Nagypolitika és rock and roll

dddd

Neil Young olyan az amerikaiaknak, mint nekünk Szörényi Levente vagy Presser Gábor: megkerülhetetlen úttörő, aki nélkül más lenne a rockzene. A maga módján folyamatosan politizált, már a vietnámi háború idején hallatta hangját – többnyire a színpadon, de interjúkban is. Most viszont jogi lépéseket tett az amerikai elnök stábja ellen, a szakmából elsőként.

Mivel több mint ötven éve él az Egyesült Államokban, sokan nem is tudják róla, hogy kanadai. Ezalatt csak egyszer folyamodott amerikai állampolgárságért, amit elmondása szerint a marihuána iránti rajongásának nyílt deklarálása miatt nem kapott meg. Ezek után fütyült az egészre, nemrég viszont ismét fontos lett számára ez a dokumentum. Szabályosan levizsgázott állampolgári ismeretekből, és idén január végén büszkén posztolt egy fotót, amelyen az amerikai zászló előtt pózol. Nekibuzdulásának oka az volt, hogy életében először szavazni szeretne az USA-ban – Trump elnök demokrata párti kihívójára. 
Ezek után nem csoda, hogy ideges lett, amikor megtudta, hogy Donald Trump az ő egyik dalára vonult be egy oklahomai Tulsa stadionjába, hogy megtartsa első kampánygyű-lését. (Nem valószínű, hogy több ilyen is lesz, mert utána mintegy 500 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a városban). Az USA-ban amolyan második himnusznak számító Rockin' in the Free World korábban is gyakran csendült fel azokon a helyeken, ahol Trump megfordult, de egy másik Young-dalt is kedvel az elnök: a Devil's Sidewalk címűt. A 74 éves rocksztár kedden szerzői jogsértésre hivatkozva nyújtott be keresetet a kampánystáb ellen. 
A teljes képhez hozzátartozik, hogy Trump már 2015 júniusában használta a Rockin' in the Free World-öt, amikor bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson – a meggyőződéses demokrata Neil Young pedig tajtékzott a sajtóban. A republikánus jelölt emberei akkor azt állították, szereztek engedélyt az Amerikai Zeneszerzők, Szerzők és Kiadók Társaságától. Ez precedens-értékű esetnek bizonyult – a művé-szeknek azóta lehetőségük van jelezni a szervezetnél, ha nem akarják, hogy dalaikat politikai célokra használják fel. Young szerint Trump stábja „szándékosan figyelmen kívül hagyta” kérését, hogy ne játsszák a dalait.
A zenész tavaly ősszel kezdte intézni a kettős állampolgárság megszerzéséhez szükséges papírokat, novemberben pedig Twitter-üze-netben kritizálta az elnököt, amiért nem tesz semmit a klímaváltozás ellen és meg sem hallgatja az erre vonatkozó ajánlásokat. (A 2018-as kaliforniai tűzvészben Neil Young háza is porig égett, akkor döntött úgy, hogy legközelebbi elnökválasztáson már ő is szeretne szavazni). 
A most benyújtott keresetben hivatalos végzést sürget arról, hogy dalait nem használhatják fel a kampányban, továbbá 750 dollár és 150 ezer dollár közötti kártérítést igényel a szerzői jogsértésért. Ha sikerrel jár, ismét precedenst teremthet, sőt lavinát indíthat el. Több ismert zenész fontolgat ugyanis hasonló jogi lépéseket, ugyanezen okból. Elton John, Ozzy Osbourne, Adele, az Aerosmith, a Rolling Stones, valamint Prince és Tom Petty hagyatékának gondozói sem szeretnének semmiféle közösséget vállalni Trumppal. Mick Jaggerék pár héttel ezelőtt fenyegetőztek perrel, ha még egyszer meghallják a Satisfactiont egy politikai eseményen.
Az amerikai elnöknek amúgy is nehéz dolga van a rocksztárok meghódításával, emlékezzünk csak kis híján bohózatba fulladt beiktatására, amelyre a stáb lasszóval sem tudott összeszedni híres fellépőket. Az esti banketten pedig egy Bruce Spring-steen-dalokkal haknizó zenekar játszotta a Born in the USA-t, mert az eredeti előadót meg se merték szólítani a szervezők. 
Az amerikai zenészek többsége korábban tudatosan távol tartotta magát a nagypolitikától, hogy egy-egy meggondolatlan vélemény-nyilvánítással ne veszítsenek rajongókat, illetve ne kerüljenek tiltólistára bizonyos tévécsatornákon. Egy friss felmérés szerint azonban ma már minden harmadik előadó hajlandó nyilvánosan közölni, kire fog szavazni. Ezek a művészek komoly véleményformáló tényezők, emberek millióit tudják befolyásolni. Amikor például tavaly Taylor Swift, az egyik legnépszerűbb amerikai énekesnő – életében először – nyilatkozott politikai hovatartozásáról, mérhetően megnőtt a demokraták népszerűsége. 
De vissza Neil Younghoz. Azon a bizonyos Twitteren posztolt fotón egy felirat is látható, amely szavazásra biztatja a demokratákat. Egyértelmű, hogy a zenész saját nép-szerűségét szeretné felhasználni a hozzá hasonló gondolkodású, de voksolni lusta polgárok felrázására. Több amerikai sajtótermék viszont félbevágva közölte a fotót, hogy ne látszódjon rajta a felirat...

dddd
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?