Sztárunk a VASÁRNAPBAN Nagy Ervin

sztár

Lecsíptek két napot a nyárból, kocsiba ültek, és meg sem álltak Pöstyénig. Nagy Ervin most látta először a híres szlovákiai fürdővárost.

Párja, Borbély Alexandra szülei járnak oda rendszeresen. Az ő javaslatukra vágtak neki az útnak, és nem bánták meg. Hármasban töltötték együtt a két napot. Ervin kislánya, a tízéves Lola is velük volt.

Szlovákiában először sofőrként járt a szülők és diákok körében most egyaránt óriási rokonszenvre szert tett tanár úr. A sorozat új évadja, immár a negyedik, ugyancsak rázós helyzetek elé állítja Nagy Ervint. Ez a történet nem tud kifulladni. Mindig hoz valami új problémát. A forgatás mellett, a nyár első felében más munkája is volt a Katona József Színház társulatától nemrég megvált, ragyogó tehetségű színésznek. Az építészeti szaküzleteket járta, hogy ráncba szedje a család nyaralóját. Pöstyénben most pihent egy picit, s útban hazafelé nem több mint másfél órára megálltak Pozsonyban.


 

Mikor volt az első szlovákiai útja, s hova vezetett? Mi köti őt Kéméndhez? Mi történt ott a felmenőivel? Miért járt többször Pozsonyban? Miért szeretne szlovák–magyar sorozatot? Mennyire ismeri meg Szlovákiát Borbély Alexandra révén? Pöstyén hogyan került terítékre? Nyitra környékét mennyire találja vonzónak? Vannak olyan helyek Szlovákiában, ahova még nem jutott el, de nagyon vágyódik? Pozsony, amióta gyakrabban jár ide, mennyire lopta be magát a szívébe?

Ezekre a kérdésekre is választ kap, ha elolvassa Szabó G. László interjúját a már megvásárolható Vasárnapban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?