Benőke és Hanga, a kétnyelvű testvérek

mese

4. rész


 

 

6. fejezet. Kalandos utazás Szurcumulországba

Eljött a nyár, és vele a nagy kaland: furulyakurzus Szurcumulországban! Benőke és Hanga kicsit furcsának találta, hogy Anya sosem használta a Szurcumulország elnevezést. Ha a nyári útról beszélt, mindig azt mondta: Derbélybe megyünk. – Mi a fene ez a Derbély? – pöfögött Benőke. – Megint valami mekele hülyeség. A mekelék mindig mindent átneveznek!

Anya elmagyarázta a gyerekeknek, hogy valamikor régen Baricskaországhoz hasonlóan Szurcumulország egy része is Mekeleországhoz tartozott. A Derbély történelmi elnevezés, melyet a mai napig használnak. Mekeleországban Derbélynek valóságos kultusza van – úgy tartják, Derbélyben élnek az igazi, romlatlan mekelék, ott zöldebb a fű is, kékebb az ég, szebben cseng a mekele szó, jobban ragaszkodnak a hagyományokhoz, egyszóval Derbély egy olyan hely, ahová minden mekeleországi mekelének kötelező elzarándokolnia.

Anya már járt egyszer Derbélyben, még gimnazista korában, osztálykiránduláson. Most úgy gondolta, itt az ideje, hogy a családjának is megmutassa ezt a vidéket.

A furulyakurzust, amelyikre Hanga jelentkezett, egy Gyíkbereda nevű városban rendezték, régizenei nyári egyetem keretében. A furulyán kívül mindenféle más hangszert is tanítottak, sőt, délutánonként kamarazenei próbákon is részt lehetett venni. Gyíkbereda meglehetősen messze volt Lozsnától, ezért Anya meg Apa úgy döntöttek, az utat két nap alatt fogják megtenni, hogy Cilike kibírja (talán emlékeztek rá, Cili utált autóval utazni), s közben megalszanak Dédinél.

Az utazás igazán izgalmasra sikeredett. A gyerekeknek már az is élmény volt, hogy a mekele-szurcumul határon a határőrök ellenőrizték az útlevelüket. A határ utáni első városban megálltak, hogy szurcumul pénzt vegyenek ki a bankautomatából. Benőke rögtön elkezdte kommentálni a látottakat: – Fúj, milyen ronda házak vannak errefelé! Szörnyű egy hely! Milyen ország ez? Nem szeretnék itt lakni! Muszáj volt ide jönnünk nyaralni?

Szó, ami szó, a város tényleg nem volt túlságosan megnyerő, főleg a hatalmas, kopott, komor panelházak keltettek nyomasztó hatást.

Ahogy haladtak befelé az országba, más érdekességekkel is találkoztak. Először Anya lett figyelmes a furcsa, csiricsáré palotákra, melyek egyre sokasodtak a városok szélén. Olyanok voltak, mint egy keleti pagodába oltott Walt Disney-kompozíció. Tetejükön csak úgy csillogott a bádog meg a sok csipkedísz. Mindegyik többemeletes volt, rikítóan színes, sok közülük láthatóan befejezetlenül és lakatlanul meredezett az út mentén. Később Anya elolvasta az interneten, hogy a palotákat a helyi tehetős bagárok építik, ezzel akarván bizonyítani gazdagságukat.

Már estefelé járt az idő, amikor egy kis faluba értek, ahol egyszer csak egy tehéncsorda kellős közepén találták magukat. A tehenek éppen a legelőről bandukoltak hazafelé. Benőke, Hanga és Cili sokszor láttak már tehenet, mivel ők is faluban laktak, ráadásul éppen egy tehénistálló közelében. Mégis nagy élmény volt nekik, hogy a tehenek teljesen körbevették az autót, és nem lehetett tőlük továbbmenni.

Késő éjszaka lett, mire végre odaértek Gyíkberedába, a szállásukra. Így a hegyeket sem látták, pedig Anya szerint ezen a vidéken majdnem olyan magasak a hegyek, mint náluk Baricskaországban.


 

7. fejezet, melyben Hanga és Anya zenei élvezeteknek hódol, Benőke füstölög és autókat mustrál, Cili pedig játszóteret keres

Másnap reggel Anya és Hanga elindultak, hogy megkeressék a nyári egyetem helyszínét. Kiderült, hogy egy gyönyörű szecessziós iskolaépületben lesz, melyre Anya még emlékezett a gimnáziumi kirándulás idejéből.

Anya úgy döntött, ha már úgyis el kell kísérnie Hangát, ő is jelentkezik egy kurzusra. Az énekkurzust választotta, melyet egy régi kedves ismerőse tartott. Délután pedig Hangával együtt kamarakurzusra járt, ahol az ének mellett a furulyázásba is beszállt. A délelőtti és délutáni kemény munka és gyakorlás után a nyári egyetem résztvevőit minden este valamilyen különleges koncert várta. A koncertek elején egy néni és egy bácsi köszöntötte a közönséget. A néni mekeléül, a bácsi pedig szurcumulul beszélt. Anyának és Hangának nagyon tetszett a bácsi, mert mindig mosolygott és érdekes mellényeket hordott, melyek többnyire nem fedték el terebélyes hasát. Éppen úgy nézett ki, mint egy mesekönyvből előmászott kedélyes mackó. A szurcumul nyelv is tetszett nekik, bár nem sokat értettek belőle. Igyekeztek figyelni, és elkapni legalább egy-egy szót, melyet be tudtak azonosítani.

Mindeközben Apa, Benőke és Cili sétálgattak a városban, és próbálták élvezni a vakációt. Úsztak a városi uszodában, sétáltak a parkban, és megpróbáltak játszóteret keresni, mivel Cilike játszótér nélkül igen szomorú volt. Nagy nehezen találtak is egy eléggé lepukkant, néhány hintából és mászókából álló teret a város szélén, kopott panelházak között. Benőke séta közben élénk figyelemmel vizsgálgatta a gyíkberedai lakosság autóit, és sokszor kommentálta a látványt. – Nahát, ezek itt mintha ötven évvel le lennének maradva! Micsoda ósdi járgányok! Anya, milyen helyre hoztál minket?? Soha többet nem jövök ide!

Anya úgy tervezte, ha véget ér a kurzus, akkor még utazgatnak egy kicsit Szurcumulországban, akarom mondani, Derbélyben. Először Rapajdon töltöttek két napot. Megnézték a híres sóbányát, és Anya unszolására ellátogattak egy irodalmi emlékházhoz is. Rapajdon élt ugyanis valaha Anya egyik kedvenc költője. Benőke és Hanga nem rajongtak a költőkért, ezért nem annyira örültek Anya újabb mániájának. Az emlékházat zárva találták, de Anya felhívta az információs táblán található telefonszámot. Egy idős bácsi vette fel. Azt mondta, nagyon szívesen kinyitja a házat, ha eljönnek érte autóval, mivel nehezen jár, nemrég műtéten esett át. Anyáék elmentek a bácsiért, közben Benőke az utcán várakozott. Kijelentette, hogy ő úgysem fog bemenni, mert őt nem érdeklik az ilyen hülyeségek, nem fogja holmi ökör költők emlékházait nézegetni. Amikor azonban Anyáék visszaértek a bácsival, ő olyan megnyerően üdvözölte a gyerekeket, hogy Benőke mégis engedelmesen besétált a házba. Bent a bácsi nagy lelkesedéssel mesélt a költőről, s egyik rövid versét meg is tanította a gyerekeknek:

 

Haza

Egy életben kétszer vesztettem el.

Nincs, nincs. Bús sorsot értem és kietlent.

Hová vezetsz utam? Egy hang felel:

Keress magadnak elveszíthetetlent.


 

Benőke és Hanga megbabonázva ismételték utána a sorokat. Anya nem volt benne biztos, hogy felfogták a vers értelmét, de azt remélte, mégis nyomot hagy bennük ez a látogatás. Cili mindeközben édesdeden elaludt Anya ölében.

A bácsi nemcsak a költőről mesélt, hanem kikérdezte Anyáékat, honnan jöttek, kicsodák-micsodák. Pár perc múlva már szinte mindent tudott róluk, még a baricska belpolitikai helyzetet is megtárgyalták Apával.

Amikor elindultak kifelé, így búcsúzott a gyerekektől:

Legyetek ti jó mekelék anyátok után, és legyetek jó baricskák apátok után!

(folyt. köv.)


 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/31. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?