Könyvajánló: Meryl Streep, az amerikai film fényes állócsillaga

A „többi” pedig három Oscar-díj, plusz huszonegy jelölés, az Arany Glóbuszok, a Bafta-, az Emmy-, a César-díj, a cannes-i fesztivál elismerése. Ez mind mellékes a demokrata nézeteket valló színésznő számára, akinek neve világszerte fogalommá vált az elmúlt évtizedek során. A lényeg, ahogy ő mondja: „A színészet megnyitotta a lelkemet. De büszkévé a gyerekeim tettek.”

Erin Carlson, a most megjelent, ki tudja, hányadik Meryl Streep-könyv, a Hollywood királynője szerzője diplomás újságíró, a Hollywood Reporter és a Los Angeles Time munkatársa. Kemény fába vágta a fejszéjét, amikor belekezdett (eredeti címén) a Queen Meryl megírásába. Tudnia kellett ugyanis, hogy előtte már (majdnem) mindent elmondtak Streepről. Filmben, tévében, magazinokban, kritikákban és kötetek tucatjában. Ha azt akarja, hogy munkája igazán sikeres legyen, valami olyat kell letennie az asztalra, amivel nemcsak az olvasók, hanem maga az érintett, Hollywood élő legendája is elégedett lesz. Carlson ugyanis megpróbál mélyre ásni Meryl Streep életében, ezért sokakat megszólaltat közvetlen környezetéből, sőt filmbeli partnerei közül is. Bátran ír a színésznő belső arcáról, arról, amelyet a nagyközönség alig (vagy egyáltalán nem) ismer. És éppen ez teszi izgalmas, színes, helyenként megdöbbentő olvasmánnyá a háromszáz oldalas, húsz fejezetből álló könyvet. Kap is mindeközben különböző megnevezéseket a színésznő. Hosszú az út a strébertől a szuperhősig, lehet közben atomhős, oroszlán, a végzet asszonya, mártír, halhatatlan, romantikus, a szív hegedűse, álmodozó, alakváltó, a divat nagyasszonya, a francia konyha mestere, politikus, a legvégén ugyanis zseni lesz, ami nem érhet meglepetésként senkit. Elvégre tudjuk: Meryl Streepnek nincs párja a világ filmművészetében. Nála nagyobb kaméleon nem lépett még be a hollywoodi stúdiók kapuján. Marilyn Monroe óta ő az amerikai film másik fényes állócsillaga, vagy ha úgy tetszik: megkérdőjelezhetetlenül ikonikus alakja.

„Tedd bele a szíved-lelked a munkába, és mindenki mástól is a legtöbbet és a legjobbat kérd.” Diplomaosztóján mondta ezt pár évvel azután, hogy filmes tapasztalatok nélkül, teljesen ismeretlenül megjelent a King Kong remake meghallgatásán. „Ez rettenetesen csúnya! Miért hozták ide?” – méltatlankodott Dino De Laurentiis, csak éppen arra nem gondolt, hogy a huszonhét éves lány minden szavát érti, hiszen remekül beszél olaszul. Válaszolt is nyomban a világhírű producernek: „Elnézést, ha nem vagyok olyan szép, mint amilyennek lennem kellene. De hát ez van, ezt kell szeretni!”

Meg is szerette őt gyorsan a világ, sőt három évvel a történtek után már a Kramer kontra Kramer Oscar-díjas színésznője. És nem csak olaszul beszél. Amikor a Sophie választását forgatta, megtanult lengyelül. A hiteles alakításhoz ezt az „apróságot” is fontosnak vélte. A nyelvtudást.

„Csúnya, nagyszájú kiskölyök voltam, olthatatlan szereplési vággyal” – utal a gyermekkorára a könyv első fejezetében. „Rettenetes kislány volt!” – így az apja, aki egy gyógyszergyártó cég vezérigazgatói székéből ment nyugdíjba. Anyja reklámgrafikus, majd egy művészeti magazin szerkesztője volt. „Anyám volt a mentorom – meséli a színésznő. – Azt mondta: Meryl, ügyes vagy. Nagyszerűen csinálod. Meg azt, hogy bármit meg tudok csinálni, ha odafigyelek. Ha lusta leszek, akkor nem sikerül. De ha összpontosítok, bármire képes leszek. Én pedig elhittem neki.”

Az előadói tehetség mindkét szülőben ott volt. Fiatalkorában remekül zongorázott, dalokat írt és nagyon jól táncolt az apa. Énekesnő szeretett volna lenni az anya. Lányuk elsősorban nyelvekből volt kiváló. Egy időben arról álmodozott, hogy az ENSZ fordítója lesz. Akkor már kiválóan beszélt franciául. A nyelvtannal ugyan hadilábon állt, de a kiejtését tökéletesre csiszolta.

Első jelentős filmszerepét A szarvasvadászban kapta. Robert de Niro látta őt a Broadwayn, Arkagyina szerepében a Sirályban. Ő szólt Michael Cimino rendezőnek, hogy hívja el őt a filmbe. A Kramer kontra Kramer női főszerepét Dustin Hoffman rábólintására adta neki a rendező, Robert Benton, aki A makrancos hölgy címszerepében látta őt a Central Park színpadán. Ezután lép be Meryl Streep életébe öccse egyik barátja, Don Gummer, a rokonszenves szobrász, aki természetes anyagokból, kőből, fából és agyagból készíti hatalmas, elvont alkotásait.

„Olyan, mint én – állítja róla a színésznő. – Úgy értem, nagyon magának való. És soha nem mond olyasmit, amit nem gondol komolyan. Melegszívű, erős, gyengéd, vicces, kedves, megértő és nagyon kreatív. Nem tudnék olyan valakivel élni, aki nem kreatív.”

Jön 1980 májusa, A francia hadnagy szeretője. Streep nagyon izgul a forgatás előtt. Ő is érzi, ez a film mérlegre teszi a képességeit. Ő pedig mindig jó akar lenni. A legeslegjobb minden szerepében. Jeremy Ironst, a partnerét kezdetben zavarba ejtette Streep munkamorálja és erős akarata – írja Erin Carlson. „Valahányszor javasolt valamit, legalább megpróbáltam úgy csinálni. Ha nem értettünk egyet, elfogadtam, ahogy ő akarta” – emlékezik Irons. És bevallja: „Azért, hogy elérjük a megfelelő érzelmi szintet, Merylnek és nekem majdnem ugyanazt kellett átélnünk, amit a karaktereknek. Ezért azon a napon, amikor a szerelmi jelenetet forgattuk, Merylnek és nekem tényleg viszonyunk volt.”

Pedig Meryl Streep nem annyira szép, mint például Jessica Lange volt az idő tájt, de nem is olyan „micsoda nő!”, mint később Julia Roberts. Nem is csúnya persze, inkább megosztó külsejű. De egy óriási előnnyel. A szépség, mint tudjuk, mulandó. Negyven felett sokan elhervadnak Hollywood több száz hektáros virágoskertjében. Nekik ez tragédia, a rendezők viszont azonnal új prédák után néznek. Magyarul: lecserélik őket. Meryl Streep azonban nem lecserélhető. Őt nem lehet megunni. Őt sem egy rendező, sem egy szerep nem tudja elkoptatni. Ő gyémántból van. Emberi gyémántból.

„Annyi évet töltöttem el azzal, hogy azon siránkoztam, miért nem vagyok elég szép, miért nincs olyan testem, mint Jessica Lange-nek, vagy olyan lábam, mint valaki másnak. Micsoda időpocsékolás!” – tárja fel egykori tépelődését.

A holokauszt-túlélő Sophie Zawitowska szerepében ugyancsak fenomenális alakítást nyújt. Nagy nevek próbálták elmarkolni előle a nem mindennapi lehetőséget. Goldie Hawn mellett Barbra Streisand is hangot adott vágyainak. A regény írójának, William Styronnak azonban Magda Vášáryová volt az első számú favoritja. Látta őt a Markéta Lazarovában, lenyűgözve nézte minden rezzenését, és azt mondta Alan J. Pakulának, a film rendezőjének, hogy neki ilyen színésznő kell. Ilyen arc, ilyen jellem, az érzékenységnek ilyenfajta ábrázolása. A szlovák színésznő próbafelvételre repült New Yorkba. Styron és Pakula boldogan konstatálták: megtalálták, akit kerestek, a lehető legautentikusabb európait. Nem baj, hogy szlovák, attól még lengyelnek is kiváló lesz. Főleg, hogy hibátlanul beszéli a nyelvet. Ezután jelent meg a színen Meryl Streep, aki igazán akarta a szerepet. Annyira „igazán”, hogy képes volt Pakula lába elé vetni magát, hogy elhitesse vele, ő lesz a legideálisabb választás Sophie szerepére. Magda Vášáryová ott állt a stúdióban. Pár lépés távolságból figyelte, mire képes egy szerepért amerikai kolléganője. „A haját tépve zokogott Pakula előtt, úgy kérlelte őt, hogy bízzon benne, ezt neki kell eljátszania” – mesélte nem sokkal a hazaérkezése után a pozsonyi színésznő, aki akkor már tudta, hogy Bohumil Hrabal édesanyját, a varázslatos Mariskát fogja játszani a Sörgyári capriccióban. A világ másik felén Pakula irodája tele volt Magda képeivel. Meryl az életéért küzdött. „Nem engedheti, hogy ő játssza el!” – könyörgött szívszaggató hangon a rendezőnek. S mivel a stúdió vezetőinek sztár kellett a filmbe, aki majd nézők millióit csalja a mozikba világszerte, övé lett a szerep. Öt hónapig tanult lengyelül, hogy minden szava hitelesen hangozzék. De németül is villámgyorsan meg kellett tanulnia, a háborús jelenetek miatt. Ez sem okozott gondot neki. Mindenre képes volt a szerepért. Az Amerikai Filmakadémiától pedig a második Oscar-díját kapta a filmért.

Az életet azonban ezután sem kezdte el habzsolni. Félrevonultan él. Távol minden csillogástól, a sztársággal járó „kötelezettségektől”. Férje sem szereti a reflektorok kereszttüzét.

„Don és én nagyon hasonlóak vagyunk. Ő egy remete, ahogy én is. Szeretünk egyedül lenni – kettesben vagy a gyerekekkel. Kerüljük a felhajtást, a fotósokat, a csinnadrattát, ezért ritkán megyünk Broadway-bemutatókra. A legnagyobb boldogság az, amikor együtt vagyunk a vidéki otthonunkban.” Az pedig egy 38 hektáros fenyőfarm, nem messze New York-i lakásuktól.

Kurázsi mamát játszott 2006-ban, de elment mellette A testőr női főszerepe. Robert De Niróval tervezték sokáig, hogy eljátsszák Molnár Ferenc darabját, ám az ötlet végül meghiúsult. Szerelmi történetre vágyott, mert: „Anyám azt mondja, ha még egyszer meghalok, többé nem áll szóba velem.” Ugyanez, majdnem ugyanakkor Törőcsik Mari szájából: „Anyám azt mondta, ha még egyszer meglát egy szenvedő munkásasszony szerepében, fejszével hasítja ketté a tévét.” De ami Streepet illeti, már azt is tudjuk: Jól áll neki a halál. Ha ismerné Kosztolányit, egyértelmű igennel válaszolna költői kérdésére: „S akarsz, akarsz-e játszani halált?” Mert Streep nemcsak akar, tud is! Egyszer egy forgatáson ijesztően sokáig feküdt mozdulatlanul. „Nem lélegzik!” – kiáltott fel valaki a stábból. Streep ugyanis tíz percig meg sem mozdult. Egészen addig, míg a rendező észbe nem kapott, hogy szóljon neki: „Ennyi!”

Karen Silkwood, az oklahomai plutónium-erőmű dolgozója után jön a Zuhanás a szerelembe, majd a Távol Afrikától gőgös dán bárónője. Hogy mi mindenre volt szüksége ez utóbbi megszerzéséhez?

„Vettem egy szivacsos melltartót meg egy olyan borzalmas fodros, mélyen dekoltált blúzt a rendezővel való első találkozásunk előtt, és megkaptam a szerepet. Biztos vagyok benne, hogy a dán akcentusom, az intelligenciám és a képességeim miatt lett így, de valószínűleg volt némi része benne annak a dekoltázsnak is” – ismerte be. Sydney Pollack viszont állítja: nem a push-up melltartó miatt adta neki a szerepet.

A Veszélyes vizeken forgatása során majdnem megfulladt. Kirepült a csónakból. Egy halálos kanyarban elsodorta őt az örvény. Ezt is túlélte. Ugyanott, ugyanazon a veszélyes szakaszon nem sokkal később megismételték a jelenetet.

A szív hídjai, Életem értelme, Marvin szobája, Angyalok Amerikában, Az ördög Pradát visel. Filmből filmbe megy.

„Biztosíthatok mindenkit afelől, hogy a díjak alig vannak hatással a személyes boldogságomra, a jó közérzetemre vagy a kitűzött céljaimra – nyilatkozta. – Ami hat rám, az inkább a világ tanulmányozásából fakad, amit átérzéssel és a munkámban is gyakorolt empátiával végzek.”

Florence – A tökéletlen hang, Mamma Mia! és ez utóbbi folytatása (már készül a harmadik, záró rész!). Az elsőben, a szerep kívánalma szerint, vehemensen és megejtően hamisan, az utóbbi kettőben zseniálisan énekel. De ami még ennél is lényegesebb: bátran ad hangot Trump-ellenes véleményének.

„Ha valakiben olyan ösztönök működnek, hogy megalázzon valakit, ráadásul nyilvánosan, és egy hatalommal bíró személy viselkedik így, az mindenkinek beleférkőzik az életébe, mert bárki úgy érezheti, hogy ezt akár ő is megteheti. A tiszteletlenség tiszteletlenséget szül, az erőszak erőszakot. S ha a hatalommal bíró személy arra használja a pozícióját, hogy másokat zaklasson, akkor mi mindannyian vesztesei leszünk ennek.”

Mit fűzhetnénk ehhez? Meryl Streep emberként is nagy, nemcsak színésznőként. Erin Carlson könyve is ezt vetíti az olvasó elé.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 36. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene