Holokauszttagadással gyanúsítja a NAKA Blahát

Ľuboš Blaha
Pozsony |

Holokauszttagadással, a politikai rezsimek által elkövetett bűncselekmények, az emberiség elleni bűncselekmények tagadásával gyanúsította meg Ľuboš Blaha parlamenti képviselőt (Smer) a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozója – tájékoztatott Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Robert Fico, a Smer elnöke politikai zaklatásnak nevezte az ügyet és kiállt Blaha mellett.

„2020. július 3-án gyanúsította meg Blahát a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség nyomozója” - közölte Bárdyová.

A Smer elnöke azt mondta, Lucia Ďuriš Nicholsonová EP-képviselő tett feljelentést Blaha ellen. Elmondása szerint Blahát azzal vádolják, hogy a közösségi hálóról átvett egy konstruált képet, amely Zuzana Čaputová államfőt ábrázolja. A képnél az „Éljünk úgy, hogy Martin Šmíd halála ne legyen hiábavaló” szöveg olvasható. Šmíd kitalált személy volt a bársonyos forradalom idején.

„Mindannyian tudjuk, hogy 1989 novemberében kitalálták egy nem létező személy halálát, aki állítólag a rendőri beavatkozása során halt meg, és ezt azért találták ki, hogy 1989 novemberében még nagyobb tüntetés induljon” – mondta Fico. Elmondása szerint ezt a téves információt szándékosan terjesztették, majd végül cáfolták. Fico szerint Blaha csak történelmileg értékelte az 1989-ben történt eseményeket. „Ľuboš Blaha úgy kommentálta az ügyet, hogy „emberek, ne legyünk őrültek, hiszen nem lehet ilyen módon befolyásolni a történelmet” – mondta Fico, és hozzátette, emiatt vádolják most Blahát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?