Vasárnapi asztal

recept

Hideg joghurtos céklaleves, tejszínes, gombás csirkemell, kapros-zöldcitromos lazacfilé, túrós-áfonyás rétes

Hideg joghurtos céklaleves

HOZZÁVALÓK: 4 közepes új cékla, 3 szál újhagyma, 1 kígyóuborka, 2 gerezd fokhagyma, 5 dl joghurt, 1/2 citrom leve, 1 csokor kapor, 1 csokor petrezselyem/bazsalikom, csipetnyi cukor, só, bors.

A meghámozott céklákat lereszeljük (vagy késes aprítóval felaprítjuk). 3/4 részét egy lábasba tesszük, felöntjük 1,5 l vízzel, sózzuk, borsozzuk, kis cukrot is adunk hozzá, 10-12 percig főzzük, a maradék céklát is hozzáadjuk. Még 2 percig főzzük, majd levesszük a tűzről.

Közben a meghámozott uborkát lereszeljük, s a finomra vágott újhagymával és a felaprított kaporral együtt a joghurthoz adjuk, és jól elkeverjük. A még meleg, de már nem forró levesbe öntjük, elkeverjük, és ízlés szerint citromlével ízesítjük. Lehűtve, finomra vágott petrezselyemmel, kaporral, apróra vágott főtt tojással tálaljuk.


 

Tejszínes, gombás csirkemell

HOZZÁVALÓK: 60 dkg csirkemell, 25 dkg gomba, 3 ek. liszt, 2 dl tejszín, 2 ág kakukkfű, 1 dl száraz fehérbor, 1 ek. zsír, 1 tk. mustár, só, bors.

A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, enyhén megsózzuk, majd lisztbe forgatjuk, és kevés zsíron a szeletek mindkét oldalát megpirítjuk (2-3 perc alatt). Kiszedjük, a zsiradékra rakjuk az apróra vágott vöröshagymát, s ha üvegesre sült, a megpucolt, darabokra vágott gombát is hozzátesszük. Sóval, borssal, kakukkfűvel, mustárral ízesítjük, felöntjük borral, és 10 percig pároljuk. Ekkor hozzáöntjük a tejszínt is, és összeforraljuk. Visszarakjuk hozzá a csirkemelleket, és pár perc alatt készre pároljuk.


 

Kapros-zöldcitromos lazacfilé

HOZZÁVALÓK: 80 dkg lazacfilé, 2 lime, 1 csokor kapor, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 dl olívaolaj, só.

A lazacot felszeleteljük. A kifacsart lime-ok levét összekeverjük az olívaolajjal, az apróra vágott kaporral és az összezúzott fokhagymával. Ebben a lében 1 napig pácoljuk a lazacot, majd egy serpenyőben mindkét oldaláról (4-4 perc alatt) megsütjük a saját levében.

Tipp: Friss salátaágyon tálaljuk, de rizsköret, sült krumpli is adható hozzá.

(Elkészítési idő a pácolás nélkül!)


 

Túrós-áfonyás rétes

HOZZÁVALÓK: 1 kg (2 adag) leveles tészta, 1 tojás; TÖLTELÉK: 45 dkg félzsíros túró, 3 ek. tejföl, 6-7 ek. kristálycukor, 2 cs. vaníliás cukor, csipet só, 1 citrom reszelt héja, 1 tojássárgája, 20 dkg friss vagy mélyhűtött áfonya, 2 ek. búzadara, 2 ek. porcukor.

A túróhoz hozzáadjuk a tejfölt, a cukrokat, a citrom héját, a tojássárgáját, egy csipet sót, és villával csomómentesre keverjük.

A felengedett tészta egyik adagját enyhén lisztezett felületen 3 mm vékony téglalappá sodorjuk. A túrótöltelék felét ráöntjük, és a széleit kihagyva egyenletesen elkenjük rajta. Rászórjuk az áfonya felét, és meghintjük 1 ek. búzadarával. A peremét körben megkenjük a felvert tojással, a széleit behajtjuk, és lazán, kissé levegősen feltekerjük (azért lazán, hogy süléskor ne repedjen ki). Sütőpapírral bélelt sütőlemezre tesszük, megkenjük tojással, és néhány helyen villával megszurkáljuk.

A másik adag tésztával ugyanígy járunk el, majd 210 fokra előmelegített sütőben nagyjából 45 perc alatt szép pirosra sütjük. Még forrón porcukrot szitálunk rá.


 


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?