Benőke és Hanga, a kétnyelvű testvérek

mese

4. rész

14. fejezet, melyben Benőke szert tesz egy „mekele testvérre”

Anya az interneten megismerkedett egy mekele nénivel, Zsófival, aki Baricskaország fővárosában lakott. Zsófi már régóta szívén viselte a mekelék és a baricskák közeledését, és úgy gondolta, ő is szeretne valamit tenni ez ügyben. Így aztán kitalálta, hogy cseregyerek-programot szervez. Azoknak a mekele gyerekeknek szeretett volna segíteni, akik Baricskaország déli részén laktak, és mekele iskolába jártak, ezért a mindennapi életben nem nagyon találkoztak a baricska nyelvvel. Zsófi emlékezett rá, hogy a nagypapája valamikor régen egy egész évig cseregyerek volt egy baricska családnál, és mindig jó szívvel gondolt vissza erre a kalandra.

Anya és Apa meglátogatta Zsófit, és elbeszélgettek vele a terveiről. Anya persze rögtön lelkesedett, mint mindig, ha valami baricska–mekele dologról volt szó. Apa is úgy találta, Zsófi ötlete támogatásra méltó, ezért Anyával együtt bekapcsolódtak a szervezésbe. Azok a mekele gyerekek, akik cseregyereknek jelentkeztek, olyan baricska családokhoz kerültek két hétre, ahol velük egykorú iskolás gyerek lakott. Így baricska „testvérükkel” együtt járhattak iskolába. Anya és Apa abban segített Zsófinak, hogy olyan baricska családokat találjanak, akik szívesen befogadnak egy-egy mekele gyereket.

Tudjátok, ez a program nemcsak arra volt jó, hogy a mekele lányok és fiúk baricskatudása fejlődjön, hanem sok minden másra is. Új barátságok szövődtek a mekele és baricska gyerekek közt. Sok baricska család először szembesült azzal, hogy Baricskaországban mekelék is élnek, akiknek más az anyanyelvük. Megtanulták, hogy nem kinevetni kell őket, ha véletlenül hibásan beszélnek baricskául, hanem szeretettel bátorítani.

Anya és Apa elhatározták, hogy ők is felajánlják, szívesen fogadnak cseregyereket. Nem is kellett sokáig várniuk, mert Zsófi hamarosan telefonált, hogy meg is van Benőke „mekele testvére”, a nyolcadikos Ákos. Ákos Baricskaország déli részén lakott egy kisvárosban, ahol túlnyomórészt mekelék éltek, ezért csak az iskolai nyelvórán volt eddig lehetősége baricskául tanulni.

Benőke és Ákos nem várták meg, amíg élőben találkozhatnak, hanem már az interneten összeismerkedtek. Aztán egy májusi napon Ákos a szüleivel megérkezett a hegyi faluba, ahol Benőkéék laktak. A két fiú rögtön megtalálta a közös hangot. Ákos elbúcsúzott a szüleitől, és kezdetét vette a kéthetes kaland.

Benőke osztálya már korábban értesült róla, hogy jön hozzájuk egy vendég gyerek, akinek nem baricska az anyanyelve. Szeretettel és érdeklődéssel fogadták Ákost. Főleg a lányok körében lett rögtön népszerű. Így rengeteg lehetősége nyílt gyakorolni a baricska nyelvet. Eleinte picit lassabban ment neki, néha sokáig kereste a szavakat, de egyre jobban belejött. Anya csak azt nehezményezte, hogy Benőke, akivel még korábban megbeszélte, hogy csak baricskául fog társalogni Ákossal, folyton átváltott mekele nyelvre. Anyának állandóan figyelmeztetnie kellett: – Benőkém, Ákos azért van itt, hogy baricskául tanuljon, ne beszélj vele mekeléül!

Ákos mindent együtt csinált Benőkével. Elkísérte őt az uszodába, dobórára és gyógytornára is. Hétvégén, amikor nem volt iskola, a család kirándulni vitte Ákost, akinek nagyon tetszettek a környező hegyek. Ahol ő lakott, ott csak síkság volt, így nem túl gyakran adódott lehetősége hegyet mászni.

Benőke és Ákos felmásztak a közeli várromhoz, és elmentek a Rulyói-sziklákhoz is. Ide Apa, Anya és Cili is velük tartott (Hanga éppen furulyaversenyen volt, ezért őt nem vihették magukkal). Gyönyörű hely a Rulyói-sziklák vidéke, csupa égnek meredő, hegyes sziklaalakzat. Apa és Anya azt találták ki, hogy tesznek egy egész napos körutat a sziklákon át. Félúton megebédeltek Rulyóban, egy rönkfából készült étteremben. Mi mást ettek volna, mint juhtúrós galuskát, a baricskák nemzeti eledelét. Visszafelé a fiúk egy rövidebb, ámde meredekebb úton mentek, átvágva a sziklák között. Anyáék Cilikével a hosszabb, de biztonságosabb turistaösvényt választották. Cilikének azonban egy idő után elfogyott a türelme, és nem volt hajlandó továbbmenni. Nemtetszését igen hangosan és határozottan fejezte ki, az egész erdő visszhangzott a visításától. Szerencsére útközben nem sok emberrel találkoztak, csak néhány idősebb nénivel, akik közölték Cilivel, hogy már egészen messziről is hallották a hangját, és elképzelni sem tudták, ki ordít ennyire. Anya és Apa eléggé szégyellte magát, de Cili csak még jobban rázendített, mert megijedt a korholó néniktől. Mikor végre valahára fölvonszolták Cilit a nyeregbe, amely a Rulyói-sziklákat Benőkéék völgyétől elválasztotta, Ákos és Benőke már régóta ott üldögélt. Nevetve újságolták, hogy Cili ordibálása még oda is felhallatszott. Cili eközben már egészen lenyugodott, és a lefelé vezető úton vidáman szedte a lábacskáit.

Ákosnak nemcsak a hegyek tetszettek, hanem a baricska iskola is. Az osztályban tanító tanárok tudták, hogy ki ő, és honnan érkezett. Kedvesen, tapintatosan bántak vele. Egyik nap azonban helyettes tanár tartotta az egyik órát Benőkéék osztályában. Nem értette, hogy került oda Ákos, azt hitte, hogy ő Benőke unokatestvére Mekeleországból. Hiába magyarázták neki, hogy Ákos Baricskaországban lakik, csak éppen mekele a nemzetisége. A tanárnak nem fért a fejébe, hogy aki ebben az országban él, hogyhogy nem beszél anyanyelvi szinten baricskául. Szerencsére Ákos nem vette a szívére a kötözködését.

Ákos annyira megkedvelte az új osztálytársait, hogy azt mondta, legszívesebben haza sem menne, hanem az egész tanévet ott töltené Benőkééknél. Anya és Apa nagyon örültek, hogy a vendégük ennyire elégedett mindennel. Megbeszélték vele, hogy jövőre is eljöhet hozzájuk cseregyereknek. Ákos szülei pedig meghívták Benőkét, hogy ő is töltsön náluk néhány napot.

A két fiú annyira összebarátkozott, hogy ettől kezdve folyamatosan tartották a kapcsolatot. Anya boldog volt, hogy ilyen jól sikerült a cseregyerek-akció.

(folyt. köv.)

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 36. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?