Az idei minimálbér a számok tükrében

dolgozók minimálbér

A jövő évi minimálbérről szóló vitában továbbra sem közeledtek az álláspontok. A minisztérium 620 eurós minimálbért tartana elfogadhatónak, nem árt azonban tudni, hogy a minimálbér nem csak egy szám.

Pár napja újra asztalhoz ültek az érdekelt felek a jövő évi minimálbér emelésének ügyében, a javaslatok véleményezésére adott határidő ugyanis lejárt. Amint az várható volt, megegyezés most sem született. Mindhárom oldal (a munkaügyi tárca, a munkáltatók és a szakszervezetek) továbbra is kitart a korábban megfogalmazott javaslatai mellett. A legerősebbnek egyelőre a munkaügyi tárca előterjesztése tűnik, Milan Krajniak munkaügyi miniszter szerint a mostani helyzetben a 40 eurós emelés (620 euróra) lenne a legelfogadhatóbb.

Látványos különbségek

Cikkünkben a 2020. január 1jétől érvényes minimálbér helyzetét, hatásait vizsgáljuk meg, felhasználva a pozsonyi Trexima elemző és munkaerőpiac-kutató társaság tanulmányait. Idén a törvény által megszabott minimálbér bruttó 580 euró, ami 3,33 eurós órabért jelent (40 órás munkahét alapján). Azonban a fizetési szalagon ennél magasabb értékek is megjelenhetnek, néhány esetben elég jelentős mértékben, és a tapasztalatok szerint ennek okával sokan nincsenek teljesen tisztában. Ugyanis a minimálbér összege nem minden ágazatban egyforma, a végzettség alapján pedig még nagyobb különbségeket mutat.

A munkaintenzitás (munkaigényesség) mértéke szerint 6 szintet különböztetünk meg, amely nemcsak a fizikai, hanem a munkavégzés pszichikai igényességét, a felelősséget, a munka összetettségét és más tényezőket is figyelembe vesz. Az adott szinten a bér kiszámítása a minimálbér együtthatójának (koefficiensének) a megszorzásával történik.

Munkaintenzitás

A munkaintenzitás szerinti szintek a következők:

1. szint (együttható 1,0) – ide tartoznak a szakvégzettséget nem igénylő alapvető fizikai munkák, segédmunkák,előkészítőmunkák,ahol az alkalmazottak főleg a feletteseik utasításai szerint végzik munkájukat. A legtöbb munka, amelyre a munkaadók alkalmazzák a minimálbért, ebbe a kategóriába tartozik. Például: takarítói alkalmazottak, termelési gépkezelők, operátorok, segédmunkások különböző ágazatokban.

2. szint (együttható 1,2) – ide tartoznak az egyszerűbb szakmunkák, bizonyos anyagi felelősséggel járó rutinmunkák, a kereskedelemben, hivatalokban, az egészségügyben dolgozók. Például: hivatali, irodai alkalmazottak, eladók.

3. szint (együttható 1,4) – ide tartoznak a magasabb szakképzettséget igénylő, mások egészségéért felelős alkalmazottak. Például: egészségügyi nővérek, könyvelők.

4. szint (együttható 1,6) – ide tartoznak a már nagyobb odafigyelést igénylő szakmunkák pszichikai megterheléssel, vezető beosztásúak, magasabb végzettségű egészségügyi alkalmazottak. Például: területi vezetők, főkönyvelők.

5. szint (együttható 1,8) – ide tartoznak a fokozott pszichikai odafigyelést igénylő vezetők, alkotói, módszertani munkákat végzők, igényes munkahelyi folyamatokban részt vevő alkalmazottak. Például: termelési vezetők, általános orvosok. 6. szint (együttható 2,0) – ide tartoznak a kreatív feladatokat megoldó, nagy figyelmet, felelősséget igénylő, a társadalomra nagy hatással bíró vezető beosztásúak. Például: hivatalvezetők, vezérigazgatók. Természetesen a felhozott példák ezekben az esetekben csak tájékoztató jellegűek, ugyanis minden munkakörnek, beosztásnak megvannak a sajátosságai, amelyek szerint nem lehet egyértelműen besorolni az egyes szintekre.



Részmunka

A havi minimálbér fentebb említett értékei minden esetben a 40 órás munkahétre érvényesek. Azonban nagyon sok munkavállaló kevesebb órát dolgozik hetente, vagy a munkaadók heti munkarendje eltérő a megszokottól. Az alacsonyabb heti munkaidő minimális órabére ennek arányában változik. Az eddigi adatok bruttó értékeket tartalmaznak, tehát még mindig nem tudjuk pontosan, mennyi marad ebből az összegből a munkavállaló zsebében. A biztosítások, illetékek és az adózás a minimálbért (1. szint) kb. 100 euróval csökkentik, ami ebben az esetben 476 euró nettó összeget jelent.

Széplaki Dénes

A szerző a pozsonyi Trexima piackutató és tanácsadó társaság munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?