, így az ügyintézéshez háromszor kevesebb adatot kell szolgáltatni. A vámolást ezentúl a szállító (pl. a posta vagy a futárszolgálat) intézheti, ezért ugyanakkor illetéket kérhet. A szlovák posta esetében ez 4 eurót jelent, de némely futárszolgálatnál ez az összeg akár a 20 eurót is elérheti. Könnyítés, hogy a papírmunkát a címzett megbízásából is elvégezheti, így nincs szükség a személyes jelenlétre sem.

A szabályok életbelépését követően az adót már az e-shopban ki tudjuk fizetni, ezt az üzemeltető később átutalja a fogadó ország adóhatóságának. Így nem kell mást tenni, csak rendelni, fizetni és várni az árut. Ha azonban a csomag értéke meghaladja a 150 eurót, akkor megkérheti a szállítót, hogy intézze el helyette a vámolással összefüggő papírmunkát, ezért azonban fizetni kell.

Mennyivel drágul a rendelés? Pl. egy 20 eurós csomagért eddig 20 eurót fizettünk. 2021 júliusától azonban erre még jön a 20%-os adó, valamint a kezelési költség (legalább 4 euró), azaz ami ma 20 euróba kerül, az a jogszabály életbelépését követően legalább 28 euró lesz. Ha az áru értéke meghaladja a 150 eurót, akkor nemcsak adót, kezelési költséget kell fizetni, de még a vámot is, ami további 3–11 százalékos felárat jelent. Fontos azonban megjegyezni, hogy a vámmentes áruk kategóriájába tartoznak az elektronikus eszközök, köztük a notebook, a számítógép, az okostelefon vagy a navigációs berendezések.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?