Gólyák, rózsák és fények. Emberek, néhaiak és maiak

Most zuhog befelé a kastélyudvarba a napfény, úgy, mintha a hónapos esőkor kimaradt világosságot egy perc alatt akarná pótolni. Alsósztregova, kastély. Június 25-e, egy hétköznap, amely ünnep mégis.  

Angolkert sok látnivalóval 

Az „oroszlánbarlang” ugyan hűs, de a kockakövek forróak, a látogatók így árnyat keresve a templom kőfalához bújnak, fiatal fenyő és százéves kőris védelmét kérve. Ha most itthon lenne a gazda, azaz néhai Sztregovai és Kiskelecsényi Madách Imre – aki bár már vagy 156 éve itt hagyta ezt az árnyékvilágot, de a múzeumként működő lakása most is olyan, mintha éppen egy perce ment volna csak ki a sarjúkaszálókhoz megnézni, hogyan halad a munka – ugyan meglepődne, milyen sok jeles látogató teszi éppen tiszteletét az ő alsósztregovai kastélyánál. Kik ők, s mit akarnak? Mit jöttek ünnepelni? Ha látná, ha láthatná, biztosan büszke lenne. Mert a vendégseregnek valódi oka van az ünneplésre. Az újabb nagy művet köszöntik, mely most lett kész, s az alkotók kicsit megpihenhetnek. A szintén pazarul felújított nemesi lak mellett az alsósztregovai angolkertet veszi birtokába a falu, a költői hagyatékot tisztelők, szlovákok, magyarok, szlovákiai magyarok, mert mostantól a falunak újra élő, szerves része az a kert. Tele sok látnivalóval, új játszótérrel, szabadtéri színpaddal, interaktív játékokkal, híddal, úttal, rózsalugassal, ízléses, karcsú kandeláberekkel, melyek este is elvezetik a barangolót a lombardiai zöldes árnyalatú márványkővel kirakott családi sírboltig. (Ezek miatt a lombardiai kövek miatt kicsit fájt a feje néhány embernek. Pont onnan való köveket rendeltek meg. Pont mostanság. Megoldódott. Nem volt könnyű eset!) Annak a sírboltnak tetején áll egy Rigele Alajos által formázott emberalak, melyet a Tragédia Ádámjaként is értelmezhetünk, s ez az alak tartja karjaival az eget. A drámaköltő és családja meg az őket tisztelők fölött. Úgy 1936 óta, amikor ide temették át a Madách család nyolc tagját, a régi, kicsi és gyakorta árvizek károsította kriptából, a falu másik végéről. Líra ez és dráma, és regény is. Olyan örökérvényű hármasság, mint a múlt, jelen és jövő. S ezeknek mai harmonizáló egysége lett ez a hely itt, egy kastély, egy hozzá tartozó angolpark, ahol a pompás külcsínek mellett a belbecs is méltó. Háromféle egymást erősítő kiállítás van itt. Egy olyan családtörténet, amelyen végigjárva valóban olyan érzése támad az embernek, mintha belopózott volna Madáchékhoz titokban, s olyankor, mikor mindenki éppen kiment egy pillanatra. Ebből a világból egy ajtó nyitásával olyan interaktív és minden igénynek megfelelő, az Ember tragédiája művet bemutató izgalmas tárlatba léphet át a látogató, melyhez fogható kevés van Szlovákiában, de tán egész Európában se sok. S ott vannak a folyosó falain a Tragédia által ihletett képzőművészeti ábrázolások. Zichy Mihály, Kass János, Nagy Zoltán. Mindehhez múzeumpedagógiai termek, pici színpad kosztümtárral, játszani vagy komolyan venni az Ember tragédiáját. Líra ez, dráma is meg regény is, egyszerre! 

 Tíz év munkája 

Azt is látni kell, hogy tíz év munka eredménye mindez. Mert egy kopott, rossz állapotú, jellegtelen, elfeledett, ötlettelen kiállítással telerakott, rideg és halvány hely volt ez, mielőtt a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma birtokba vette volna. 2010 táján. Hogy végre jó gazda legyen. Zrínyi Miklós legendás mondása, a Sors bona nihil aluid, azaz Jó szerencse, semmi más a Madách kastély esetében valósággá vált. A jó szerencse azonban igazi hozzáértő emberek híján csak egy lehetőség lett, maradt volna. Kellett ehhez az egész újjászületéshez a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma. Onnan is Jarábik Gabriella és csapatának rendíthetetlen kitartása, iszonyatos munkabírása, végtelen türelme, határtalan jó szándéka, megingathatatlan akarata. Kellett egy csapat. Amely az elmúlt évtizedben nem csak a Madách-kastély megújítását végezte el, hanem Mikszáth Kálmán gyerekkori lakhelyének múzeummá alakítását Szklabonyán, és Márai Sándor emlékmúzeumának kialakítását Kassán. Kilométerekben számolva sem kis teljesítmény a pozsonyi Brämer-kúriával együtt ennyi ingatlannal törődni. S ezt az emberfeletti teljesítményt a mostani kastélypark-átadón Branislav Panis, a Szlovák Nemzeti Múzeum főigazgatója is kiemelten díjazta. Jó volt hallani azt is, hogy a falu a magáénak tartja ezt a parkot. Nincs kerítés! Nyitott a park. Ľuboslav Dobrocký, Alsósztregova polgármestere nemzetek közti határokon átnyúló kapcsolatok mintájának tartotta az Interreg Program finanszírozásával, 270 ezer eurót meghaladó támogatásból is elkészített parkot, amelyhez a szlovák kulturális minisztérium is egy igen jelentős összeggel, több mint 80 ezer euróval járult hozzá. Jelentős szerepe ebben Rigó Konrád volt kulturális államtitkárnak volt. Bózvári József, a Palóc Út Kulturális Turisztikai Klaszter Egyesület elnöke szerint Alsósztregova mostantól jelentős állomása a Palóc Útnak. Igaz. Valóban az. Jelentős állomás. Itt találkozik múlt, jelen és jövő. Gólyák, rózsák, emberek. Fények, néhaiak és maiak. Menjenek oda sokan, sokszor, télen, nyáron, tavasszal, ősszel. Megpihenni. Elgondolkodni. Megtapasztalható ott, hogy az élet célja a küzdés maga. Ha nemes a cél!  

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/28. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene