Bill Gates szerint nem mindegy, kik kapják meg először a koronavírus elleni vakcinát

Bill Gates 50 millió dollárt adományoz az Alzheimer-kór legyőzésére

A Microsoft-alapító filantróp, Bill Gates úgy véli, nem mindegy, ki jut hozzá először a koronavírus elleni oltóanyaghoz.

A Microsoft-alapító filantróp, Bill Gates szerint a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinát először azokban az országokban kéne elérhetővé tenni, ahol a legnagyobb szükség van rá, és nem ott, ahol a legtöbbet fizetnek érte. A piaci érdekek elnyújthatják a világjárványt, és az egész emberiségre nézve rosszabbul járhatunk – mondta el véleményét a Nemzetközi AIDS Társaság (IAS) virtuálisan megrendezett konferenciáján. Gates szerint a vezetőknek az egyenlőség jegyében kell döntéseket hozniuk.

Jelenleg is több száz vakcinakutatással kapcsolatos projekt zajlik az Egyesült Államokban és Európában komoly pénzek ráfordításával, így többen is aggódnak, hogy a fejlődő országok a jövőben lemaradnak és nem jutnak védőoltáshoz – írja a 24.hu.

Gates és felesége az általuk alapított Bill és Melinda Gates Alapítványon keresztül eddig több mint 350 millió dollárt költött a járvány megfékezésére, a vakcinafejlesztés mellett gyorstesztek elkészítésére is. A filantróp korábban egy interjúban rémálomnak nevezte a koronavírusos járványt, ami szerinte évekig éreztetni fogja hatását a társadalomban.

(24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?