Koronától koronáig

gyorgyihelyett

Nagyon viccesnek meg ötletesnek tűnt egy ideig, hogy 2020-ban minden a korona idején történik. Sorjáztak is a címek, hogy tanulás a korona idején, meg szerelem meg házasság meg válás, munkakeresés, meg minden, de minden, aratástól Mikulásig.

Mostanra már nagyon unjuk, és az sem vicces már, ami eddig az volt. Írhatnánk, hogy mi, a volt (Cseh)szlovákia lakosai még viszonylag edzettek vagyunk e téren, hiszen 2009-ig koronával fizettünk, sokan pedig még mindig abban számolnak. De ez sem vicces, sőt kimondottan unalmas megjegyzés, érdemes azonnal elfelejteni.

Még jó, hogy idén van a magyar államalapítás 1020. évfordulója. Ebből az alkalomból sajnos nem rendeznek nagyszabású rendezvényeket, hiszen gyülekezni legfeljebb strandokon vagy sporteseményeken megengedett. Ezért találta ki a Vasárnap szerkesztősége, hogy koronázzuk meg az olvasókat, hiszen a lap nekik készül. Szent István ünnepe alkalmából egy plakátot csomagoltunk a Vasárnaphoz (reméljük, nem lopja ki a postás). A plakátot, amely a magyar Szent Koronát ábrázolja, rövid magyarázatokkal láttuk el, feltüntetve a korona egyes részeire vonatkozó legfontosabb tudnivalókat. Kalandos sorsú és különleges koronánk a korona idején is emlékeztet minket arra, hogy reménytelennek tűnő célokért is érdemes dolgozni, hiszen a minőségi és őszinte munka eredménye nem csak a szerzőjét éli túl, hanem a bírálóit is. Ez azért megnyugtató, ismerjük el.

Persze, azért a lapot se dobjuk ki plakátlelési örömünkben, hiszen tartalmaz néhány írást, amelyek felett hiba lenne elsiklani. Megkérdeztük például Pálffy Géza történészt, a magyar korona kutatóját, mi minden derült ki a királyi fejékről a legutóbbi kutatások során. Utánanéztünk a magyar korona szlovákiai másolatainak, és ajánlunk néhány Szent Istvánnal kapcsolatos olvasmányt is. Ügyeltünk arra is, hogy ne csak a koronáról szóljon ez a mostani Vasárnap. A Nosztalgiamoziban Garas Dezsőre emlékezünk, többek között Törőcsik Marival, aki elárulta, hogy Garassal lépett először a nemzeti színpadára. Ezt én például nem tudtam. Hunčík Péter pedig egy újabb tanulságos ipolysági történetet mesél el nekünk a 20. század közepéről, meg arról, hogyan lettünk magyarok, aztán meg hirtelen ismét csehszlovákok. A trianoni utazások közül most a Balatonon túli tájakra kalauzoljuk önöket, és jelentkezik Benőke és Hanga is, a kétnyelvű testvérek, akikről megtudhatjuk, hogy kerültek a panelházból egy zsákfaluba, és hogy anyukájuknak milyen kalandjai voltak a szarvasokkal. És még csak eztán jön a lap java, a tévéműsor. Biztosan rájöttek már, hogy Vasárnappal a kezünkben a legjobb a tévé előtt szundikálni.

Egyébként meg soványka két hét maradt a nyárból, úgyhogy kapjuk össze magunkat, és ha eddig nem találtunk időt a henyélésre, most mindenképp tegyük meg. Mert aztán sajnálni fogjuk, mint aki télen akar jó paradicsomot enni, mert nyáron nem jutott rá ideje.

 

Aki követni szeretné Hunčík Pétert azért, hogy 2025-ben és még az után is olvashassa a Vasárnapot, és megteheti, a következő számlaszámon tegye:

 

Československá obchodná banka, a.s.

Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023

Variabilný symbol: 999

 

 

 

Győzelmet hirdetett, érdem szerint

Jutalmazott, bírált, és a külső sötétség

Zokogása megérdemeltnek tűnt

VVASÁRNAP reggel – – –

A Horányi-gyerekek pedig valóban:

Befejezték a rajzfilm megtekintését

És a győzelem üres csöndbe hullt.

 

Bognár Péter: A délelőtt bekeretezése

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 34. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?