A VeresWalóság – Clinton álmomban

alap

Exelnökkel álmodtam tegnapról mára, Bill Clintonról van szó. Valami ház oldalában vártam őket, jöttek is, Hillaryvel ketten.

Érkeztek velük mások is, akik nem álltak meg, hanem bementek a házba, amelynek az oldalában álltunk, nem is ház volt talán, hanem inkább repülőtér, vagy terasz. Szóval odajött a Bill, akiről persze tudom, hogy hivatalos keresztneve William. Vagyis lehetne épp Will is, csak ugye a Bill nyilván amerikaiasabb, mivel a bill azt jelenti angolul, hogy számla, vagyis benne van az asszociációs horizontjában a pénz rendesen. Köszönthettem volna tehát magyarul nyugodtan úgy, hogy Vilikém (a Bilikém azért túlzás lett volna ugye, bár szerintem Hillary vette volna a poént, ha tudott volna magyarul). Ahogy az egykori amerikai elnök közeledett felém, lépésről lépésre, összeraktam nagyjából, mit fogok mondani neki. Kezet fogtunk, majd hátralépett. Hillaryvel nem fogtunk kezet, ő diplomatikusan mosolygott a szürkésrózsaszín kosztümjében. I´m your big fan – kezdtem a beszélgetést Bill-lel, mire még clintonosabban kezdett el vigyorogni, és elismerő fejbiccentéssel visszakérdezett valami olyasmit, hogy „really?” vagy „oh, right?”, csak nem értettem, mert megint elkezdtek nyüzsögni körülöttünk.

 

Következő lépésként fel akartam emlegetni 1994-es prágai látogatását, amelynek célja az volt, hogy a NATO keleti bővítéséről tárgyaljon Václav Havellel. A cseh elnök pedig kivitte Clintont az Arany tigrishez címzett sörözőbe, ahol Bohumil Hrabal várta őket a szürke, cipzáros nyakú tyeplákifelsőjében. Ekkor viszont hirtelen helikopterhang ereszkedett a cselekményre, és egyre hangosabban rotorta szét az álmot. A közterület-fenntartó vállalat emberei ablakunk alatt már hétkor elkezdték a kaszálást.

 

 

Kép: TASR

Kizárólag online felületünkön elérhető Vasárnap-tartalom

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?