Elkezdte az aláírásgyűjtést a Pellegrini alapította Hlas

Peter Pellegrini

Elkezdte a bejegyeztetéshez szükséges aláírások gyűjtését a Peter Pellegrini volt miniszterelnök és a Smer volt tagjai által alapított Hlas – socialná demokrácia politikai párt. Az aláírásokat tartalmazó íveket augusztus 12-ig szeretnék leadni – jelentette be Pellegrini hétfői sajtótájékoztatóján, Besztercebányán.

„Pártunk azoknak a hangja szeretne lenni, akik megérdemlik, hogy az állam odafigyeljen rájuk, és akiktől nem fordulhat el. A régiók hangja is leszünk, mert azt akarjuk, hogy a politikát a városok és a községek alakítsák, ne pedig egy pozsonyi tárgyalóasztalnál ülők” - mondta Pellegrini.

Peter Pellegrini nem zárta ki az együttműködést egyetlen létező politikai párttal sem, kivéve az ĽSNS-t. Elmondta, úgy gondolja, a nyár végére, amikorra a pártot regisztrálják, más ismert személyiségek is csatlakoznak a jelenlegi csapathoz.

Pellegrini és támogatói megkezdték az aláírások gyűjtését a régiókban, hétfőn Gyetvába, utaztak. Egy politikai párt alapításához 10 ezer aláírásra van szükség. Ezeket a belügyminisztériumba kell benyújtani, ahol ellenőrzik az íveket, és ha mindent rendben találnak, a pártot bejegyzik.

A Hlast a Smer-SD volt tagjai és vezetői alapították meg, akik nem értettek egyet a volt kormánypárt vezetőségével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?