Somorjai építészek nemzetközi különdíja

írtunk rola

Jávorka Tamás somorjai építészt 2014-ben mutattuk be olvasóinknak, mint szakmájában sikeres, magyarságát gyermekei révén is megtartó közülünk valót.

Pályája azóta is igazolja, hogy kisebbségi létben sincs helye a komplexusoknak, nemzetközi megmérettetésben is megálljuk a helyünket, ha a provinciális kereteken túl merünk gondolkodni. Ennek bizonyítéka az a különdíj is, amelyet egy meghívásos tervpályázaton kapott az általa vezetett somorjai építésziroda.

A pályázatot a YIT finn alapítású fejlesztő-developer írta ki egy pozsonyi 6,5 hektáros területre a malomligeti (Mlynské Nivy) városrészben, a Kikötői híd közelében. A témája egy kb. ezerháromszáz lakásos lakópark és három magas irodaépület volt. „A prágai GRIDO céggel társultunk a munkára, amelynek a vezetője évfolyamtársam volt Pozsonyban az egyetemen. Úgy értelmeztük a feladatot, hogy bár a terület ma még nem vonzó, de épp ez a lakópark, valamint a Duna közelsége teheti azzá.

Galéria

A tervezés során figyelembe vettük azt is, hogy a főváros a jövőben bulvárt, villamosvonalat, kerékpárutakat tervez oda” – tudtuk meg Jávorka Tamástól. A zöldövezettel körülvett, Dunára néző pontházak koncepciója a negyedik helyezést érdemelte a pályázaton, azért is, mert minden lakást egyformán ér a fény, nincsenek árnyékos sarkok.

Nem a mi tervünk alapján épül majd a lakópark, de szakmai körökben sokat ér ez az eredmény. Annál inkább, mert az élvonalba tartozó prágai és brünni irodák mezőnyében értük el” – mondta Jávorka Tamás. Azt már mi fűzzük hozzá, hogy az elismerésre nemcsak építészként, hanem szlovákiai magyarként is büszke lehet – lehetünk.

Vizualizáció: Ing. arch. Michal Nohejl

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/29. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?