Remek tavaszi szezont produkált Szépe János és csapata az NB I-ben

Szepe

A koronavírus-járvány után folytatódott NB I alighanem legnagyobb meglepetése a ZTE remek formája és üdítő támadófocija volt. A csapat még kiesőhelyen állt a bajnokság félbeszakításakor, de az újraindulás után csak egyszer kapott ki, és végül gond nélkül bennmaradt az élvonalban. A sikerben fontos szerepe volt a nádszegi Szép Jánosnak is, aki tavasszal a csapat védelmének alappillérévé vált.

Márton Gábor februárban vette át a kiesőhelyen álló Zalaegerszeg irányítását, miután menesztették elődjét, Dobos Barnát. A szakemberrel szinte azonnal nagyot javult a csapat játéka. A bajnokság félbeszakításáig lejátszott öt mérkőzésen 10 pontot gyűjtött a csapat Mártonnal, a jó szereplés pedig az újraindulás után is folytatódott.
 

Szépe alapemberré vált
„Az első csapatok közé tartoztunk, akik a szünet alatt újrakezdték a gyakorlást, mivel biztosak voltunk benne, hogy a bajnokság folytatódni fog. Ekkor még kiesőhelyen álltunk, és az volt a célunk, hogy jó erőben legyünk a folytatáskor. Amikor az MLSZ a folytatás mellett döntött, mind nagyon örültünkˮ – mondta lapunknak Szépe János.

A most 24 éves DAC-nevelés az újraindulás óta a ZTE mindegyik bajnokiját végigjátszotta, párja hol a horvát Katanec, hol Bobál Dávid volt a védelem tengelyében. Bár a csapat az újraindulás óta nyolc forduló alatt négyszer is megúszta kapott gól nélkül, elsősorban nem is a jó védekezés, hanem a megalkuvást nem tűrő támadójáték miatt emlegették egyre többet a csapatot.
Az, hogy a támadófutball és  nyitottabb játékstílus miatt az ellenfelek gyakran tették próbára a ZTE védelmét, Szépe Jánost egyáltalán nem zavarta. „Kimondottan örülök neki, amikor sok munkám van egy meccsen. Mivel támadófocit játszunk, az ellenfelek gyakran le tudtak minket kontrázni, de ez a nyitott stílussal jár, és ezt kimondottan élvezem.ˮ

Az újraindulás óta a ZTE bármelyik csapattal képes volt felvenni a versenyt az NB I-ben. Az utolsó fordulóban például a bajnoki ezüstérmes MOL Fehérvárt fogadták, és bár a mérkőzés 1:1-es döntetlennel végződött, a ZTE a helyzetek alapján akár osztálykülönbséggel is győzhetett volna.

„Kihoztuk magunkból azt, ami bennünk volt. Jó játékosokból állt a keret, ezt tudtuk korábban is. Minden tekintetben javultunk a tavasszal, jobbak lettek az eredmények és a mutatott játék isˮ – fogalmazott a védő.


Az edző volt a kulcs
A ZTE teljesítményének és eredményességének javulása egyértelműen Márton Gábor vezetőedző érkezéséhez köthető. A szakembert, aki korábban 21-szer szerepelt a magyar válogatottban, és aki a hét folyamán a MOL Fehérvár FC-hez távozott, Szépe is méltatta. „Márton Gábor új impulzusokat hozott az öltözőbe, fegyelmet és önbizalmat adott. Elhitette velünk, hogy bennmaradunk, mert jó játékosok vagyunk. Elsősorban mentálisan léptünk vele egy nagyot előre. De fizikálisan is javultunk, nagyon kemény edzéseink voltak. Mondhatni, hogy rendbe rakott minket erőnlétileg is.ˮ

A ZTE végül már két fordulóval a bajnokság vége előtt, a Honvéd elleni győzelemmel bebiztosította bennmaradását, így a drámai kiesés elleni csatában már nem is volt érdekelt. „Nem gondoltam volna, hogy a Debrecen fog kiesni – ismerte el Szépe. – A DVSC egy, Magyarországon nagy hagyományokkal rendelkező klub, meg kell mondjam, sajnálom őket. Ha valaki megkérdezi, hogy szerintem melyik csapat fog kiesni, akkor a Kisvárdára vagy a Paksra szavaztam volna.ˮ

A zalaegerszegi csapathoz több izgalmas statisztikai elsőség is köthető, Márton Gábor érkezése óta a legtöbb gólt szerezték a bajnokság csapatai közül, de ha csak az újraindulástól számoljuk ezt a mutatót, akkor is a ZTE áll az élen. Ráadásul az sem mellékes, hogy az utolsó tíz fordulót tekintve csak a Ferencváros mutatott jobb formát Mártonéknál. Így cseppet sem meglepő, hogy a gólkirályt is a ZTE adta: Radó András 13 góllal zárt az élen, őt pedig csapattársa, a 11 gólos Bobál Gergely követte a góllövőlistán.
Ilyen előjelek mellett akár biztosra is lehetne venni, hogy a következő szezonban a ZTE még a dobogóért is harcba szállhatna... Egyelőre azonban másképp fest a dolog.


A bizonytalan jövő
„Zalaegerszegen nyilvánvalóan mindenki, a klubtulajdonos és a sportigazgató is azt szeretné, ha ez a csapat együtt maradna a jövő szezonra. Ők is látják, hogy ez a keret erős, és hogy sikeresen zártuk a szezont. De sajnos jelenleg csak hat vagy hét kerettagnak van a következő idényre is szerződése, köztük nekem. Egyrészt örülünk, hogy ilyen szezont zártunk, másrészt szomorúak is voltunk, mert azért nagy esélyt látunk rá, hogy ez a csapat nem tud úgy egyben maradni, ahogy tavasszal volt. Nekem még egy évig van érvényes szerződésem Zalaegerszegen. Továbbra is nagyon jól érzem magam itt, ezért szeretnék maradni, minél több meccset játszani, és jó teljesítményt lerakni az asztalraˮ – mondta a középhátvéd.

A kulcsjátékosok közül Bőle Lukács kölcsönszerződése lejárta után visszatért a Ferencvároshoz, emellett Radó András szabadon igazolhatóvá válik. Három húzóember távozását a múlt héten jelentette be a klub: Bolla, Mitrovics és Tamás már nem ZTE-játékosok. Bobál Gergely iránt a Nemzeti Sport értesülései szerint a Honvéd érdeklődik, ugyanakkor ikertestévre, Dávid szerződést hosszabbított a csapattal, akárcsak a horvát védő, Zoran Lesjak is. 

A legnagyobb érvágást azonban kétségkívül Márton Gábor távozása jelenti – a szakember utódját a ZTE egyelőre nem jelentette be.
„Nem mondom, hogy meglepett a távozása, mert azért olvastam, hallottam a pletykákat, hogy tárgyal a fehérváriakkal. Ennek ellenére bíztam benne, hogy itt marad, mert jól teljesítettünk az irányítása alatt. Talán a játékostársaim nevében is mondhatom, hogy hiányozni fog, mert ő volt az, aki csapattá kovácsolt minketˮ – fogalmazott Szépe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?