Dominik meggyógyul, mindannyian reméljük

sorsok

Az év elején hatalmas kampány indult a közösségi médiában azért, hogy a dunaszerdahelyi Nagy Dominik bejusson egy rehabilitációs kezelésre. Két éve diagnosztizáltak a kisfiúnál egy súlyos betegséget, de a család tele van reménnyel.

Urbán Klára járt náluk, arról, hogy van Dominik most, a kezelés és a rehabilitáció után, a Vasárnap 33. számában olvashatnak.

„Dominik egészségesen született – kezdi Edina, az édesanya. – Négyéves volt, amikor elvittük kivizsgálásra, mert valami nem tetszett nekünk. A véreredmény nem mutatott semmit, azt mondták, biztosan pszichikai eredetű a dolog, a gyerek valószínűleg depressziós. Nem értettük, hogy miért lenne az, mert nem volt semmi probléma, sem vele, sem a családban. Jókedvű volt, óvodába járt. Aztán egyik napról a másikra megváltozott: befordult a falnak, nem akart senkivel beszélni, gyakran hányt, nagyon érzékeny lett. Az orvos azt tanácsolta, vigyük el pszichológushoz, utána szemorvoshoz, mert kidülledt a szeme, kancsalított. A szemorvos mondta, hogy azonnal menjünk vele CT-vizsgálatra, mert valami nincs rendben. A CT kimutatta, hogy négy és fél centiméter nagyságú daganat vagy ciszta van a fejében, akkor még nem tudtuk, hogy agresszív-e vagy jóindulatú. Elküldtek Pozsonyba, a neurológiára, ott sem tudták biztosan, mi az, de még aznap végeztek mágnesesrezonancia-vizsgálatot. Utána mondta a doktor, hogy sürgősen meg kell műteni, nem lehet várni. A diagnózis: medulloblastoma (gyermekkori rosszindulatú agydaganatok egyik leggyakoribb típusa).”

Hogy mi van Dominikkal most, az a Vasárnap 33. számából kiderül, keresse az újságárusoknál.

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, a linkre kattintva megteheti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?