Ásó, kapa, nagyharang és iroda

r

A mi munkánk vándorélet, hol itt vagyunk, hol meg amott. Ami még ennél is izgalmasabb, sosem lehet tudni, hogy legközelebb merrefelé kell „félreverni a hírharangot”. Az otthon maradó társ nincs könnyű helyzetben, ha nem része ennek a folyamatos lótás-futásnak, bár az ezt követő élménybeszámolók is izgalmasak lehetnek.

Családi barát a kolléga

Családunk részévé, beavatottjaivá váltak a kollégák, így volt ez már gyerekkoromban, és később velem is. Néhány étel, hétvégi finomság is úgy készült, ahogy azt a munkatársak ajánlották. Hallgattunk a tanácsaikra akkor is, amikor arról volt szó, mit hol érdemes kedvezményesebben vásárolni. Nem vettük észre, hogy körülöttünk vannak, mégis rettenetesen hiányoztak volna, ha nem lettek volna. Édesapám az esküvői megbeszélésre, egyeztetésre is magával hozta az egyik kedves munkatársát, és ez így volt természetes. Édesanyám munkatársai apró-cseprő korunk óta ismertek bennünket, gyerekeket, így családtagként, közeli rokonként kezeltek. Idehaza is hasonló volt a helyzet, a rovatvezetőt, a kollégákat egyik gyereknek sem kellett bemutatni, mert annyit csengett a telefon, hangzott el a keresztnevük, hogy már mindenki hozzátartozóként kezelte őket. Tudtunk egymás élethelyzeteiről, gyerekeiről, örömeiről és gondjairól. És bizony van, amit csak velük, a kollégákkal lehet igazán jóízűen kivesézni. A mi szakmánkban számos olyan helyzet adódik, ami eltér a hagyományos munkabeosztásban dolgozókétól. Például, amikor hajnali egy órakor várakozunk a választási eredményekkel érkező bizottsági tagokra a hivatal előtt. Az ilyen dermesztő, igencsak fárasztó helyzetekben hatalmas támaszt tudnak nyújtani az újságíró kollégák, akikkel időnként több időt töltünk, mint a családdal. Emlékszem, egyszer Szent Márton napján irdatlan felhőszakadásban álltam egy avatóünnepségen. Megszoktam már, hogy ha esik, ha fúj, ha orkán támad, akkor is menni kell és tudósítani. Volt egy különös kolléga a régióban, alig volt időm rendesen szemügyre venni az arcát, mert folyton vagy fényképezőgép, vagy a kamera lencséje mögé rejtőzött. Csak arra emlékszem, hogy a férfinek hosszú, vállig érő haja volt, és időnként copfot viselt. Igazából soha, egyetlen mondatot sem váltottunk, mert miután befejezte a felvételkészítést, már én rohantam a kocsihoz, hogy időben leadjam a tudósítást.

Most azonban ott álltunk a megszentelt dombon, a megszentelendő kicsi szobornál, és úgy zuhogott, hogy már ázott egérként dideregtem. Erre a férfi az egyik kezével a kabátja alá rejtette a kameráját, másik kezével fölém tartott egy esernyőt. Nem szólt egy szót sem, ázott tovább… Nevezhetném hálának vagy meglepettségnek, amit akkor éreztem, de ennél több történt, amire nem találtam akkor szavakat. Meghatott a bajtársi-kollegiális szeretet.

Házastársi elkötelezettség

Külön kategóriába tartoznak azok a házaspárok, akik egyúttal szakmabeliek is, azért is szólok róluk szívesen, mert nagyon kedvelem őket.  

A rendezvények előtti várakozásban, kávéházi beszélgetéseknél rendszerint egy csoportba verődünk, és jut idő beszélgetni. Az állványtartót hurcolászó operatőr férjek, és a mikrofonvégen álló, mindig csinos feleségek, élettársak párosa valósággal elbűvölt. Egy szemrebbenésből értik egymást, elég egyetlen mozdulat, és a másik már tudja, hol kell lennie, mi a további teendő. Ismerik egymás munkatempóját, jól tudják, mi hozható ki társuk aznapi hangulatából a terepen, mint ahogy azt is, mennyire terhelhető a párjuk. Megtapasztaltam hasonlót több mint egy évtizede együtt dolgozó kollégák között is, ez a fajta felállás mégis valamiért nagyon más. A kiutazásokat össze kell és lehet hangolni egyéb teendőkkel a család érdekében. Ha egyikük aznap valamiért nem olyan munkabírású, a társ többszörösen odateszi magát, és minden úgy sikerül, ahogy annak lennie kell. Közös jellemzőjük a mosoly, a nyugalom, az összetartozás harmóniáját élem meg mellettük. Ha valamelyikük elkomorul, a másik oldja a hangulatot némi kedves élcelődéssel, vagy máris hozza az újabb kávét, üdítőt.

Még a tűző napon ácsorgás is elviselhetőbb, ha ott a társ, mert pontosan ismeri a másik tűrőképességét. Tisztában vannak azzal, hogy odahaza számos relaxációs, feltöltődésre alkalmas időtöltésre van szükség, hogy ne váljanak családon belül is kollégákká. Igenis, ki lehet zárni a hírtengert a béke szigetéről, és ők ezt meg is teszik.      

Száz Ildikó, a szerző az Új Szó munkatársa

A teljes írás a VasárnapLélek mellékeltben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?