Vasárnapi asztal

brownie

Hűsítő uborkaleves, vendégváró bundás hús, rakott padlizsán, mentás-csokis brownie

Hűsítő uborkaleves

Hozzávalók: 3 kígyóuborka, 1,5 nagy doboz görög joghurt, ½ fej lila hagyma, pár szál kapor, só, őrölt bors, vágott pirított dió (mogyoró vagy mandula).

A megmosott uborkák végét levágjuk, és kisebb kockákra daraboljuk őket. Mixerbe tesszük, ráöntjük a joghurtot, hozzáadjuk a felkockázott hagymát, a kaprot, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és az egészet leturmixoljuk; nem baj, ha maradnak benne kisebb-nagyobb uborkadarabok.

A levest átöntjük egy edénybe, és behűtve, aprított kaporral és pirított vagdalt magvakkal kínáljuk.


 

Vendégváró bundás hús

Hozzávalók: 8 szelet sertéskaraj, 20 dkg zsemlemorzsa, 3 tojás, zsír, 2 fej vöröshagyma, bazsalikom, majoránna, csipetnyi őrölt cseresznyepaprika, só.

A hússzeleteket kiklopfoljuk, besózzuk, először zsemlemorzsába, majd felvert tojásba mártjuk, és forró zsírban mindkét oldalát kisütjük. Sütés után félretesszük.

Az apróra vágott vöröshagymát zsírban üvegesre pároljuk, majd belehelyezzük az elősütött hússzeleteket. Bazsalikommal, majoránnával, csipetnyi őrölt cseresznyepaprikával fűszerezzük. Kevés vizet adunk hozzá, fedő alatt rövid lére pároljuk.


 

Rakott padlizsán

Hozzávalók: 3 mozzarellagolyó, 3 padlizsán, 5 dkg reszelt parmezán, 10 ek. olívaolaj, 2 ek. liszt, 80 dkg hámozottparadicsom-konzerv, 1 csokor bazsalikom, őrölt fekete bors, só.

A megmosott padlizsánok végét levágjuk, majd hosszában kb. 1 cm vastag szeletekre vágjuk őket. Besózzuk, és 15 percig állni hagyjuk.

A mozzarellát a padlizsánnál vékonyabb szeletekre vágjuk. A paradicsomot is felszeleteljük, rászórjuk a felaprított bazsalikomot, sóval és borssal fűszerezzük. A padlizsánról papírtörlővel felitatjuk a nedvességet, megborsozzuk, lisztbe forgatjuk, és olívaolajon adagonként mindkét oldalukról megpirítjuk (papírtörlővel leitatjuk róluk az olajat).

Egy nagy tűzálló tálba beleteszünk egy réteg padlizsánt, megkenjük paradicsommal, és befedjük mozzarellaszeletekkel. Így folytatjuk a rétegezést, amíg a padlizsán el nem fogy; a tetejére parmezánt szórunk, és meglocsoljuk olajjal. 180 fokra melegített sütőben kb. 30 percig sütjük. Miután kivettük a sütőből, 10 percig állni hagyjuk, majd tányérokra adagoljuk.

Tipp: Főételként (kenyérrel) vagy sültekhez köretként is fogyaszthatjuk.


 

Mentás-csokis brownie*

Hozzávalók – tészta: 1 csésze liszt, ½ tk. só, 1 csésze kristálycukor, ¼ csésze olvasztott vaj, 2 ek. víz, 1 tk. vaníliakivonat, 3 felvert tojás, 1 étcsokoládé, olaj; krém: 2 csésze porcukor, ¼ csésze olvasztott vaj, 2 ek. sovány tej, ½ tk. mentakivonat, 2 csepp zöld ételfesték; máz: 15 dkg étcsokoládé, 3 ek. vaj (csésze = 2,5 dl).

A tésztához a lisztet a sóval elkeverjük. A kristálycukrot, a vaníliát, a tojásokat és a felolvasztott csokoládét fakanállal alaposan kikeverjük, és hozzáadjuk a sóval elkevert lisztet. Egy kisebb tepsit kikenünk olajjal, és a tésztát beletesszük. 180°C-ra előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük, ha kész, hagyjuk kihűlni.

A mentás krémhez a porcukrot, a vajat, a tejet, a mentakivonatot és az ételfestéket összemixeljük, majd a süteményre egyengetjük.

A mázhoz a csokoládét 3 ek. vajjal összeolvasztjuk (lehet mikrohullámú sütőben), 2 percig állni hagyjuk, majd a mentarétegre csorgatjuk, és a süteményt betesszük a hűtőszekrénybe.

*A brownie egy csokoládés szeletelt sütemény, nevét a színéről kapta (brown = barna).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?