Koperta

Mire lehet számítani a tanévben?

Egyre jobban kell tudatosítaniuk a pedagógusoknak, hogy nem csak az új tanévben kap nagyobb szerepet az online-oktatás, hanem a rájuk váró jövőben is. Ezért az iskolai tanterveket, az iskolaprogramot is erre építve kell kidolgozniuk. Az iskolaügyi miniszter felvetette, nem ártana a személyi pótlék odaítélésében a tényleges minőségi munkavégzést figyelembe venni. Nagy hiba, hogy mindenki egyformán kapjon személyi pótlékot és jutalmat, mint annak idején a szocializmusban. A koronavírus alatt is akadtak olyan pedagógusok, akik nem dolgoztak online a diáksággal, ezt legjobban a tanulók és szüleik tudnák igazolni. Igaz, a pedagógusok körében is vannak és voltak mindig olyanok, akik szeretnek lazítani, függetlenül a koronavírustól, főleg az állami iskolai szférában. A magániskolákban elbocsátás jár az el nem végzett és a csak írásban kimutatott feladatokért. A magániskola igazgatójának a szava szent, senki nem kérdőjelezi meg, hogy minden az intézmény érdekében történik-e. Ott nem jelentik fel az iskolaigazgatót, ha nincsenek megelégedve valamivel. A pedagógusok felmondást kapva továbbállnak, vagy önszántukból elhagyják az iskolát. Így a legtöbb, magániskolát elhagyó pedagógus államiban folytatja, ahol már hallatni meri hangját, nem beszélve a jogairól, melyeket fennhangon minden formában, stílusban érvényesíteni igyekszik. Mindezek alapján nagyon sokat kell változtatni, hogy az oktatásban az elhivatottság, a szakmaiság, a felelősség legyen meghatározó, szűnjön meg az emberi rosszakarat és irigység, ami a pedagógusközösség felbomlásához, akár iskolamegszűnéshez is vezethet. Nem ártana megszívlelni ezt, és becsületesen végezni a munkát. Nem pedig mindig másokban keresni a hibát!

K. M.

Ad Férjem emlékére

Szeretnék reagálni a Vasárnap 31. számában megjelent levélre, amelyet elhunyt Fónod Sándor kedves felesége, Fónod Éva írt a Koperta olvasóinak. Én Fónod Sándor egykori diákja vagyok a Surányi Közgazdasági Szakközépiskolából. A tanár úr 1977–1981 között tanított engem és még 34 osztálytársnőmet, akik Dél-Szlovákia különböző városaiból és falvaiból jártak négy évig ebbe az intézménybe. Szép emlékek fűznek az eltelt időszakhoz, főleg a tanár úrral eltöltött órákhoz, aki sok mindenre megtanított bennünket. Mi is vidám embernek ismertük meg, mindig közvetlen volt velünk. 2011-ben meghívtuk a harmincéves találkozónkra a baracskai kastélyba, ahol nagyon jól elbeszélgettünk. Mély fájdalommal értesültünk haláláról, amit a Vasárnapból tudtunk meg. Köszönjük, hogy most olvashattunk róla, az életéről és családjáról.

Ezúton szeretném a magam és a Surányi Közgazdasági Szakközépiskola 1981-ben végzett 4. B osztályos diákjai nevében kifejezni őszinte részvétünket ezen a szomorú első évfordulón, a családnak kívánunk jó erőt, egészséget. Fónod Sándor tanár úr emlékét továbbra is tisztelettel megőrizzük!

Szabóné Fülöp Ildikó, Barsbaracska

*

Üzenem Fónod Évának Érsekújvárba, ma, kedden láttam az említett házat Ócsán, átutazóban voltam. A ház teteje le van takarva fóliával. Föl lesz újítva, azt mondták a buszon. Hazaérve meg látom a Vasárnapban a házat meg az írást. Gondoltam, leírom, amit láttam.

Erzsike néni

Szemetelünk

Ideális strandidőkkel köszöntött ránk a nyár. Alig egy hónappal a koronavírus miatti korlátozások feloldása után nyaralási élményeket és friss koronavírus-fertőzéseket hoztak haza a külföldi élményekre vágyók. Mindezek mellett a médiában az üdülőközpontok jövedelemvesztésének domborítása verseng a behurcolt fertőzésveszéllyel. Egyébként idehaza sem unatkozunk, a szeméthegyeink gyarapodásából következtetve életszínvonalunk nívójára, tagadhatatlan, jól élünk. Van miből selejteznünk, ki is szórjuk a szükségtelennek tartott holmit, mert naprakész, jó szándéknak álcázott tippeket kapunk, ültetik fülünkbe a bolhát, mondják, mit miért kell kedvező áron, halaszthatatlanul beszereznünk, és értelemszerűen az előzőekben vásároltakat kihajítanunk. Ebben a formában szemetelésünk már régen meghaladta a természet terhelhetőségének határát. Világméretű katasztrófák kialakulásába sodródtunk, de az egy frászt sem érdekli az illetékeseket, szirénhangon egyre újabb költekezésre biztatnak. Többnyire eredményesen, mert könnyedén dőlünk be a kellemesen hangzó modern kori mesékkel takart szemétségeknek. Ennek kapcsán jut eszembe Latabár Kálmán, az egykor országszerte ismert élvonalbeli humorista. A múlt század közepén önszorgalomból gyártott kínrímmel tudatta nézőközönségével a nagy eseményt: szeretett vezérünk lehunyta szemét, a szemét. Csak így, ilyen egyszerűen búcsúztatta a vörös cárt. Eredeti egyéniség volt, és vicceiben nem ismert tréfát a mindennapok buktatóit pellengérezve. A fennmaradt történet szerint ez esetben színpadról vitték dutyiba a nézőtéren posztoló titkoscsendőrök (nem először bírálta csípős kiszólásaival a rendszert, szemmel tartották). Töretlen népszerűségének köszönhetően néhány nap múltán ismét színpadon állt, és így kommentálta az elmaradt fellépéseket: biztos helyen, őszinte szívvel gyászoltam szeretett vezérünket. Bárcsak alkalomhoz illően könnyezhettem volna meg már tíz évvel korábban, mert hatalmas szemé… szemé…, de nem ragozom, mindenki tudja, ki volt. Az ilyen eszmefuttatásokért akkor lakat alatt letöltendő éveket lehetett szerezni, mégis hangját merte hallatni. Manapság? A legnagyobb szemetelők hangja a leghangosabb, közben forró krumpliként dobálják egymásnak a természetkárosítás felelősségét. A rendszerető emberek tudatába viszont szorgalmasan sulykolják: védjük a természetet, az minden jóérzésű ember kötelessége! Hát, ez is valami! Soktonnányi hulladéktól szabadítanak meg erdőt, mezőt ezek a természet tisztaságát értékként kezelő jóhiszemű emberek. Hogy legalul, a jó szándékuk bugyrában mások szennyének elfogadtatása lapul a vétkesek megrendszabályozása helyett? Igen, mindenféle szemét hever láb alatt, ipari, háztartási, az utóbbi a médiában hangsúlyosan domborítva, noha csak tört részét képezi a nagy egésznek. Ez esetben is fontos a jó szándék, jó szándékkal hegyeket lehet mozgatni, akár szeméthegyeket is, de ki ne ismerné a mondást, mely szerint a pokolba vezető út is lehet jó szándékkal kikövezve. Rövidebb pórázon tartott szemetelőkkel kellene keresni a megoldáshoz vezető utat, mert szemét volt és lesz is, minden valószínűség szerint még nagyon sokáig.

Gazdag József, Jányok

A szem a lélek tükre

Szürke mindennapjainkban már fel sem tűnik, mennyire közömbösek az emberek egymáshoz. A kapcsolataikban, a munkahelyi közegben, a közlekedésben magukba fordulva vagy éppen magukból kifordulva kommunikálnak. Arra is rácsodálkozunk, ha valaki kedves, mert ritkaságszámba megy. A kimondott szavakkal is spórolnak. Inkább SMS-t írnak, mert így nem kell a másik szemébe nézni. Pedig a szem a lélek tükre, csak szemtől szembe lehet értékelni a másik énjét, szeretetét vagy éppen az ellenszenvét. Kellemes érzések töltöttek el, amikor felkerestem Dunaszerdahelyen az Oros látszerészetet problémámmal. Az történt, hogy tévénézés közben elbóbiskoltam, és a szemüvegem látta kárát, kifordult az egyik szára. Már csak az optikus munkájában bizakodtam. Gondolatban felkészültem, hogy le kell cserélnem, ami egy nyugdíjasnak anyagilag nem kis probléma. Az látszerészeknek köszönhetően sikerült helyrehozni. Utolsó tízesemmel a pénztárcámban féltem, hogy nem lesz elég a javításra, most vagy szégyenben maradok, vagy ami még rosszabb, új keretre lesz szükség, és akár a fél nyugdíjam se lesz rá elég. A hosszú várakozás után megjelent egy fiatalember a szemüvegemmel, s láss csodát, helyrehozta. És ez még nem minden, mert amit mondott! „Örülök, hogy tudtam segíteni, tessék hagyni, nem kell fizetnie, máskor is forduljon hozzánk bizalommal.” A meglepetéstől alig tudtam megszólalni. Még manapság is vannak ilyen emberséges emberek. Ezúton is köszönöm, és az egész kollektívának kívánok erőt, egészséget.

H. Irén, Albár

Derenk, az elfelejtett falu

Ismerőseimtől hallottam, hogy mennek a derenki búcsúba, mely közvetlenül a magyar–szlovák határ mentén van magyar oldalon. Hozzátették, hogy ez főleg egy megemlékezés, magyar, szlovák, lengyel emberek találkozója, akiknek ősei itt laktak. De sokan kíváncsiságból vagy inkább kirándulni látogatnak ide, hiszen a szomszédságában állott egykor Szádvár (ma már csak a romjai). Felkeltette az érdeklődésemet, és utánanéztem Derenk történetének. 1415-ben Zsigmond király a pelsőci Bebek családnak adományozta Szádvárt és a szomszédságában levő Derenket, de volt Zápolyai Imre, Esterházy hercegek, Csákyak és a császári kincstár birtoka is. 1711-ben a pestisjárvány majdnem teljesen kipusztítja a lakosait. Az Esterházy-család népesíti be főleg lengyel, ruszin és szepességi gorálokkal. Fakitermeléssel, mészégetéssel foglalkoznak főleg. 1820 körül 38 ház és 244 lakos élt Derenken. Horthy Miklós kormányzó egy nagy vadászterületet kívánt e helyen létesíteni, medvekerttel. A pár megmaradt itt élő családnak felkínált más falvakban sokkal jobb telkeket, termőföldeket, akik ezt örömmel elfogadták. Persze, akadtak olyan családok, akik ragaszkodtak az itt kialakult közösséghez, és ápolni kívánták a lengyel, gorál kultúra hagyományait, ők nem szívesen hagyták el Derenket. 1943-tól megszűnt faluként emlegetik. Az iskola és egy istálló maradt meg. 1994-ben a derenki búcsú alkalmával egy kápolnát építettek, valamint áll itt egy szép kereszt és egy sziklakőbe vájt megemlékezés.

Halász József, Lekér

Kedves Kopertások!

Engem mindig jókedvre derítenek, mert ők azok, akik az átélt tapasztalataikat adják át. A 28. számban minden egyes kopertaíró azonosult az én gondolataimmal. Röviden idézve, Z. Györgyi Komárom: átvészeltük a Mečiar-korszakot – nem is akárhogyan, megmaradtak a kisiskoláink, a tankok helyett a Dzurinda-kormány alatt megépült az esztergomi híd, ami kincs a számunkra. Bugár kormányzása alatt megszülettek a kétnyelvű vasúti táblák. Léleksimogató ezt olvasni, látni. Tóth Éva, Plavec úr, Budai Ernő és a többiek írásaiban mindig megtalálhatók az őszinte, becsületes ősi létre utaló események. Ahogy Tóth Éva írja, a vonalzónak, a packának, a sarokban állásnak helye volt az iskolákban. A jóságos, szigorú pedagógusokat már csak elsiratjuk, és bizony hiányukat érezve káosz uralkodik sok iskolában. Zárszóként, írásra késztettek a kopertások. Tisztelve, köszönve írásaikat, várom további leveleiket. Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményük az abortusztörvény vitájáról. Az enyém az, hogy ne más, hanem az egyén döntse el. Mi értelme van annak, hogy az elhagyott árva gyermekeket az állam neveli fel? A gyermekotthonok tele vannak, kis lakóik felnőtt korukra csellengőkké válnak. A családi élet nélkülözői nem tudnak igazi szülőkké válni.

Hajtman Kornélia nyugdíjas pedagógus

Kedves Vasárnap!

Férjemmel 1975-ben költöztünk külön a szüleinktől. Azóta vagyunk előfizetői a Vasárnap hetilapnak. Amikor kezembe kerül a lap, a Koperta rovat a legelső, amit elolvasok. Úgy döntöttem, hogy én is megosztom kis családom deportálás ideje alatt elszenvedett történetét.

Nágel Magdolna, Ebed

Kedves Olvasóink pedig ezt a jövő heti Vasárnapban el is olvashatják.