Koperta

koperta

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, mégpedig a Duel-Press, Vasárnap szerkesztősége, P. O. Box 222, 830 00 Bratislava postai, vagy a vasarnap@vasarnap.com elektronikus címre. A krízishelyzet miatt a postán feladott leveleket csak az után tudjuk besorolni a Koperta rovatba, miután visszatérhet az élet a szerkesztőségbe. Addig, kérjük, aki csak teheti, a levélírás elektronikus formáját válassza! És írjanak, kapcsolódjanak be a Vasárnap Facebook-oldalának Koperta csoportjába is, ahol rögtön véleményt cserélhetnek bármiről! Legyen körültekintő a következő hetünk is! Vigyázzunk egymásra!

Férjem emlékére

Talán későn reagálok a Trianoni történetek felhívásra, de mostanra érett meg bennem az elhatározás, hogy férjem élettörténetét megírjam. Sokat tudott mesélni gyerekkoráról, de hogy meg is írja, azt mindig elodázta. A trianoni döntés számára élete végéig elfogadhatatlan volt.

Fónod Alexander 1945 májusában született, a második világháború befejezésekor Nemesócsán. Az anyja nevét kapta, mivel édesapját a háború vége előtt Gyöngyösről, ahol szolgált mint magyar katona, orosz fogságba vitték. Több évvel a háború befejezése után került haza, de Magyarországra, súlyos betegen. Házát Ócsán már betelepítettek lakták, mert közben a Fónod családot 1947-ben Csehországba deportálták. El kellett hagyniuk az ükszülők által épített nádfedeles házat a nagymamának, nagypapának, két lányukkal és a másfél éves unokával. Tél volt, azon a januáron rendkívüli hideg. Marhavagonokba rakták őket kis holmijukkal, mit magukkal vihettek. Egy vagonon két család osztozott. Prágán túl, Postřižín nevű falucskába irányították a családot egy Janda nevű gazdához cselédnek. Két évig éltek itt, mikor egy nemzetközi rendeletnek köszönhetően visszatelepülhettek. A nádfedeles házban ez idő alatt egy bánovcei család lakott. Akkoriban Klement Gottwald volt a köztársasági elnök, a nagymama neki tulajdonította, hogy hazaengedték őket, és a képét berámáztatva őrizte egész haláláig. A férjem édesanyja munkát kapott Kralupyban a vasművekben, így ő Csehországban maradt. A nagyszülők a négyéves unokával hazaköltöztek az elhagyott házukba, és ők nevelték fel a férjemet, illetve a nagymama, mivel a nagypapa 1956-ban meghalt. Édesanyját csak a nyári szünetekben látta, aki közben férjhez ment egy cseh özvegyemberhez, akinek volt egy lánya, született egy közös fiuk, aki a mai napig Csehországban él Slatina nevű falucskában Prága mellett, ahol a férjem anyja is el van temetve. A férjem az édesapját tízéves korában látta először, és utána is csak kétszer találkoztak. Édesapja magyar állampolgár volt, talán megnősült, és ott is halt meg 57 éves korában. Férjem Nagymegyeren leérettségizett, és a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolán lett mérnökké. Fiatalkorában orvos szeretett volna lenni, de tartott attól, hogy nehéz lesz, és esetleg nem kapja meg az ösztöndíjat, ha nem ér el maximális pontszámot. Főiskolai évei alatt idénymunkákkal szerzett pénzzel egészítette ki jövedelmét, ha nem volt pénze vonatra, biciklivel ment Ócsáról Nyitrára. 18 évig tanított Surányban a közgazdasági középiskolában, ahol akkor még voltak magyar osztályok. Nyugdíjba az érsekújvári adóhivatalból vonult, de mint nyugdíjas még két évig tanított inasokat. Két fiút neveltünk fel, öt unokánk van.

Sokszor beszélt arról, hogyan alakulhatott volna a sorsa, ha az akkori politikai helyzet más lehetőségeket enged felmenőinek. Mindennek ellenére nagyon vidám ember volt, mindenkit meg tudott nevettetni. Trianon azonban mély fájdalom volt számára egészen haláláig. Volt csehszlovák, majd szlovák állampolgár, de megmaradt igaz magyar embernek, Fónod Sándornak.

Mellékelek egy régebbi újságlapot, amelyen a szülőháza van, mivel akkor a falu tájházzá nyilvánította. Legutóbb, mikor láttam, már romos állapotban volt.

Fónod Éva, Érsekújvár

 

A bölcs lógós kolléga

Az egyik kisiparos üzemében már jó pár éve vidáman vegetált egy szakemberke, mert mi másnak is tarthatta magát behízelgő modorával, a szájával, ami ügyesebb volt, mint a keze, és ámulatba ejtett mindenkit, aki még nem ismerte. A cég tulajdonosa megtűrte, a rossz nyelvek szerint valami komaság is létezett köztük. De hiába a komaság, egy szép napon betelt a pohár, és megkapta a felmondást az egyik kolléga jogos panasza miatt. Az érintett szájának teljesítménye megduplázódott. Siránkozott, mint egy koros hölgyecske. Először a főnöknél addig, amíg az ki nem tessékelte. Maradtak a munkatársak, akik mindenhová elrejtőztek előle. Sajnálni valóak voltak, akiket megtalált. De nagy kópé volt, mint azt az egyik komoly ember mondta róla. Nem is lett volna ő, ha agyafúrt agyából valami ki nem pattan. A munkaidő vége felé, mikorra megritkult a nép, nagyon aktív lett. Másnap kicsit megkésve érkezett, amit egy felmondás alatt levő alkalmazott megengedhetett magának. Mindennapi látvány fogadta: sürgés-forgás, futkosás. Az egyik fontos berendezés felmondta a szolgálatot, és megbénult a termelés. A kolléga úr most kivételesen néma maradt, nem fecsegett. Amikor a legjobb tudású szakik sem lettek eredményesek, akkor lépett akcióba. Elküldte a maradék bámészkodókat, és nekilátott a szerelésnek. Rövidke idő elteltével – no lám – működésbe lépett a berendezés. Nagy éljenzés tört ki a beosztottak körében. A tulajdonos természetesen a felmondás visszavonása mellett döntött, és még jutalmat is adott neki. A nagy zűrzavarban csak az egyik öreg szaki hallgatott, és cinkosan mosolygott az ősz bajusza alatt. Egyedül ő tudta, hogy a berendezést a kolléga megmanipulálta, és a hibát csak az távolíthatta el, aki elkövette. De ő idős ember lévén azt is tudta, mikor érdemes hallgatni.

Puss Rudolf, Somorja

 

A bezártság után

Nagyjából utána vagyunk a bezártságnak. Sok minden ért a koronavírus miatt, bizony, voltak benne jó meg rossz pillanatok is. Egy alkalommal elintéznivalóm akadt a faluban, s menet közben találtam egy pénztárcát, volt benne kisebb-nagyobb euró. Azonnal bevittem a községi hivatalba, és átadtam az egyik hivatalnok hölgynek. Több idő is eltelt, de senki nem értesített, hogy a talált pénz visszakerült-e a tulajdonosához. Vagy két hétre rá jött a tulajdonos, hogy valaki mondta neki, illene személyesen megköszönnie. Hát, valóban jót mondott neki az a valaki! Én meg megkérdeztem tőle, nem vágná-e le a testvére, aki a harmadik szomszédban lakik, a füvet, mivel neki ez is munkaköre. A pénztárcatulajdonos erre azt felelte, hogy mindig nem nyír füvet. Akkor viszontlátásra, mondtam neki, örülök, hogy én találtam meg a pénzét, mert aki utánam jött, lehet, hogy nem adta volna vissza. Többen mondták, hogy miért nem tartottam meg, semmire sem becsülte, de a lelkiismeretem így utasított, és én döntöttem helyesen. A Jóisten visszaadta nekem azt a kegyelmet, sok segítségben részesülök azóta. Egy alkalommal Királyrévnél fölhívtam Nádszegre menet a barátnőmet, és meghallotta a mellettem ülő fiú. Előreszaladt a sofőrhöz, kért jegyet Nádszegre, holott királyrévi. Kérdeztem tőle, miért nem szállt le, mire azt felelte, segít nekem hazavinni a táskát. Kiderült, hogy az egyik tanító, Marczibál György unokája. Észre lehetett venni rajta a jólneveltséget, nemcsak azért, mert segített a táskával, már Galántán is előzékenyen viselkedett, pedig több fiatal is volt ott. Azóta is sok segítségem van, mind leírni nem is lehet. Többen a Vasárnap olvasói a nádszegiek közül, ezért őket nem hagyom ki, mert bármire, ha kérem, segítenek. Például a nádszegi templom mellett működő, peredi születésű Kovács Gyuri bácsi, aki nem csak nekem, a templom körül is nagyon sokat végez. Köszönet jár külön a nádszegi polgármester asszonynak, aki sokat tesz a lakosok érdekében.

Ebből az egészből valójában azt szeretném kihozni, hogy mindenképpen érdemes becsületesnek lenni, úgyhogy Teréz anya imájával zárnám soraimat: „Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeted. Mégis tedd a jót. A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy. Becsületesség és őszinteség sebezhetővé tesznek, de te mégis légy becsületes. Amit évek alatt felépítesz, egy nap alatt lerombolják. Mégis építs. Az embereknek szükségük van a segítségedre, és ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts. Legjobbat add a világnak, amid csak van, ha verést kapsz is cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid van.” Kívánok jó egészséget!

Horváth Rozália, Pozsonyligetfalu

 

Jó képességű érettségizettek

Magyarics Mónika PhD., fizika–informatika szakos tanárnő elmondhatja, hogy nemcsak volt osztályának, a III. D-nek diákjai, hanem a IV. E kereskedelemi és információs szolgáltatások–nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok szakon érettségizett tíz tanulója is sikeresen zárta a 2019–20-as iskolaévet, emellett ECDL certifikátummal a kezükben hagyták el a Dunaszerdahelyi Informatikai és Szolgáltatóipari Középiskolát. Név szerint Balogh Bernadett, Bereznai István, Botló Erika, Czifferi Adrián, Győri Antónia, Kováč Kristian, Kutak Laura, Milinszká Vivien, Patócs Xavér, Polyák Margaréta. Magyarics Mónika 16 éven át középiskolások százait tanította, vizsgáztatta informatikai ismeretekből. Pedagógiai tevékenysége, tudása, munkaszeretete, a tanulókhoz és a szülőkhöz való hozzáállása elismerésre méltó, köszönetet érdemel. Azt kívánom, találja meg számításait új munkahelyén! Legyen része nagyobb megbecsülésben, megérdemli.

Molnár Ilona, Dunaszerdahely

 

Koronavírus vagy euróvirtus

Még javában tombolt az országban a koronavírus, amikor ez a kis epizód történt. A lakosság többsége elfogadta és helyeselte a járvánnyal kapcsolatos döntéseket, sőt szükségesnek tartotta a világjárvány túléléséhez. A buszmegállóban egy idősebb egyén viccesen megjegyezte, hogy nem tudja, miért koronavírus, amikor nálunk már régen euró van, és a következményeket keményen euróban fogjuk megfizetni. Megjegyzem, nem viselt szájmaszkot. Valaki meg is kérdezte tőle, hol a maszkja. Azt felelte:

Minek, nem kell nekem szájkosár, nem harapok. A kutyám is nyüszít, ha kosarat akarok rá tenni.

De bátyám, a vírus...

Ja, a virtus, öreg vagyok már, virtuskodjanak csak a fiatalok.

Nem virtus, vírus.

Hát ezt mondom én is.

De a pandémia, tudja.

Panda-mi-a, már tudom, említette az Ausztráliában élő unokám. Mondta is a telefonba, hogy nagyapa, képzeld, a bozót- és erdőtűzben sok panda elpusztult. Akkor még nem tudtam, mi az a panda. Rákérdeztem. Hát olyan fán élő kis állat, medveféle, felelte. Jó nektek, mondtam, ha félnek a medvék, mert nálunk elég agresszívak. Láttam a tévében, hogy gyakran látogatják a tátrai településeket. Sötétedés után a lakosság fél elhagyni az otthonát.

És mi a véleménye az állami karanténról?

Láger. Összezárt idegenek, mint a háború utáni orosz hadifogolytáborban.

Nos, ahány ember, annyi vélemény. Az egészséggel hazardírozni nagyon nagy felelőtlenség, főleg, ha másokat is veszélybe sodorhatunk vele. Bizonyos élethelyzetben mutatkozik meg az egyén igazi lénye. Függ ez a gondolkodásmódjától, az értékrendjétől, nem utolsósorban a világgal kapcsolatos elképzelésétől. Remélem, lassan lefut a koronavírus, vagy inkább euróvirtus, de vigyázat, a járvány újabb ás újabb lokális gócpontokban fokozatosan megjelenik.

Szabó István, Kassa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?