Koperta

koperta

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, mégpedig a Duel-Press, Vasárnap szerkesztősége, P. O. Box 222, 830 00 Bratislava postai, vagy a vasarnap@vasarnap.com elektronikus címre. A krízishelyzet miatt a postán feladott leveleket csak az után tudjuk besorolni a Koperta rovatba, miután visszatérhet az élet a szerkesztőségbe. Addig, kérjük, aki csak teheti, a levélírás elektronikus formáját válassza! És írjanak, kapcsolódjanak be a Vasárnap Facebook-oldalának Koperta csoportjába is, ahol rögtön véleményt cserélhetnek bármiről! Legyen körültekintő a következő hetünk is! Vigyázzunk egymásra!

100 évvel Trianon után: Ad Mi lesz veled, kisiskola?

Puss Rudolf írja a 26. számban: „senki a környezetemben nem él azok közül, akik ilyen vagy olyan tanúi, átélői voltak e gyászos eseménynek.” Azt hiszem, máshol sem. Az én nagyanyám 23 éves volt akkor, igen szegények voltak, és ha a határ nem itt, hanem északabbra lett volna, ugyanolyan szegények vagy még szegényebbek lettek volna (Magyarországnak jóvátételt kellett fizetnie a környező országoknak). Tőle és a többi nagyszülőmtől is a későbbi eseményekről hallottam. Ők úgy mondták: amikor csehek voltunk, a bűnözés burjánzott a mi falunkban, konkrétan a lopások. Azt mondták, a törvény szerint három napig nem volt szabad keresni, ami elveszett. Mivel az egész falu szegény volt, nagy értékeket nem lophattak, de a szegénynek az a kevés is sok volt. Loptak szerszámokat, kisgépeket, de a füstölőből a kolbászt, vagy ha onnét nem tudták, akkor a padlásról, a kiaggatott hússal együtt. Az egyik nagyanyám szívfájdalma az volt, amikor a búcsúra hizlalt kacsákat lopták el, a másiknak pedig a félzsáknyi fehér mák, aminek a piacon igen jó ára volt. Nagyapám a présházon lévő zár működését magyarázta egyszer, amelyen kallantyúk, billentyűk meg mindenféle elmés szerkezetek voltak, amit drótokkal, pálcikákkal kellett hol nyomni, hol húzni vagy emelni, mert a présházakból a bort is ellopták. Azt mesélték, a cseh csendőrök nem találtak meg semmit, igaz, nem is keresték. Amikor aztán újra „magyarok lettünk”, jöttek a kakastollas csendőrök, azok aztán kiverték a tolvajokból, mit vittek el, és ami még megvolt (nem a kolbász, hús meg bor), azt meg is találták. Arról, hogy vertek-e meg ártatlanul valakit, nem hallottam, de ha igen, akkor is a magyar vert magyart, nem lett belőle nemzetiségi probléma. Belegondolva abba, ha a permterületeken, ha ok nélkül, de ha okkal is megvertek szlovák nemzetiségűt, ott nem a csendőrre haragudtak, hanem a MAGYARRA. A még most élő unokákban, dédunokákban is így a „magyar” szó negatív érzelmeket vált ki.

A mi falunkban most, száz év után is működik az iskola, ahova járt nagyanyám, apám, anyám és testvéreik, én, az én gyermekeim, és az én unokám is ide fog járni. Kisiskola, 1–4. osztály, igen kevés gyerekkel. Száz évvel Trianon után még megvan. Sem a csehszlovák, sem a szlovák állam eddig nem zárta be. Vajon ezután hány évig marad még meg? Ezzel a problémával kellene többet foglalkozni, mert a száz évvel ezelőtt történteken változtatni úgysem lehet, a jövő viszont még nyitott. A 26. számban a kisiskolákkal foglalkozó cikkben azt olvasom, hogy az iskolaigazgatók által kitöltött kérdőívben az első probléma a hatásköri zavar: az intézmény törvényes képviselője nem az iskolaigazgató, hanem a polgármester. Vagyis a feszültségekkel terhelt polgármester-iskolaigazgató kapcsolat a fő probléma (kinek a valakije dolgozik itt-ott, Móricz Zsigmond: Rokonok?). A finanszírozás, hogy kevés a pénz, csak a második helyen van. Ami még a cikkben figyelemre méltó tény, hogy a különböző monitorvizsgálatokon, teszteken, tantárgyi versenyeken nem a kisiskolák lesznek az élvonalban. Az 1–4. évfolyamban milyen tantárgyi versenyek, tesztek, monitorok vannak? Milyen felszerelés hiányzik? Fizika-, kémiatanteremre még nincs szükség. Ha egy osztályban két évfolyam is van, kevés a gyerek, így sokkal több idő jut rájuk. A pedagógus jobban megfigyelheti, ha több időre, magyarázatra van szükség bizonyos témáknál.

Az én tapasztalatom az, hogy a magyar tannyelvű iskolák (kicsik és nagyok) legnagyobb hiányossága, hogy nem tanítja meg a magyar anyanyelvű gyereket szlovákul. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az nincs tisztában azzal, hogy különbség van egy Pozsonyban élő meg egy csallóközi, mátyusföldi faluban élő gyerek között. Míg a pozsonyi kimenvén a lakásból mindenhol hall szlovák szót, egy kis faluban a gyermek csak magyart hall. Így nézik a tévét, hallgatják a rádiót, így beszélnek a boltban, a postán, a buszon, a játszótéren, vagyis csak magyar szót hall. Őket először beszélni kellene tanítani, nyelvtant, helyesírást elég lenne az utolsó két évfolyamban. Leírhatják az újságban százszor, elmondhatják a Pátria rádióban akár naponta is, hogy igenis a magyar iskolában a gyerek megtanul szlovákul, erre az, aki megtapasztalta a saját bőrén – a rokon gyereken, az ismerősökön, szomszédokon, a közvetlen közelében élőkön –, hogy nem igaz, oda sem figyel, és elviszi a gyerekét a szlovák iskolába. Azért viszi, mert azt is megtapasztalta, hogy a szlovák fontos, és azok, akik így tudnak az őt körülvevők közül, könnyebben boldogulnak. Bugár Béla a választások előtti egyik beszélgetésben szintén rámutatott arra a problémára, hogy máshogy kellene a szlovákot tanítani a magyar iskolákban. Ismerik ezt a problémát a pedagógusközösségek, az egyetemeken, magas szinten oktató szakemberek is, de valahogy senki sem vállalja fel a változtatást. Az a szomorú, hogy volt már itt iskolaügyi miniszter is magyar pártból, de ő sem a reformokról, hanem a pénzlenyúlásról maradt meg az emlékezetben. A kisiskoláink akkor maradnak meg (ha nem is még száz évig, de legalább ötvenig), ha olyan színvonalú lesz ott az oktatás, hogy nem a magyar gyereket viszik szlovák iskolába, hanem a vegyes szülők gyerekeit is oda küldik, mert ott többet, jobbat tanul, a kisiskolában nincs bántalmazás, helyben van, és mehet utána a gyerek bármilyen iskolába, mindenhol megállja a helyét. A polgármesterek, iskolaigazgatók pedig ne a szülőkre, a közigazgatásra stb. hárítsák a felelősséget, ne a hatáskörökkel foglalkozzanak, hanem közösen azzal, hogyan lehet jobb az iskolájukban az oktatás színvonala.

Sedliakné György Ilona, Martos


Csak a szabadság ad szárnyakat

A legnagyobb csapás és fájdalom idején kapod a legnagyszerűbb lehetőségeket, hogy a legjobbat tedd másokkal és magaddal. Ha szeretetre vágysz, élj szabadon, félelmek nélkül.” (dalai láma) Az, hogy ki hogyan használja fel a ránk szakadt szabadidőt, egyénfüggő. A hetekig tartó bezártság is jó alkalom volt arra, hogy hasznosan töltsük el. Annak ellenére, hogy a megszokott rutin ugyanúgy megmaradt, több időt kaptunk arra, amire eddig nem futotta. Jómagam is csak halogattam, hogy újra hallgassam a 80-as, 90-es évek porosodó kazettáit, vagy olvassam a félig elolvasott könyveket. A könyvespolcomon külön sorakoznak olyan művek, amelyekre vágytam, de idő hiányában csak az elejéig jutottam. Ebben a szomorú helyzetben örömmel töltött el, hogy mindennap valamit törlesztettem. Szinte sajnálom, hogy olyan rövidnek bizonyulnak a napok. A tévé mint hírforrás csak elszomorítja, depresszióba kergeti az embert. Mindig is optimista voltam, hiszem, hogy e helyzetnek is a végére érünk egyszer. Apám arra tanított: „Az élet harc, az úton végig kell menned, a saját utamon nincs letérő, kitérő, útelágazás, csak az egyenes a végtelenbe.” Gyerekfejjel még nem tudtam felfogni szavai értelmét. Miért harc az élet? Hiszen nem volt háború. (Hála Istennek én utána születtem.) Visszatekintve, életem útján sokszor meg kellett küzdenem nehézségekkel. Napjainkban ebben a „harcban”, a kilátástalan helyzetben csak a hit és a remény ad erőt, hogy majd a holnap jobb lesz, majd…, csak nem tudni, mikor lesz az a holnap. Visszatérve a zenehallgatáshoz, tapasztalatból mondhatom, csak az boldogított, amikor beteg voltam ágyhoz kötve, alig negyvenévesen. Gyógyulásomról lemondtak az orvosok, hónapok, évek teltek el tolókocsiba kényszerülve, amikor még a nap éltető sugarait is csak mások segítségével láthattam. Egyetlen vigaszom a hitem és a zene volt. Társam egy walkman, amit egész nap hallgattam, sokszor megmosolyogtak a nővérkék. Fülhallgatóval ébredtem és aludtam, és csak álmodoztam egy szebb jövőről, hogy majd újra fogok járni, mert ez az állapot csak átmeneti. Mert még nem mentem végig az utamon. Mindig apám szavaira emlékeztem: Az élet harc. Hogy mindenből van kiút. Évekig tartott, hogy lábra álltam. Újra kellett tanulnom járni. Akaraterőmnek köszönhettem, hogy nem nyugodtam bele a helyzetbe. Miért pont én? Bajban mindenki felteszi ezt a kérdést. De ahhoz, hogy áthidaljuk a nehézségeket, tennünk kell, akarni kell. Mindig is lázadó típus voltam, megküzdöttem minden egyes óráért. Minden nap ajándék volt számomra, s az a mai napig is. Igaz, kevesebb van előttem, mint mögöttem (mondaná apám), s tudom értékelni az óra minden percét. Azt, ha felragyog a nap, ha nem fáj semmi, azt, hogy szeretnek vagy szerethetek. A szeretet óriási, a szeretet az, ami éltet bennünket. Mert nem kerül semmibe, de annak, aki kapja, sokat jelent.

Halász I., Albár

 

Egyedül

Amikor úgy érezzük, egyedül maradtunk a nehézségeink labirintusában, gondoljunk arra, hogy az élet nagy csatáit egyedül kell megvívnunk. Egész életünkben edződik a lelkünk. A kisebb-nagyobb csapások láthatatlan sebeket ejtenek rajtunk, és csak tőlünk függ, mennyi fog begyógyulni közülük. Néhány seb gennyes és varas marad, és tovább is terjedhet, ha nem vigyázunk. Gondolatainknak hatalmas erejük van. Ha megzabolázzuk őket, akkor tudjuk irányítani az életünket. A jó, a szeretet felé. A gyűlölködő gondolataink pusztítást végeznek bennünk, rossz lesz a közérzetünk, és végül megbetegszünk. – Miért legyek jó, ha a legtöbb ember irigy és rosszindulatú? – kérdezhetné valaki. A válasz: saját magadért. Azért, hogy elégedett legyél, tudva, hogy te megtettél minden tőled telhetőt. Az, hogy a többiek hogyan reagálnak a személyedre, a tetteidre, az az ő dolguk. Őket minősíti. Jézus is maga volt a fény, a szeretet, mégis megfeszítették. Őt sem értették meg, hiába volt Isten fia. Ez a világ már csak ilyen. Mindenkinek vannak rosszakarói, irigyei. Emberek, akik megítélik, lemondják. Mindenkinek nem lehet megfelelni. Azt mondod, elég baj? Igen, az. De ez van. El kell fogadnunk, ugyanakkor jó hír, hogy nem függünk mások véleményétől. Mi attól ugyanazok maradunk. Jézus példájával élve legyőzhető a sötétség. Van kiút a legmélyebb gödörből is. Életünk legnehezebb pillanataiban felébredhet bennünk az alvó isteni szikra. Ekkor értjük meg igazán a szeretet és a békesség fogalmát. Ha most úgy érzed, sok nehézség nyomja a válladat, tudd, hogy benned is hatalmas erő lakozik, ami segít átvészelni mindent, ami fáj. Csak utat kell adni neki. Hagyni, hogy előjöjjön, mint a palackba zárt szellem. Ez az erő átsegít a nehézségeken, könnyebben veszed majd az élet akadályait.

Szabó Katilla, Deáki

 

Csalóka nyalóka

Csodálatos világban élünk. Csupán néhány kattintás, és a gép máris letölti a megabájtokat. Egy mega, két mega, ba... meg a... Felfigyeltek rá, hogy a média milyen előszeretettel használja a projekt, vagy még urasabban a prodzsekt szót? Eredeti jelentése: „valaminek az előre vetítése”, vagyis valami, ami történik, mielőtt valami mást teszünk. Egyszerűbben valaminek a tervezése, de manapság már a terv végrehajtását is ezzel jelölik. Mikor egy nagy beruházás vagy építkezés kapcsán kerül szóba, még meg is értem, de egyre inkább ezzel határozzák meg a mindennapi tevékenységeinket is. Szétdarabolják az életünket. Az oszd meg, darabold szét és uralkodj elv alapján! Lassan már a mindennapi életünkre is nem folyamatában kell tekinteni, hanem mint darabokra hullott projektekre. A reggeli vécélátogatás is egy projekt lesz. Megtervezem, végrehajtom, jelentést írok. Hová fog fejlődni a világ, ha eltűrjük, hogy szétcincálják az életünket? Sorra fognak nyílni a projekttervező és menedzsment irodák, ahol némi pénzösszeg ellenében szakszerű tanácsokat kaphatunk, hogyan gondolkozzunk, mennyi időt szánjunk rá, hogyan dokumentáljuk a vécélátogatási, bevásárlási, kézmosási, reggelizési, gyermekcsinálási projektjeinket. Már nem a vágyak, ösztönök vagy szükségletek fogják irányítani életünket, hanem a sok ingyenélő által kidolgozott projektek. És azokat, akik nem az ilyen projektmenedzserek utasításai alapján fognak élni, majd kigúnyoljuk, lenézzük, szánakozni fogunk rajtuk. Én lépést akarok tartani a világ fejlődésével, éppen ezért erre az írásra is úgy tekintek, mint egy szórakoztató projektre. Megterveztem, végrehajtottam. Levonom a tanulságokat, dokumentálom. Következő projektem a tyúketetési projekt lesz. Előirányzott célkitűzés a tojástermelés növelése annak fényében, hogy magas a tojás értékesítési árfolyama. A Corporate Emerging Markets Bond iránymutató indexe további növekedést jósol, míg a Contracts for Difference stagnáló árakat prognosztizál. Tyúktojatást serkentő projektem részleteiről további információkat a www.tojokafejedre.sk-n olvashatnak.

Plavec Gyula, Vilke

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?