Egy cégben dolgoznak a galántai járásban regisztrált fertőzöttek

Pierre Baguette

A keddi napon azonosított galántai járásbeli fertőzöttek mind egy cégben dolgoznak.

A cég úgy döntött, hogy nagyobb számban tesztelteti alkalmazottait, így azonosították a koronavírussal fertőzött dolgozókat – tájékoztatott Iveta Šuleková, a Galántai Regionális Közegészségügyi Hivatal epidemológusa, akinek elmondása szerint a vállalat jelenleg is üzemel. Mint mondja, a járásban biztonsági intézkedések várhatók, valamint ellenőrzik azokat a személyeket is, akik kapcsolatba kerültek a cég fertőzött alkalmazottaival, így a napokban várhatóan nőni fog az azonosított betegek száma a járásban.

A TV Markíza online hírportálja szerint az érintett cég a diószegi Fekollini cég, amely szendvicsek és bagettek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. A cég által gyártott Pierre Baguette márkájú élelmiszert nemcsak Szlovákiában, de Ausztriában is forgalmazzák.

A gyárban regisztrált fertőzöttek ugyanakkor nem 21-en, hanem 24-en vannak, ez azonban nem a végső szám, ugyanis egyelőre nem tesztelték az összes alkalmazottat.

Az információkat Peter Paška Galánta polgármestere is megerősítette.

(tvnoviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?